Ez a cikk az Éva Magazin korábbi lapszámában jelent meg először „Beszedni vagy nem beszedni?" címmel. Tudtad, hogy korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Az antibiotikum-rezisztencia, vagyis a gyógyszereknek ellenálló kórokozók mind szélesebb körben történő elterjedése azóta globális válsághelyzetté érett. Pedig a történet sokkal ígéretesebben indult…

Forradalmi változás

A penicillin általános alkalmazása forradalmi változást jelentett az orvostudományban az 1940-es évek közepén: olyan, addig milliók haláláért felelős betegségek váltak gyógyíthatóvá, mint a vérhas, a tébécé, a sziflisz vagy a lepra. A kórokozók azonban meglepően gyorsan reagáltak az őket ért támadásra: egyes törzseik már néhány évvel később ellenállóvá váltak a gyógyszermolekulákkal szemben. Az emberiség és a baktériumok fegyverkezési versenye azóta is tart: mi újabb és újabb antibiotikumokat, ők pedig védekezési, túlélési mechanizmusokat fejlesztenek ki. „Amikor a baktériumok antibiotikummal találkoznak, a gyógyszer a legtöbbjüket elpusztítja. Közülük néhány azonban túléli a kezelést, mivel rendelkezik olyan enzimekkel, amelyek semlegesítik a gyógyszert – magyarázza dr. Lőrincz M. Ákos orvos, kutató. „A túlélő egyedek innentől rezisztensek lesznek az adott szerre, és szaporodásuk során továbbörökítik a rezisztencia génjét, az egyik emberből a másikba átjutva pedig újabb és újabb fertőzéseket váltanak ki.”

Edzőtábor

Ekkor még mindig van egy védőgát: az immunrendszer, amely jó esetben elpusztítja azt a néhány ellenállóvá vált kórokozót. Ám a túl gyakran, feleslegesen vagy nem megfelelő ideig alkalmazott antibiotikum-terápia esetén jóval nagyobb az esélye annak, hogy olyan baktériumtörzsek jelennek meg, amelyek ellenállóvá válnak előbb egy, majd több gyógyszerrel szemben. Olyan ez, mint egy edzőtábor a baktériumok számára: aki túléli, erősebbé válik. „A túlzott antibiotikum-használat miatt már jelenleg is léteznek olyan baktériumtörzsek, amelyekre az elérhető gyógyszerek egyike sem hat – erősíti meg dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. – Ezek az úgynevezett multirezisztens vagy szuperbaktériumok napjainkban még csak a kórházakban szedik áldozataikat, de előbb-utóbb lakossági szinten is meg fognak jelenni.” Márpedig ha ez megtörténik, újra halálos kockázattal járhat egy sebfertőzés, egy tüdőgyulladás, egy foghúzás vagy egy vakbélműtét.

Mit tehet a tudomány?

Ha egy lépéssel az ellenállóvá váló baktériumok előtt akarunk járni, mindig újabb gyógyszerekre lenne szükség. A helyzet azonban az, hogy legalább két évtizede nem jelent meg új hatásmechanizmusú antibiotikum a gyógyítói gyakorlatban. Akkor mit lehet tenni? „Ahhoz nagy szerencse és sok-sok kutatómunka kell, hogy találjunk egy olyan új vegyületet, amelynek van antibakteriális hatása. Az új gyógyszerek megalkotásánál sokkal hatékonyabb és olcsóbb megoldás, ha kisebb módosításokkal olyan újabb szereket fejlesztünk a jelenlegi hatóanyagokból, amelyekre nem vagy kevésbé rezisztensek a baktériumok – fejtegeti dr. Lőrincz M. Ákos. – Az is járható út, hogy a meglévő vegyületekből olyan kombinációkat készítünk, amelyek újszerűek a baktériumok számára: ezekre nincs válaszuk, ezekkel szemben (még) nem fejlesztettek ki ellenállást.” Egy hazai tudóscsoport, amelynek Lőrincz doktor is tagja, a szervezet saját védekezési mechanizmusát mintául véve fejlesztene új antibakteriális szert. „A sejtekben található apró hólyagocskák, az extracelluláris vezikulák direkt baktériumölő hatással rendelkeznek, így ezeket talán gyógyszerként is fel lehetne használni. Ráadásul feltételezzük, hogy közvetlen hatásuk mellett az immunsejteket is aktiválják, és ezáltal a gyulladásos választ is elősegítik” – árulja el a szakember.

Vírus ellen nem hat

Az antibiotikumok ismeretéről és alkalmazásáról szóló, 2013. évi Eurobarométer-felmérés eredményeiből kiderült: az európaiak 40 százaléka azt gondolja, hogy az antibiotikumok megfázás és infuenza esetén is hatásosak. Tévednek, hiszen ezek a betegségek nem bakteriális, hanem vírusos eredetűek. „Indokolatlanul sok antibiotikumot fogyasztunk – erősíti meg dr. Póta György gyermekorvos. – A közösségbe járó gyerekek esetében az orvoshoz fordulások 80 százalékában vírusos eredetű betegség áll fenn. Vírusfertőzésre nincs gyógyszerünk: tüneti kezelést alkalmazunk, lázcsillapítót, vitaminokat adunk, és várjuk, hogy a szervezet legyőzze a kórokozókat. Ám akadnak szülők, akik ilyenkor sürgetnék a gyógyulást, az orvosok pedig sok esetben – a szakmai protokollok helyett – nekik akarnak megfelelni. Akik a könnyebb ellenállás irányába haladnának, inkább felírják a gyógyszert vírusfertőzés esetén is, mert akkor a beteg nem vitatkozik, nem jön vissza szövődménnyel, és nem jelenti fel ezért az orvost. Pedig energiát kell fektetni abba, hogy meggyőzzük a beteget, amikor az antibiotikum alkalmazása nem indokolt. Akkor sem, ha szeretnénk elejét venni a bakteriális felülfertőződésnek.” Vannak persze mérlegelendő helyzetek: egy vírusos eredetű nátha, lázas állapot esetén nem szabad antibiotikumot adni. Ám ha a betegség ráhúzódik a fülre, ha váladékos, gennyes fülgyulladás alakul ki, ami már egyértelműen bakteriális eredetre utal, akkor már szükség van az antibiotikumra.

