Az a cikk az ÉVA 2014. év júniusi lapszámában jelent meg először „A kövér ember is ember" címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

A kövérség megítélése korszak- és kultúrafüggő, de a súlya miatt naponta megszégyenített mai magyar nőt aligha fogja vigasztalni a Willendorfi Vénusz, Rubens elomló alakjai, netán a Karib-tengeri szigetvilágot vagy az afrikai Kamerunt megjárt barátok beszámolója arról, hogy arrafelé a kövérséget a szépséggel, gazdagsággal, termékenységgel kötik össze, és a soványak kénytelenek színes, bő ruhákkal elkendőzni előnytelennek számító testalkatukat. A mai magyar kövér nőnek – paradox módon – a kisebbségi érzés jut, az önbizalomhiány, a megszégyenítés; a család, a barátok, ismerősök kéretlen kritikája és jó tanácsai. Ha emiatt inkább kerüli a társaságot és otthon marad, akkor sincs biztonságban: a netet böngészve talán az ország fitneszgurujának a kövér nőket minősíthetetlen hangnemben kiosztó posztjába botlik, a tévét bekapcsolva pedig a kövér embereket nevetség vagy sajnálat tárgyává tevő műsorra bukkan.

MOZGALOM AZ ELFOGADÁSÉRT

A hatvanas évek végének Amerikájában, egy időben a feketék polgárjogi mozgalmával, a feminizmus második hullámával és a melegmozgalom kibontakozásával a kövér emberek is öntudatra ébredtek: 1967. november 4-én a New York-i Central Parkban 500-an gyűltek össze és tiltakoztak a kövérek megbélyegzése ellen, és létrejött a kövérség elfogadását és elfogadtatását célul kitűző, úgynevezett fat acceptance mozgalom, melynek nyomán két évvel később hivatalosan is megalakult a máig aktív NAAFA (National Association to Advance Fat Acceptance – A Kövérség Elfogadását Előmozdító Országos Szervezet). E mozgalom hívei magukra (a nőkhöz, melegekhez, afroamerikaiakhoz, fogyatékossággal élőkhöz hasonlóan) mint hátrányos helyzetű társadalmi csoportra tekintenek, akiknek ugyancsak meg kell harcolniuk a lábra kapott rosszindulatú sztereotípiákkal és elmarasztaló mítoszokkal, vagyis a diszkriminációval.

Elsősorban – többek közt szakfolyóiratokban megjelenő tanulmányokra támaszkodva – azokat a nézeteket igyekeznek megcáfolni, miszerint a kövérség minden esetben egészségtelen és káros, a diéta pedig minden esetben egészséges és hatékony. Francine Grodstein 1966-os kutatása szerint a diétázók 95 százaléka 1–5 éven belül visszaszedi a leadott súlyt. A fogyókúrára mégis egész iparág épül, melynek kiemelt érdeke a tömeges testkép- és önértékelési zavar fenntartása.

A „siker” nem is marad el: már 30 évvel ezelőtt is 80–90 százalékos elégedetlenséget mértek amerikai nők között a saját testüket illetően (Marcia Hutchison, 1985), és a tendencia azóta csak tovább romlik: Linda Smolak 1996-os felmérése szerint az amerikai férfiak 25, a nők 45 százaléka diétázik, és évente összesen 40 milliárd dollárt (!) költenek fogyókúrával összefüggő termékekre. Pedig Naomi Wolf A szépség kultusza című, magyarul is megjelent sikerkönyvében (mely nem kapcsolódik kifejezetten a fat acceptance mozgalomhoz, ám górcső alá veszi korunk soványságkultuszát) rámutat, hogy sikeres „fogyasztószer” nem létezik, hiszen ha létezne, az egy idő után a fogyókúraipar öngyilkosságához vezetne.

EGÉSZSÉG

A fat acceptance mozgalom egyik oldalága a Health At Every Size (Egészség minden méretben) kampány, amely az önelfogadást, a lelkiismeret-furdalástól mentes, „intuitív” evés örömét és ezzel együtt a mozgás mindenkit megillető jogát hirdeti.

A magukat mozgásra rászánó kövér emberek ugyanis (ha például futni vagy konditerembe mennek) gyakorta válnak gúnyos megjegyzések, becsmérlő pillantások céltáblájává. A mozgalom aktivistái azt is hangsúlyozzák, hogy a kövér (illetve bármilyen alkatú) embereknek a mozgás öröméért érdemes sportolniuk, és nem a testük megváltoztatásáért; azaz helytelenek és romboló hatásúak a nálunk igencsak bevett, „égjen az a zsír!” típusú edzői instrukciók, melyek a saját test gyűlöletére buzdítanak. (Ezen a ponton szívesen csatolnék egy fényképet az edzéstervemet elkészítő tréner döbbent-értetlen arckifejezéséről, amikor – átlagos-telt alkatúként – automatikus kérdésére, hogy honnan akarok fogyni, azt válaszoltam: „Sehonnan, az állóképességemen szeretnék javítani.”) Egy kövér ember is lehet fitt:

JOG

Ami a mozgalom jogi oldalát illeti, a kövéreket sújtó tévhitek közös gyökere az a feltevés, hogy a társadalmi normánál nagyobb méretű testből negatív jellemvonásokra lehet következtetni. Emiatt a kövér emberek hátrányba kerülnek álláskeresésnél, mert az alkalmazó azt feltételezi, hogy nem elég munkabírók. Az érintettek még tanulmányaik során is negatív megítélés áldozatai lehetnek: 2013 nyarán az új-mexikói egyetem pszichológia- (!) oktatója, Geoffrey Miller a következőt üzente a Twitteren keresztül: „Kedves túlsúlyos PhD-hallgatók! Ha ahhoz nem volt elég akaraterőtök, hogy lemondjatok a szénhidrátokról, a disszertáció megírásához sem lesz!” Pedig a kövér testalkat egyáltalán nem biztos, hogy túlevés következménye, vagy ha mégis az, semmi sem igazolja, hogy az akaratgyengeség az élet más területein is megjelenne.

