Ez a cikk az ÉVA Magazin 2020-as 2. lapszámában jelent meg először „Csak a belső korlát akadályoz – interjú Szegedi Anita játékfejlesztő producerrel" címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

– Érezni már a hozzátok jelentkező nők számán azt, hogy mekkora lehetőség rejlik ebben a szektorban a karrierépítésre?

– Tavaly még csak hárman voltunk lányok az ötvenfős cégnél, ez a szám mostanra kilencre emelkedett. Egy év alatt ez a növekedés elég jelentős. A szakma egyébként sokszínűbb, mint általában gondolják: lehetsz játékfejlesztő, community manager, marketingmenedzser, grafikus vagy programozó is. Mindenki megtalálhatja a helyét – csak még mindig kevesen tudják, hogy a helyekből a nőknek is jut.

– Te viszont aktívan kommunikálsz a nyilvánosság előtt a foglalkozásodról: tartottál már TED-előadást, interjúkat adsz, blogot írsz, a Skool (egy fiatal lányok techképzésére specializálódott független szervezet – a szerk.) egyik önkéntese vagy. Mi késztetett arra, hogy kilépj a komfortzónádból? Sok helyen elmondtad már, mennyire távol állt tőled a szereplés...

– A játékfejlesztésre jellemző, hogy mindenki autodidakta módon, otthon tanulja meg, ami egyrészt az átlagosnál nehezebb tanulási folyamatot jelent, másrészt láthatatlanná teszi a szakmát. Minden, amit „láthatóan” csinálok, segít azoknak a lányoknak, akiket érdekel a terület, de nem tudják, hogyan indulhatnak el a pályán. Vagy esetleg hezitálnak a nemi sztereotípiák miatt. Ez motivál. Amikor én kezdtem a játékfejlesztést, lehetőségem sem volt iskolai keretek között tanulni. A netről szedtem össze a tudást.

– És hogyan lett ebből hivatás?

– Idővel elkezdtem szakmai meetupokra és game jamekre járni, hogy megismerjek más játékfejlesztőket, és tanácsot kérhessek tőlük, ha elakadtam valamivel. Az egyik ilyen versenyre elhívtam egy fejlesztőcég vezetőjét is, hogy megmutathassam neki a saját, hörcsögös játékomat és kikérjem róla a véleményét. A legpozitívabb visszajelzést kaptam: állást ajánlott, ráadásul vezető pozícióban, játékfejlesztő producerként.

– Tapasztaltad valaha, hogy nőként nehezebb érvényesülnöd?

– Szakmai körökben vagy a munkahelyemen sosem éreztem ezt. A sztereotip hozzáállás inkább szakmán kívülről érkezik: például amikor az első munkát kaptam, az akkori párom is ezen a területen dolgozott. Sok ismerősünk hitte, hogy csak neki asszisztálok. Egyszer pedig, amikor nyílt napot szerveztem az irodánkba és körbevezettem a látogatókat, egy nő megkérdezte, én is itt dolgozom-e. Amikor igennel válaszoltam, jött a következtetés: „Biztos te vagy a HR-es.” De ezek inkább csak bosszantó, mint akadályozó tényezők.

– A Skool STEMsisters Projekt keretén belül téged is beválasztottak a 20 nő közé, akinek tech területen példaértékű a munkássága. Vajon segített volna a karriered beindulásában, ha előtted is jár egy példakép?

– Biztos, hogy sokat segített volna, ha látok mintát arról, hogy hogyan indulhatok el a pályán. Mégis örülök, hogy úgy alakult az életem, ahogy: ha hamarabb tudtam volna, hogy játékfejlesztő akarok lenni – illetve, hogy akár lehetek is –, akkor nem csináltam volna meg a szociológia szakot, ami pedig nagyon sokat hozzáadott a személyiségemhez és a gondolkodásomhoz. Az egyetemen kezdett érdekelni a gender irány, ezért felvettem a lehető legtöbb ahhoz kapcsolódó tárgyat. Ezek hatására jöttem rá, hogyan korlátozom saját magamat a sztereotípiákkal: ott volt például ez a szakma, ami érdekelt, de sokáig fel sem merült bennem, hogy lehetne benne jövőm. Más nőkön is észreveszem: gyakran nem is a külvilág korlátoz minket, hanem mi magunkat. Nem szerencsés, ha az emberek beépült minták alapján gondolkodnak. Valójában nem a hátrányos megkülönböztetés miatt kevés a nő a pályán, hanem az attól való félelem miatt.

– A Skool meetupokon tizenéves lányokkal beszélsz. Hogy látod, a fiatalabb generációra is jellemző ez a félelem?

– Ők már kevésbé sztereotip módon gondolkoznak.

– Hogy néz ki egy játékfejlesztő producer átlagos munkanapja?

– Ez nagyban függ attól, milyen játékról van szó. Dolgoztam már PC (számítógépes) játékon, VR (virtuális valóság) és AR (kiterjesztett valóság) projekten is, és most épp mobiljátékfejlesztéssel foglalkozom: a Dragon Mania Legends öt éve van a piacon, azóta is folyamatosan bővítjük és alakítjuk, hogy minél jobb felhasználói élményt nyújtson. A játékfejlesztő producer kezében összpontosul a projekt: mi találjuk ki, mi az, ami a piacon épp működhet, azaz milyen játékot szeretnénk fejleszteni, milyen marketingstratégiát és kommunikációt akarunk bevetni, és mi felelünk azért, hogy mindez meg is valósuljon, tehát a részfeladatok koordinálása és ellenőrzése is a mi dolgunk. Ez rengeteg részletet ölel fel, de pont azt szeretem abban, amit csinálok, hogy a sok-sok munka eredményeként összeáll egy élmény, amit meg tudunk osztani másokkal.

– Honnan inspirálódsz?

– Legtöbbször már létező játékokból, de egy jó ötlet bárhonnan jöhet: akár egy filmből vagy egy könyvből is. Ha látok valamit, ami megfog, azonnal elkezdek rajta agyalni, hogyan tudnám az adott dolgot a játék nyelvére lefordítani.