Mélanie Laurent francia színésznő korábban olyan filmekben mutatta meg tehetségét, mint a Becstelen Brigantyk, az Éjjeli gyors Lisszabonba, vagy épp a Szemfényvesztők. Április 18-tól a Mia és a fehér oroszlán című drámában láthatjuk, a film kapcsán pedig néhány fontos kérdésre is válaszolt.

Miért esett a választásod erre a filmre?

Minden nagyon gyorsan történt. Megkaptam a forgatókönyvet, elolvastam, és elképzeltem az oroszlánokat, az afrikai forgatást, tudtam, hogy különleges élmény lesz. Szerettem a történetet, és azt gondoltam, hihetetlenül fontos elmesélni.

Milyen volt három éven keresztül forgatni?

Pazar! Először is, az egyes forgatási időszakok rövidek voltak és hatékonyak. Másodszor, nagyon kicsi, összetartó csapat gyűlt össze, olyan lett, mint egy második család. Minden évben nagyon vártuk, hogy újra láthassuk egymást. Gilles év közben mindig küldözgetett videókat, de így is mindig meglepődtem: amikor újra megérkeztem a forgatásra, más volt a ház, a gyerekek megnőttek, az oroszlánok dettó, és én is egy évvel idősebb lettem.

Mesélj a karakteredről!

A francia anyukát játszom, aki a szeretettől vezérelve Afrikába költözik, pedig az ösztöne nem ezt diktálja neki. A családjuk Londonból átteszi a székhelyét egy lerobbant épületbe, és igencsak sűrűek lesznek a mindennapjaik.

Kevin Richardson tényleg beszél az oroszlánokkal?

Még ennél is többről van szó. Kevin félig ember, félig oroszlán. Hiénákkal is szokott úszkálni folyókban. Amikor kiadott nekünk valamilyen utasítást, gondolkodás nélkül engedelmeskedtünk. Az egész film ezen múlott: hogy tényleg a színészek csináljanak mindent, ne dublőrök vagy kaszkadőrök. Egy jelenetre különösen emlékszem, amit a harmadik évben vettünk fel. Az oroszlán eddigre már felnőtt volt, sörénnyel, és miközben mi ettünk, felmászott a konyhaasztalra! Így is megcsináltuk a jelenetet, de azért reszkettünk egy kicsit.

De azért az elmondások alapján kellemes élmény volt a forgatás.

Igen, leginkább mert kis csapat dolgozott rajta, mindenki jobban bevonódott a munkába. Néha azt sem tudtuk, hogy éppen vesz minket a kamera. Sokat improvizáltunk, gyakran a félelmeinkből táplálkoztunk, gyorsan forgattunk, elkaptunk egy csomó spontán pillanatot, mert sok minden magukon az állatokon, a kiszámíthatatlanságukon múlott. Rengeteg izgalmas dolog történt napi szinten. Hagyományos forgatással szerintem csak valami egészen más filmet tudtunk volna elkészíteni. Gyakorlatilag az történt, hogy mi három évig táncoltunk, a rendező pedig végig vett minket. Balettoztunk az oroszlánokkal.

Milyennek találtad a közös munkát Gilles de Maistre-rel?

Oroszlánokkal, gyerekekkel és felnőttekkel kellett együtt dolgoznia, de soha nem láttam rajta, hogy stresszes lenne. Pontosan tudta, mit akar felvenni, és sikerült elkapnia egy rakás kivételes pillanatot. Az egész folyamat olyan volt, mint egy álom. Öregkoromban majd azt mondhatom: Három évig forgattam Afrikában oroszlánokkal, és végignéztem, ahogy felnőnek.

Mi a legkedvesebb emléked a forgatásról?

Épp egy kis hídon autóztunk át. Az egyik oldalon zsiráfok, a másikon vízilovak voltak, és hirtelen zörögni kezdett az egyik bokor. A semmiből előbukkant egy elefánt, a nyomában még tizenöt, és átkeltek a szemünk előtt. Alig tudtam abbahagyni a sírást, úgy meghatódtam. Ilyen volumenű szépség láttán az ember nagyon kicsinek érzi magát. Néha fontos kicsit hátralépni a forgatástól, és megélni az érzéseinket, mert a színészetünk pontosan ebből táplálkozik.