Kell-e a tenyésztés?

Ha egy fertőzésnél az orvos rosszul választ antibiotikumot, azzal a rezisztencia kialakulásának esélyét növeli – és a gyógyulást sem segíti. Ezért lenne hatékony tenyésztéssel pontosan azonosítani a baktériumtörzset, de erre legtöbbször sem elég idő, sem megfelelő laborkapacitás nem áll rendelkezésre. „Három-négy napba telik a bakteriológiai váladékból kitenyészteni a megfelelő kolóniát, azt követően kapunk eredményt és tudjuk a beteget célzottan kezelni – magyarázza dr. Póta György. – Ha ez valóban egy komoly bakteriális fertőzés volt, a beteg már rég a kórházban fekszik az intenzív osztályon. Ha pedig vírusfertőzéssel volt dolgunk, ami magától meggyógyult, akkor feleslegesen f zettük ki a pénzt ezért a vizsgálatért. Egyedül streptococcus-fertőzés esetén létezik egy nem túl költséges gyorsteszt, amivel elvileg meg lehet állapítani, hogy a kórokozó ebbe a csoportba tartozik-e vagy sem, és akkor el lehet kezdeni egy penicillinkezelést, ami pozitív eredmény esetén mindenképpen indokolt. Ez már pár órán belül ad eredményt, sőt olyan tesztek is léteznek, amelyektől azonnali visszacsatolást várhatunk, ám ezek még nem terjedtek el széles körben.”

Tapasztalati út

A gyakorlatban a legtöbb esetben „tapasztalatokon alapuló kezelés” zajlik, azaz nem történik tenyésztés, ami az általunk megkérdezett szakemberek szerint nem feltétlenül baj, sőt! Az orvosok a rendszeres továbbképzéseken kapnak útmutatást a tapasztalati/empirikus gyógyszerválasztáshoz, hogy milyen életkorban, milyen típusú betegségekben mik a legjellemzőbb kórokozók, és ezek ellen mely antibiotikum(ok) a legmegfelelőbb(ek). Az ezzel megkezdett kezeléssel párhuzamosan van idő a tenyésztésre, vagy arra, hogy figyeljék a tünetek alakulását, és szükség esetén egy másik terápiára váltsanak. „Mandulagyulladásnál például nem nagyon van értelme tenyészteni a baktériumot, hiszen tudjuk, melyik az a három-négy, de leginkább egy faj, amelyik ezt okozza, és hogy ez ellen melyik antibiotikum a leghatásosabb. A kórházon kívül szerzett húgyúti fertőzéseknél az irányelv nem írja elő a tenyésztést, javasol viszont néhány jó hatékonyságú, rezisztencia szempontjából nem túl veszélyes antibiotikum-terápiát. Ha ennek a hatására nem javul a beteg állapota, akkor komplikált fertőzésről van szó: csupán ez esetben kell a tenyésztést elvégezni, és ennek az eredményét figyelembe véve célzott antibiotikum-terápiába kezdeni.” Lőrincz doktor kutatócsoportja az elmúlt években dolgozott ki egy olyan új vizsgálati módszert, amelynek jelenleg nemzetközi és hazai hitelesítése zajlik, és amivel a mostani, akár 3-4 napos mikrobiológiai tenyésztési időszak egy nappal lerövidíthető. Az pedig, hogy ennyivel hamarabb meg lehetne kezdeni a célzott antibiotikum-terápiát, adott esetben megmentheti valakinek az életét.

Valahol Afrikában

A New York Times áprilisban közölt terjedelmes riportot a kenyai főváros, Nairobi egyik sűrűn lakott szegénynegyedéről, ahol nincs csatornahálózat, s az emberek nejlonzacskóban dobják ki ürüléküket az utcára. Ez szétterül az agyagos „járdán”, beszivárog a település közepén csordogáló patakba, amelyben a nők a ruhákat mossák. A városnak ezen a részén mindenütt – a talajban, a termesztett növények levelein, az emberek kezén – jelen vannak az olyan rezisztens baktériumok, mint például az E. coli; nem csoda, hogy az ott élők folyamatosan betegek. Az antibiotikumok arrafelé csodaszernek számítanak, ráadásul – köszönhetően a kínai és indiai tömegtermelésnek – soha nem lehetett még ilyen olcsón hozzájuk jutni. A vizsgált közösség tagjainak több mint 90 százaléka szedett antibiotikumot az elmúlt egy évben – szemben az átlag amerikai lakosság 17 százalékával. Az árusok nem egyszer olyan hamis gyógyszereket kínálnak, amelyek nem tartalmaznak aktív hatóanyagot – vagy olyan kis mennyiségben, ami csak felgyorsítja a rezisztencia kialakulását. Két évtizeddel ezelőtt Kenyában a szalmonellafertőzések csaknem 70 százalékát meg lehetett gyógyítani a legáltalánosabban hozzáférhető antibiotikumokkal, a közelmúltban ez az arány már csak 45 százalék körül volt. Ez a betegség minden évben körülbelül 45 ezer kenyai gyerekkel végez, miközben az Egyesült Államokban a halálozási arány gyakorlatilag nulla