„régen például úgy tartották, hogy a ház mellé ültetett bodzafa vonzza a villámot, és ennek rendje és módja szerint minden rendes parasztház kertjében állt egy-egy bodzafa."
„csak mogyoróból is pikk-pakk el lehet készíteni egy aprító segítségével és így töredékáron jutunk hozzá"
Családi Nyílt Nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár minden két- és négylábú érdeklődőt június 1-jén a már hagyományosnak számító nyílt napjára.
Jövőre ugyanitt... Remekül sikerült az idei Opel családi hétvége, melyen szerkesztőségünk is részt vett. Fotógalériával!
Figyelj magadra! A tüdőrák sokáig tünetmentes, ezért is muszáj szűrésre járni!”
Éva Kölyök 2013! Május 14-től az újságárusoknál!
TÖBB VAN BENNED - ÖNISMERETI TRÉNING „Csak egyféle siker létezik – ha úgy tudod élni az életedet, ahogyan te szeretnéd”
A szépség még sosem volt ilyen természetes „Bőrömet csak azzal táplálom, amit én magam is nyugodtan megennék.”
A győztesek menüje Vágj vissza az energiahiánynak és növeld az erődet, hogy közelebb kerülj a győzelemhez! Mindegy, hogy épp egy félmaratonról vagy egy focimeccsről mész haza, biztos, hogy nagyon várod a győztesek menüjét. Drew Price, táplálkozási szakértő megmondja, mi a legjobb edzés és meccs utáni kaja. Olyat kell keresned, amik [...]még több
Salsa recept a taco bulihoz Készítsd el a vörös salsát, mellyel megkoronázhatod a tacoidat! Salsa roja Hozzávalók: 6 közepes paradicsom, felezve 1 közepes hagyma, negyedkre vágva 2 gerezd fokhagyma fél ek. szárított oregánó fél ek. őrölt kömény 1 egész szártott piros chili, vagy egy tk. chilipor só, ízlés szerint Készítsd el: Melegítsd [...]még több
Lecserélnéd a futócipődet? Ne siesd el. A kevésbé párnázott futócipő lábad egyes területeit túlzottan megterhelheti, állítja egy friss kutatás. A Wisconsini Egyetem kutató 19 futó vizsgálata után arra jutottak, hogy a lábfej elülső részén földet érő sportolók Achilles-inát 11%-kal nagyobb megterhelés éri a sarkukon landoló társaikéhoz viszonyítva. Ez egy 80 kilós [...]még több
Két tiltott szó Két szó, amit soha, semmilyen körülmények között sem szabad kimondanod egy nőnek: „Te híztál.” Igen, még akkor sem, ha kérdezi. Vagy ha felszedett 50 kilót. Vagy ha rá vagy kötve egy hazugságvizsgálóra. Még egyszer: soha, semmilyen körülmények között. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem is veszed [...]még több
Állítólag – minden, amit tudni szeretnél Ne bízz senkiben. Alan Watt filozófus szerint „A mitosz egy olyan kép, ami alapján a világ értelmét keressük.” Lehet, hogy igaza van, de az is igaz, hogy a világ nagyon sokszor értelmetlen dolgok elé állít minket. Adam Savage és Jamie Hyneman, a Discovery Csatorna „Állítólag” című [...]még több
Keverj egy Bloody Mary-t magadnak! Elég érdekes verseny figyelhető meg mostanában a szórakozóhelyek italpultjainak kínálatában. Anélkül, hogy bárkit erre bíztatnánk, elmondjuk, hogy egyre több helyen sonkával és egyéb extrákkal kínálják a Bloody Mary koktélt a vendégeknek. A rivális éttermek már egészen a végletekig elviszik az ízek hajhászását. A gyomrotok nyugalma érdekében, ezek [...]még több
Megfázás vagy allergia? Vigyázat! A kutatók szerint az idei allergiaszezon rosszabb lehet, mint eddig bármikor. Ez az időszak évről évre egyre tovább tart és komolyabb problémákat okoz az embereknek. Vajon a te tüsszögéseid mögött is ez áll? Lehet, hogy nem! Az Asztma és Allergia Alapítvány egy friss tanulmánya kimutatta, hogy az [...]még több
Álmatlanságtól szenvedők, vigyázat! Zárd ki a kütyüket a hálószobából! Aki álmatlanságban szenved, annak sosincs egy kipihent perce. Múlt havi cikkünkben azt bizonyítottuk be, hogy akár már egy kevés alvással és sok forgolódással töltött éjszaka is növelheti a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyeit. Most újabb vizsgálatok után megállapíthatjuk, hogy azon férfiak, [...]még több
Taco buli Ha tömegnek főzöl, felejtsd el a hamburgert! Idén nyáron hagyd másra a hamburgert és a hot-dogot. Inkább csinálj őrületes taco bulit. Mutatunk két receptet, amivel tuti, hogy mindenkit lenyűgözöl. Tanuld meg a két előételünk receptjét és próbáld ki őket a következő bulin. Carne asada Hozzávalók: 2 kg [...]még több
Az első dolog, amit tenned kell az ágyban Nagylelkűség mindenek előtt: ha arra koncentrálsz, amit a partnered szeretne, akkor a sajűt libidódat is megnövelheted, derül ki a Social Psychological and Personality Science folyóirat új kutatásából. A kutatók azt vizsgálták, hogy mennyire hajlandók a hosszú kapcsolatban élő partnerek kielégíteni a másik vágyait. Mindkét csoport 3 héten [...]még több