A bűntudattól a kanapé aktivistákig

Mark Travers pszichológus felhívja a figyelmet egy érdekes, de abszolút valid jelenségre: amikor a híradók másról sem szólnak, csak háborúkról, bűnözésről, erőszakról és konfliktusokról, az már önmagában is megterhelő. Amikor ezeket kívülállóként nézzük, az elménk mentális konfliktuson megy keresztül: rosszul érezzük magunkat azok miatt, akik ezekben az eseményekben érintettek, és hálát érezhetünk, hogy nem nekünk kell elszenvednünk a borzalmakat. Ez pedig arra sarkallhat sokunkat, hogy megpróbáljuk enyhíteni a belső feszültséget és a bűntudatot, ami nap mint nap bennünk keletkezik – és itt jön be képbe az online szerepvállalás.

A szakember szerint a bűntudattól vezérelt emberek sokszor a közösségi médiát használják támogatásuk kimutatására. A nem érintett, de gondoskodó személyek bejegyzést tehetnek közzé, megváltoztathatják profilképüket, vagy megoszthatják a saját gondolataikat az őket érintő ügyekről.

A szolidaritás ezen megnyilvánulása szép, de közben óhatatlanul ott a távolság a posztoló és az ügy között. Ha valós változtatási szándék és kritikai megértés nélkül posztolunk, szavazunk, lájkolunk és osztunk meg valamit, akkor könnyen érhet kritika amiatt, hogy csak a minimális támogatást adjuk meg, annyit, amennyi még pont kényelmes. Hiszen lássuk be, amikor valóban kiállunk egy ügy mellett, azt nem a fotelből tesszük, és a kényelem sem az első szó, ami ilyenkor az eszünkbe jut.

Egy 2022-es tanulmány szerint bár sok millenniumi tudja, hogy az online aktivizmus a legkevésbé hatékony módszer a változás eléréséhez, még mindig ez az aktivizmus leggyakrabban alkalmazott formája. A vizsgálatban részt vevők úgy vélték, hogy azok az ismerőseiknek, akik az interneten népszerűsítettek egy ügyet, megkérdőjelezhető a motivációjuk, mert a szavak mellett nem láttak valós cselekedeteket.

Hogyan rombolhatja a kanapé aktivizmus a mentális egészséget?

Amikor valaki online lead egy szavazatot az esőerdők megmentésére, vagy egy társadalmi ügyben aláír egy petíciót, természetesen segíthet, de mivel mindezt csak digitálisan teszi, valós erőfeszítés és elkötelezettség nélkül, a végeredmény hosszú távon nem feltétlen építő. Tény, hogy egy-egy poszttal életeket is menthetünk, azonban a probléma ott kezdődik, amikor több időt töltünk a tökéletes közösségimédia-bejegyzés elkészítésével és megosztásával, mint magával az üggyel. Amikor a motiváció nem tiszta, és a társadalmi elismerés nagy szerepet játszik abban, hogy mit posztolunk, azzal árthatunk magunknak (is).

Ha valódi elkötelezettség nélkül „állunk ki” valami mellett, az érzelmileg kimerítő lehet. Az érzelmeinktől való elszakadáshoz vezethet, ha jobban összpontosítunk arra, hogy jól látszódjunk az online térben, mint magára az ügyre.

Az online aktivisták ellentmondásos helyzetbe kerülhetnek: a kinyilvánított értékeik és a tényleges tetteik között komoly szakadék lehet. Ez az ellentmondás a pszichológus szerint bűntudathoz és végeredményben képmutatáshoz vezethet, ugyanis sokaknak nehéz összeegyeztetni az online viselkedést a valóssal. Ez az újabb belső konfliktus árthat az önbecsülésének és az általános mentális jóllétének is, mert meg kell küzdeni az online hitvallás és valós tettek közötti ellentmondással.

Az online aktivizmusnak van egy másik nagy csapdája is: amikor valaki elsősorban látszat miatt áll ki valami mellett, az ügy kapcsán kialakult kapcsolatok felületesek lehetnek, hiszen nem közös értékeken alapulnak. Abban az esetben, ha az „aktivista” túlságosan beleéli magát az online szerepébe, a valóságot pedig figyelmen kívül hagyja, az elszigeteltséghez és magányhoz vezethet: nehéz értelmes és mély beszélgetéseket folytatni, és hiteles kapcsolatokat építeni másokkal, ha valójában mindenki csak fél lábbal (vagy annyira sem) áll bele az adott ügybe.

Alábbi galériánkban olyan magyar hírességeket mutatunk, akik ki nem állhatják egymást!