Ez a cikk az Éva Magazin 2021-es 1. lapszámban jelent meg először: Figyelmen kívűl hagyva címmel. Tudtad, hogy korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Mit nevezünk elhanyagolásnak?

Elhanyagolásnak azt nevezzük, amikor a szülő nem képes vagy nem hajlandó felmérni a gyermeke igényeit, illetve megadni neki, amire szüksége van. Ez számos formát ölthet: lehet érzelmi, fizikai, egészségi; érintheti az iskoláztatást, de jelentheti a biztonságos környezet és felügyelet hiányát is. A fizikai elhanyagolás gyakran kirívó a külső szemlélők számára: a gyermek lehet rendkívül sovány, beteges külsejű, ruhái furcsák vagy nem felelnek meg az évszaknak. Az elhanyagolás más típusai sokszor csak akkor kerülnek felszínre, amikor a külvilág számára is felismerhetően baj történik: a gyerek nem jutott időben kórházba, egyedül maradt egy számára nehezen kezelhető gáztűzhellyel, túl sokat hiányzott az iskolából és évet kell ismételnie. Sok esetben azonban az elhanyagolás hosszú évekig láthatatlan marad: az éjszakáig számítógépező kamasz vagy a gyerek, aki örökké egyedül van otthon, mert szülei heti 60 órát dolgoznak, látszólag nem szenved hiányt. Legalább vannak szülei, akik dolgoznak. Legalább van hol laknia. Legalább van pénzük. Közben a gyermek szenved, és talán azt sem tudja meghatározni, pontosan miért – nem lehet oka panaszra annak, akinek mindene megvan.

A közösségi médiában megosztott gyerekkori sérülés történetekben is visszatérő elem az elhanyagoltság. A beszámolók egy része arról árulkodik, hogy az írójuk ugyan mindig is érezte, hogy valami nincs rendben a családi életében, mégsem tudta pontosan megfogalmazni, mi az. A történetekből sugárzik valamiféle bizonytalanság, mintha a posztoló azt kérdezné: valóban olyan szörnyű volt, mint amilyennek megéltem? Különösen igaz lehet ez, ha az érintett személy egyébként gazdag családban nőtt fel. „A barátaim mindig azt mondták, milyen klassz, hogy nagy házban lakunk és több autónk is van, én mégis rosszul éreztem magam otthon. Velem van a baj?” „Egyszer a játszótéren lezuhantam a mászókáról, és elvesztettem az eszméletemet. Próbáltam elmondani a szüleimnek, de nem figyeltek, túlságosan lekötötték őket az aznapi teendők. A mai napig nem tudják, hogy ez megtörtént.” „Igaz, a szüleim alkoholisták voltak, de sosem ütöttek meg, úgyhogy nem volt vészes a helyzet.” „Már egyetemista voltam, amikor kiderült, hogy ADHD-s vagyok. Ezt elmondtam a szüleimnek, akik szerint már gyerekként is diagnosztizáltak, de ők úgy gondolták, nem szükséges a kezelés, majd kinövöm.”

Sok rossz szokás a gyermekkori sebekből táplálkozik

Az elhanyagoló szülők gyermekei gyakran maguk sem tudják azonosítani a mély sebet, amit a figyelmen kívül hagyottság ejtett rajtuk. Az elhanyagolásnak számos beszédes lenyomata fedezhető fel nemcsak a felnőtteknél, de már a nagyobb gyerekeknél, serdülőknél is. Ilyen lehet a konfliktusok kezelésének képtelensége: az illető vagy teljesen lefagy és nem áll ki magáért, vagy irracionálisan dühös és agresszív lesz. Jellemző a másokkal való érzelmi közelség kerülése, az érzések megosztásának nehézsége. Akik hozzá vannak szokva, hogy ne beszéljenek lelki élményeikről, furcsának és kényelmetlennek találhatják, ha a partnerük vagy egy barátjuk nyíltan fejezi ki magát. Magas a kockázata, hogy a serdülők alkohollal, tudatmódosító szerekkel vagy más veszélyes viselkedéssel igyekeznek kezelni számukra megmagyarázhatatlan szorongásukat, és pótolni az érzelmi melegséget, ami az otthonukból hiányzott.

Miért hanyagolnak el egy gyereket?

Számos ok állhat a hátterében, ha egy gyermeket rendszeresen elhanyagolnak. Lehet, hogy a szülők bántalmazó párkapcsolatban vagy házasságban élnek. A bántalmazó fél ritkán kíméli a gyermeket, de ha esetleg őt nem is bántja, a gyerek igen gyakran szemtanúja a felnőttek közötti verbális vagy fizikai durva harcoknak. Jellemző lehet az egyik (vagy mindkét) szülő kezeletlen mentális zavara, ami megakadályozza őt az alapvető feladatok ellátásában, a gondoskodásban. De több beszámolót is olvastam olyan személyektől, akik súlyos depressziós anya vagy apa mellett nőttek fel – e szülők fizikailag ugyan gondoskodtak a családról, ám szellemileg, lélekben nem voltak jelen. A rendszeres alkohol- és drogfogyasztó szülők pedig nemcsak az elhanyagolás szempontjából jelentenek veszélyforrást, hanem azért is, mert extrém módon növelik saját gyerekeik függőségének valószínűségét.

Hogyan ismerje fel a szülő gyermeke igényeit?

Nehéz konkrét receptet adni arra, hogyan ismerje fel a szülő gyermeke igényeit, hiszen egy alapvetően jó kapcsolatban a szülő figyelmes a jelekre. Mit mesél el a gyerek, miről árulkodik a testbeszéde, másmilyennek tűnik-e, amikor elhozzuk az oviból vagy iskolából a nap végén? Az elmesélt történetekre, a panaszkodásra, a megváltozott viselkedésre akkor is figyelmet kell fordítani, ha a szülő fáradt, elfoglalt, vagy éppen ő maga is küzd valamivel. A gyengédség és a nyíltság, az ölelés, a dicséret és az őszinte kommunikáció mind-mind megerősíti a gyereket abban, hogy biztonságban van, akkor is szeretik, ha a szülő épp kénytelen máshová fókuszálni a figyelmét. Kevés a felnőttek szabadideje? Vigyék magukkal a gyereket bevásárolni, a postára, intézzék együtt a napi teendőket – mindenki a maga szintjén járuljon hozzá a sikerhez –, felmérve persze, hogy meddig kényelmes ez a gyermek számára. Az elhanyagolás felszámolásához arra is szükség van, hogy az adott család környezete és maga a társadalom se kezelje tabuként a kérdést: ne tagadjon, ne éreztesse az elhanyagolást elszenvedett személlyel, hogy fájdalma nem valós. A traumatikus élmény kisebbítése maguknál az átélőknél is jellemző, és megakadályozza, hogy megfelelő pszichológiai segítséghez jussanak. Ha nem dugnánk homokba a fejünket, talán több szülő ébredhetne rá arra, hogy az egyik legfontosabb érték, amit a gyermekének adhat, az odaadó, értő figyelem.