„Hetente ötször járok spinningre, télen is mindenhová bringával közlekedem, igyekszem nem össze-vissza enni, és így is nagyon nehéz fogynom. Nem kellene egyből elmarasztalni a kövéreket, mert nekik talán több önuralmuk van, mint az őket bírálóknak, csak éppen az ő dolguk nehezebb – mondja Orsi. – Én sem ítélek el senkit, aki nálam nehezebben tanul nyelvet.”

A kövér embereket kellemetlenségek várják akkor is, ha repülővel akarnak utazni: a repülőgépek kialakításánál nem veszik figyelembe az emberek közti méretkülönbségeket, így akinek nem elég a 48-49 centiméternyi hely, az vagy a szomszédja haragját kockáztatja, vagy kénytelen két jegyet venni. Egy malajziai légitársaság bevezette a testsúlykilogrammok alapján kiszámított jegyárakat, ez is bőven kimeríti a testsúly alapú diszkrimináció fogalmát. Utóbbi ellen Amerika-szerte több tiltó rendelkezés született, ám a mai napig érvényben van az a (vitatott) megközelítés, hogy a kövérség csak akkor számít védett tulajdonságnak (azaz csak akkor vonatkozik rá jogilag a hátrányos megkülönböztetés tilalma), ha igazolhatóan betegség következménye.

ESZTÉTIKA, KÖZÍZLÉS

És mi a helyzet a mozgalom harmadik fő területével, az esztétika és a közízlés kérdésével? A kövér emberekkel szembeni előítéleteket már csak azért is kell felszámolni, mert súlyos torzulást okozhat nemcsak a testképben, de az értékrendben is: Katherine Mallin és munkatársai 1991-es kutatási eredményei szerint a tízéves amerikai gyerekek 81 százaléka (!) fél attól, hogy kövér lesz, egy másik kutatás (Lisa Berzins, 1997) szerint pedig jobban félnek ettől, mint a ráktól, a háborútól vagy a szüleik elvesztésétől. Mindez azt jelzi, hogy a társadalom a kelleténél aránytalanul nagyobb jelentőséget tulajdonít a külsőnek – és ez az értékrend jobban sújtja a nőket, akiket a férfiakkal ellentétben szinte elsősorban a külsejük alapján ítélnek meg. Ennek ellensúlyozására az amerikai angolban külön pozitív kifejezés létezik a kövér nőre (BBW – Big Beautiful Woman), a sztereotípiák mégis makacsul tartják magukat. „Elkeserítő, hogy a kövéreket utálni, megalázni, közröhej tárgyává tenni, diszkriminálni mennyire méltányolható. Miért könnyebb az emberiségnek másokat utálni és megszégyeníteni a ruhaméretük miatt, mint elfogadni magát az embert, aki az adott ruhamérettel rendelkezik?” – írja egyik bejegyzésében Kozma Ágnes, az Embrace the Fat blog szerzője, aki elmondta, hogy ez alól még a magukat elfogadónak hirdető fórumok, Facebook-oldalak és -csoportok sem számítanak kivételnek.

„Ezekben leginkább csak öltözködési tanácsokat találunk, hogy hogyan rejtsük el az alkatunkat. Mindennaposak az olyan kijelentések, hogy például egy feszes topot vagy színes cicanadrágot egy kövér nő »már nem vehet fel« – számomra ez nem az elfogadásról árulkodik. A kövér embereknek igenis joguk van kövér testben létezni, és nem kötelesek azt leplezni.” Ági arra is felhívta a figyelmet, hogy az elfogadás hiánya, a folyamatos kritika csak súlyosbítja a problémát: „A naponta ránk bombázott üzenet, hogy fogyjál le, különben hatvanmillió betegséged lesz és negyvenévesen feldobod a talpad, társulva azzal az ítélettel, hogy így nem lehetsz elég jó semmire (mert mindent vékonyakkal reprezentálnak), a kövér emberekből szégyent, pánikrohamot vagy depressziót válthat ki.” A fogyásra is nagyobb az esély, ha az illetőt nem noszogatják ezzel, mert akkor úgy érzi, hogy az ő kezében van a döntés, és nem társadalmi nyomás, mások akarata szerint kellene cselekednie. A kéretlen tanácsok helyett alkalmazzuk ezt a stratégiát, és – mert van élet a soványságkultuszon túl is – fogadjuk el azt is, ha kövér családtagunk, ismerősünk nem fogy le.

A sztárokat végképp nem kímélik! Kattints galériánkra, hogy megtudd, kivel bántak kegyetlenül Hollywoodban!