Március 8-tól már megvásárolható a 2024-es tavaszi Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

A nő korán fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut; könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedik” – írta nemzetünk jeles férfiúja, Madách Imre akadémiai székfoglaló beszédében. Ma már – nem csak azóta, hogy női Nobel-díjasunk is van – zavarba ejtő a szöveg. De Karikó Katalin ide vagy oda, lassan búcsúzunk csak a 19. századtól. Ha valaki azt mondja, „orvos”, a többség még ma is férfira gondol, és a kutatások szerint a tudás, az információbirtoklás, a döntésképesség tulajdonságait férfiak és nők egyaránt hajlamosak a férfinemhez kötni.

A Magyar Tudományos Akadémiának csak 1949-ben, fennállása 124. évében lett először női tagja (Andics Erzsébet történész személyében), és utána is lassan érkeztek a többiek. Két évvel ezelőtt a 293 rendes tag közül 19-en voltak. És ezt nevezzük fejlődésnek.

Ugyan a 20. század második fele előtt is felbukkannak a világ tudománytörténetében a nők, de inkább csak azért, hogy legyen egy-két ellenpélda. Jó, az első doktornőt, egy bizonyos Agamedét, a növények gyógyerejének kiváló ismerőjét Homérosz is emlegeti, s Püthagorasz felesége, Theano is neves matematikus volt, sőt, a 10. századi Hildegard von Bingen, aki élete végéig egy apácazárda kertjében vizsgálta a gyógynövények hatásait, valóban halhatatlanná vált, csakhogy nem tudósként: gregorián kórusművei fenn vannak a YouTube-on, a meditálni és elmélyülni vágyók máig szívesen hallgatják.

Hiába teltek a századok, és hiába tudunk néhány okos és határozott nőről, akit utólag tudósnak tekinthetünk, a többség valószínűleg a híres Jean-Jacques Rousseau-val értett egyet, aki a 18. században még amellett kardoskodott, hogy a nők taníttatása természetellenes. Az igazi változás a 19. század elején kezdődött, és akkor is nagyon lassan.

Ada Lovelace, az első női matematikus

De az 1815-ben született Ada Lovelace-t már igazi, mai értelemben vett matematikusnak nevezhetjük, sőt, sokak szerint ő írta az első számítógépes programot: Bill Gates biztos így gondolja, mert a Windows termékek eredetiségét igazoló hologramon e réges-régi arisztokrata hölgy szerepel, és az Ada nevű számítógépes programnak is ő a keresztanyja. A kivételes pályafutáshoz a 19. században is jól jött a jó család: Ada Lord Byron édes lánya – bár csupán két hónapos volt, amikor a legendás költő elhagyta őt, és nem sokkal később Angliát is. Mrs. Byron akkor már torkig volt átmeneti férje kicsapongó (sőt, egyesek szerint vérfertőző) szokásaival, és igyekezett a kis Adát józanságra nevelni: a matematikát az őrület ellenszerének tartotta, és ezért már nagyon kis korától kezdve magántanárokkal vette körül. Fáradozásának meg is lett az eredménye: a tanítvány nem őrült meg, viszont a matematika szerelmese lett, és mivel egy arisztokratához ment férjhez, rövid élete során mindig a kedvteléseinek szentelhette magát. 18 éves volt, amikor egy bálban összeismerkedett Charles Babbage-dzsel, akire a tudománytörténet az első digitális számítógép megalkotójaként emlékezik: hamarabb táncoltak egymással, mint a matekról beszélgettek, de szerencsére az utóbbira is sor került, és Babbage-nek nagy örömére szolgált, hogy végre találkozik valakivel, aki érti a csillagászati és hajózási táblázatok készítésére tervezett gépezete, a lyukkártyával programozható analitikai gép elvét.

Lovelace – a női szakemberek jellemző pályáját bejárva – egy férfi segédjeként került a tudomány közelébe: amikor egy olasz matematikus kolléga cikket írt a számítógépről, azt ő fordította le Babbage-nek (a nyelvtehetségéről is számos anekdota szól), és ő írta meg a géphez az első használható programot – bár természetesen vannak, akik szerint a programot Babbage írta, és ő csupán a hibákra hívta fel mestere figyelmét. Közben három gyereket szült, és számos matematikai és csillagászati tárgyú cikke mellett egy verhetetlen szerencsejáték nyerési modellt is kidolgozott: ez utóbbi valószínűleg nem sikerült maradéktalanul, mert kora pletykalapjai megírták róla, hogy kártyatartozásai miatt az összes ékszerét el kellett zálogosítania. Mindössze 37 éves volt, amikor a méhrák áldozata lett.

