Miért vagyunk hajlamosak azt képzelni, hogy másoknak könnyebb – holott ez általában nem így van?

„Azt látjuk, amit más láttatni akar velünk, ez jellemzően a »siker, pénz, csillogás«, a kudarcokat, az eredménytelen küzdelmeket pedig nem szívesen tesszük ki az ablakba. Tisztában vagyunk ezzel, mások sikertörténeteinek láttán mégis mindannyiunkon úrrá lesz az irigység." – mondja Szigeti. „Ám ha megismernénk, milyen gyötrelmek, bukások vezettek el odáig, máris árnyaltabban szemlélnénk a képet.” Érdemes tehát olykor alaposabban utánaolvasni azoknak, akikről úgy hisszük, ölükbe hullott minden: abban a percben, amikor kiderül, hogy az elért eredmények mögött milyen nehézségek állnak, máris jobban érezzük magunkat, mert az általunk irigyelt ember hirtelen velünk azonos szintre kerül. A „szomszéd kertje mindig zöldebb” szemlélet úgy teljes, ha hozzávesszük azt is, hogy a hibátlan pázsiton túl, a kert végében nagy eséllyel gazos, elhanyagolt részt is találunk.

A legtöbb ember „gyári beállítása” a kudarckerülés, és ennek a leggyakoribb megnyilvánulása, amikor másoknál eleve rosszabbnak, gyengébbnek, ügyetlenebbnek és sikertelenebbnek véljük magunkat. „Ezzel a többnyire téves hiedelemmel ösztönösen védekezünk, és tompítjuk az esetleges sikertelenség kapcsán kialakuló szégyent és szorongást. Lényegét tekintve egyfajta előre menekülésről van szó.”

Önmagunk leértékelésének hátterében gyakran belénk kódolt negativista szemlélet húzódik meg, ennek következtében könnyebben észrevesszük saját hibáinkat, gyengeségeinket, rossz tulajdonságainkat. A negativizmusnak evolúciós gyökerei vannak, a kerülendő helyzetekre, veszélyekre való túlzott figyelem őseink életben maradását szolgálta. Manapság okafogyottá vált ez az állandó negatívumokra való fókuszálás, mégis fennmaradt, hiszen valahogy túl kell élni a sikertelenséget, a gyengeséget, a rossz döntéseket. „A jelenünkben nem a minket felfalni készülő fenevadak, hanem a saját negatív automatikus gondolataink, vagy ahogy a pszichologizálók nevezik, a démonaink elől kell folyamatosan menekülnünk.”

Honnan „származik” az irigység?

Az irigység az egyik legáltalánosabb és legemberibb érzés. A társas összehasonlításban gyökerezik, abban a velünk született hajlamban, hogy saját magunkat csak a másokkal való összevetésben tudjuk értékelni. Az identitásunk szerves részét képezik azok a visszajelzések, amelyeket a többiektől kapunk, vagy indirekt módon mi gondolunk az összehasonlítások alapján. „Az irigység negatív megbélyegzése dacára hasznos és jó is lehet attól függően, hogy egy önbizalomhiányos, avagy egy magabiztos, saját magával tisztában lévő emberről van szó. Míg az önbizalomhiányos kudarckerülőnél az irigységnek a tanult tehetetlenség, a »kár a gőzért« típusú gondolatok, a motiválatlanság lehet a következménye, addig a magabiztos, megoldáscentrikus embereket az érzés cselekvésre, változtatásra készteti.”

Kikre szoktunk leginkább irigykedni?

Jellemzően a velünk nagyjából egy szinten lévőkre. „A milliárdosok, az aktuális sztárok csak ritkán és keveseknél okoznak rossz érzéseket. A róluk szóló híreket legfeljebb sóvárogva figyeljük, de ezek az érzések korántsem olyan intenzívek, mint amiket a közeli ismerőseink által posztolt dicsekvések keltenek bennünk. Rájuk azért vagyunk irigyebbek, mert mindig ott van a személyes kudarc megélése is, vagyis az a mérgezően keserű gondolat, hogy »nekem is sikerülhetett volna, de mégis neki sikerült«."

Lehetünk irigyek a másik családi vagy anyagi helyzetére, a karrierjére, de ugyanúgy rossz érzéseket kelthet bennünk a jobb teljesítmény, vagy akár a jobb hangulat is. Általában minden olyat irigyelhetünk, amit mi is elérhetnénk, de valamiért mégsem sikerül.

Mennyire sáros ebben a média, különösen a social media?

„Tekintettel arra, hogy az irigység egyidős az emberiséggel (úgy tippelnék, hogy Ádám és Éva között is erős rivalizálás lehetett), nehéz azt állítani, hogy a közösségi média lenne a főbűnös. Inkább csak felerősíti és gyakoribbá teheti az irigység okozta érzelmek megjelenését azzal, hogy ezeken a felületeken nagyobb számú betekintést kapunk mások életébe.”

Az összehasonlítási alap tehát napjainkban jóval nagyobb, hisz bárkire irigykedhetünk napi 24 órában, akinek történetét a látóterünkbe tolja a Facebook vagy az Instagram.

Mit tehetünk ellene, ha az irigységünk már beteges formát ölt?

Ilyenkor érdemes alaposan átgondolni, mire és miért vagyunk irigyek, pontosan mi kelt bennünk rossz érzéseket. „Az a legfontosabb, hogy mi magunk legyünk a referenciaszemély, ne más! Ahelyett, hogy más (megkérdőjelezhető) jelenéhez hasonlítjuk önmagunkat, inkább a saját életutunkat vegyük alapul, a saját változtatásainkat, és az egyéni fejlődésünket. Emellett célszerű abba is belegondolni, hogy az irigyelt helyzet vajon mit tenne hozzá a saját boldogságunkhoz. Ha a kérdések tisztázása után sem tudunk szabadulni a szorongató érzéstől, a legegyszerűbb, amit tehetünk, hogy tudatosan megakadályozzuk magunkat más sikereinek megfigyelésében. Tartsunk digitális szünetet, mégpedig úgy, hogy közben figyeljük meg, netán írjuk is le, milyen pozitív változásokat okozott ez a detox-időszak. És ezután is érezhetünk irigységet. Saját magunkra.”

Galériánkban 15 könyvet mutatunk, melyekkel mentális egészségedet támogatod!