Többször nekiveselkedtem, hogy megírjam, mit érzek ezekben a napokban-hetekben, de az elfogultság kegyetlen dramaturgiája csomót kötött az amúgy sem finom szövésű tervek hálójára. Túl közel vagyok a történésekhez érzelmileg és fizikailag, és amikor szerdán a közösségi médiában feltűnt sok száz „ó kapitány, kapitányom”-videó, a Holt Költők Társasága szinte kínálta magát, hogy rajta keresztül próbáljam kifejezni a nehezen kifejezhetőt. Mit jelent ez a film tanárszemmel, ma? Milyen párhuzamokat érzek vele, amikor a magyar oktatás siralmas helyzete szóba kerül?

De mi is az a Holt költők Társasága?

A fiatalok kedvéért, akik esetleg csak a Facebookon terjedő zárlatot látták: a Holt Költők… egy amerikai film, ami 1989-ben készült, de 1959-ben játszódik (a sors fintora, hogy mindkét évszám jelentős történelmi korszakhatár). A történet szerint egy új pedagógus, John Keating (Robin Williams) érkezik a Welton Akadémia ódon falai közé, csupa-csupa elit tanuló társaságába, akiknek személyiségét és gondolatait az iskola jelszava (hagyomány, becsület, fegyelem, érdem) köti gúzsba. Mr. Keating, az angol irodalom oktatója azonban mást és máshogyan tanít, mint ahogy a fiúkollégium társadalmi sikerekre idomított diákjai megszokhatták. Az ő jelszava: Carpe Diem, azaz ragadd meg a napot. Szenvedélyes, izgalmas módszereivel felkelti az érdeklődést a költészet nagyjai és az élet szépségei iránt, ugyanakkor hamar a konzervatív apparátus céltáblájává válik. Bukása pedig törvényszerű, mégsem hiábavaló.

És ki is ez a karizmatikus pedagógus?

Keating tanár úr bizonyos mértéig absztrakció, a tekintélyelvű rendszerekkel szembeszálló humanistát képviseli. Inspiratív, szelíd, barátságos ember, akiről a pedagógusszerepen túl keveset tudunk meg, azt azonban igen, hogy nem hiba nélkül való. Kópés mosolya, okos pillantása, szertelen humora végtelenül szerethetővé teszi, olyan példaképpé, akivel egy tanári pályára lépő elhivatott fiatalnak feltétlenül azonosulnia kell. A „holt költők” iránt érzett romantikus megszállottsága azonban felnőtt szemmel akár kritizálható is lehet, ahogy a szigorú rendet elfogadó, mégis emberséges latintanár meg is teszi a filmben. Biztosan jó ötlet elhitetni sérülékeny kamaszokkal, hogy mindannyian kivételes teremtmények? Nem csapjuk be a tanítványainkat, amikor az egyén bűvös hatalmát hangsúlyozzuk, utána pedig tömegesen eresztjük ki őket a könyörtelen, sivár, uniformist kedvelő valóságba? Az ötvenes évek Amerikájában sem volt üdítő a helyzet (a legkedvesebb tanítvány tragikus halálával a film sem púderezi a következményeket), a magyar ugaron ennek a lehetősége meg végképp nyomasztó.

A „helyes” normába, rendbe kényszerítés intézményesített korszakában különösen – és megint a máról (is) beszélek. Azt üzeni nekünk, hogy az iskola olyan szükséges rossz, ami esetenként jó is lehet, a költészet, a kultúra pedig nem porlepte relikvia, hanem izgalmas kaland, kiváló eszköz a kapcsolatteremtéshez, a személyiségfejlesztéshez, sőt: a manipulációval való szembeszegülés kelléke, út a független gondolkodás irányába. Hogy lázadni, jó ügyért kiállni, a saját fejünk után menni, nem hagyni, hogy elnyomjanak – emberi jog. Veszélyes gondolatok? Autokráciákban persze hogy. Keating kapitány ideális bűnbak lesz, kollégái kiutálják maguk közül, szabadlelkű diákjai azonban egy emberként állnak fel az iskolapadra, amikor távoznia kell.

A mai Keatingek

Ki gondolta volna, hogy ezt a megindító, lírai alkotást, melyben a megmentő-megtartó hős egy irodalomtanár, 2022-ben akár protestfilmnek is tekinthetjük? Nehéz figyelmen kívül hagyni a párhuzamokat a Blahán hömpölygő, iskolák előtt sorfalat álló fiatalok és a pad tetején némán tiltakozó Ethan Hawke között. Szabadság, megbecsülés, önállóság, szolidaritás – magától értetődőnek gondolt értékekről van szó, nekünk sem világos, miért is kell elmagyarázni, hogy az nem normális, amikor felsőbb utasításra lassan fehér hollók sorsára jutó tanárokat ebrudalnak ki az állásukból. Hacsak nincs a szívünk kőből, mindannyian sírtunk 30 évvel ezelőtt Mr. Keating menesztésének láttán, szerintem pártállástól függetlenül. Sirattuk a szabadság, az önállóság halálát, és ezzel ma is így kellene lennie az egész társadalomnak.

A Holt Költők Társasága a maga romantikus szabályaival mutatja meg, hogyan nyílik ki a szakadék a tanár és a munkaadó establishment között, pont ahogy a ma valóságában történik. Keating a film zárlatában nem lesz – humanista alapállásából következően nem is válhat - a tanárfaj Malcolm X-évé: ha a munkaadó kirúgja, szó nélkül csomagol és megy. Így történik a folytatásban nálunk is, vagy az elmúlt napok-hetek történései alakítanak ezen a beletörődő gyakorlaton? S az apparátus vajon változtat-e a hozzáállásán?

Felállunk arra a padra? Lesz még elég erő és szent akarat, hogy másképp végződjön, mint a Holt Költőkben?

Galériánkban kiváló humorú tanárokat ismerhetsz meg!