Marie Curie, akiknek a jegyzetei a mai napig sugároznak

A 19. század második fele az az időszak, amikor a műkedvelő tudósok helyére a hivatásosak léptek: már nem az foglalkozott a világ megismerésével, aki megengedhette magának, hanem az, akinek ez volt a foglalkozása. Marie Curie igazi legenda, filmek és színdarabok főszereplője, különleges sorsú asszony, aki számos szempontból újat hozott a világba. Ő az első nő, aki természettudományos Nobel-díjat kapott (1903-ban), és ő az első, aki két Nobel-díjat kapott (azóta is csupán hárman voltak ilyenek). Pedig az orosz birodalom részévé tett Lengyelországban a nők nem mehettek egyetemre. A nővérével együtt járt egy illegálisan szervezett repülőegyetemre, amely folyamatosan változtatta az oktatás helyszínét. Egy férfi miatt majdnem lemondott róla, hogy Párizsba költözzön, de választottja anyja szerencsére eltiltotta a fiától, így Marie végül mégis útra kelt. Amikor Pierre Curie megkérte a laborjában kisegítő fiatal tudósnő kezét, ő sokáig nemet mondott: a tudományt fontosabbnak tartotta, és különben is, a lehető leghamarabb haza akart költözni Lengyelországba. A közös munka mégis összehozta őket, együtt tanulmányozták a radioaktivitást, és ugyan a kortárs beszámolók szerint méltatlan körülmények jutottak csak nekik (valaki azt írta a laboratóriumukról, hogy először azt hitte, a krumpliraktárba került), együtt fedeztek fel két új elemet, a rádiumot és a polóniumot (utóbbit Marie eredeti hazájáról nevezte el). Férje korai, véletlen halála után őt nevezték ki a férfi tanszékének a vezetőjévé, és ezzel újabb történelmi határt lépett át: ő lett a Sorbonne Egyetem első női professzora – mindössze három évvel azután, hogy ő lett az első doktorátussal rendelkező francia nő.

Azt sokan tudják róla, hogy a laboratóriumban elszenvedett sugárzás okozta korai halálát, de azt nem, hogy a kutatási naplóit azóta is ólombélelésű dobozban őrzik, azok ugyanis máig sugároznak. Pedig jó volna lapozgatni őket. Az egyik margójára például ezt írta fel: „Az életben semmi sem félelmetes, csak meg kell érteni. Itt az idő, hogy többet értsünk és kevesebbet féljünk.”

Úgy tűnik, a Nobel-díj-nyerési képesség örökölhető. Marie nagyobbik lánya, Irène az anyja után bő harminc évvel, 1935-ben szintén elnyerte a kémiai Nobel-díjat – a kisebbik lánya, Ève ugyan Nobel nélkül maradt, de francia férje az UNICEF vezetőjeként azért átvehette a béke-Nobel-díjat. Micsoda család!

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő

Ami a franciáknak és a világnak Madame Curie, az nekünk, magyaroknak talán Hugonnai Vilma. Nem kapott ugyan Nobel-díjat, nem is volt ennyire jelentős tudós, de a 19. és a 20. század fordulóján ő is megküzdött az ellenséges férfivilággal, hogy valóra váltsa az álmát, és nő létére helyet szerezzen magának a tudomány köreiben. Pedig az élete elején úgy tűnt, hogy semmiben sem fog különbözni a kortársaitól. Pár évet tanult egy bentlakásos leánynevelő intézetben, de ennél többre nem számíthatott: a természettudományos érdeklődés, a tudásvágy és a gyors felfogóképesség ahhoz volt elég, hogy 18 éves korában férjhez adják egy 40 körüli földbirtokoshoz, közismert úrlovashoz és nagy kártyáshoz, akit alig ismert. 22 éves anya volt, amikor Jókai Mór Hon című újságjában olvasott arról, hogy a zürichi orvosegyetem nőket is felvesz: ő máris indult volna, a férje azonban kinevette, és mivel a felesége csak az ő írásbeli engedélyével jelentkezhetett, komoly családi háború tört ki. Szilassy úr végül azzal a feltétellel eresztette el az asszonyt, hogy eltartja magát: semmilyen anyagi támogatást nem adott neki. Hugonnai Vilma számára az egyetemi évek mégsem csak nélkülözést, hanem a szakmai karrier lehetőségét is jelentették: tehetséges sebésznek bizonyult, már az egyetemi évei alatt sokat dolgozott, és a zürichi egyetemen munkát ajánlottak neki. Ő azonban itthon akarta hasznossá tenni magát, és miután 1879-ben megkapta a diplomáját, rögtön hazaköltözött. Talán ekkor dőlt el, hogy másfajta pályát fog bejárni, mint például Madame Curie, aki szintén hazavágyott Lengyelországba, de Párizsban maradt. És világraszóló karriert csinált, amire a lengyelek azóta is – joggal – büszkék. Hugonnai Vilma viszont hazajött, és élete története a hiábavaló küzdelmek története lett.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin 2024-es tavaszi lapszámában olvasható! Már kapható!