Fél évig közelekedtem bringával a városban – ezek a tanulságok

Borítókép: Fél évig közelekedtem bringával a városban – ezek a tanulságok Forrás: Unsplash/Sagar Rana
Amint kitört ez a rohadt koronavírus-járvány, szinte kiciánozták Budapest útjait. Több sem kellett nekem: előkaptam a bringámat, amely Csipkerózsika-álmát aludta a garázsban. Letisztogattam és bocsánatot kértem tőle, hogy hanyagoltam, és nekivágtam a városnak. Végigbringáztam a tavaszt és a nyarat – és most összefoglalnám, mire jutottam.

Péládul arra, hogy biciklizni szuper dolog, és élhetőbbé teszi a várost. Mielőtt bárki nekiállna hörögni, hogy egy karácsonyista, nyomorult szemüveges hipszter vagyok, és a város az autóké, előre szólok: van autóm, és nem félek használni. De a koronavírus alatt rájöttem, hogy sok esteben felesleges. Például: öt kilométeres távon belül nagyjából ugyanakkor érkezem meg vele, mintha kocsival mennék. Aztán: a Belvárosban LEHETETLEN parkolni, így csak letámasztom a bicót (meg le is lakatolom jól), és mehetek a dolgomra. A koronavírus elszabadulásában nagyban szerepet játszott az ajtót ránk rúgó klímakatasztrófa is: ma még nem ciki autóval járni, de nincs messze az idő, hogy az legyen. Jobb érzés, hogy nem pöfögtem tele a levegőt rég halott egysejtűekből összeálló büdös trutymó (kőolaj) elégetésével. Mondom tovább: sajnos, egyre öregebb vagyok, és emiatt rohamosan lassul az anyagcserém. Azaz, hízok, miközben ülőmunkát végzek. Két óra laza tekerés viszont több mint ezer kalóriát éget el átlagosan, vagyis, ha minden nap tekernék, eszelős kondiban lennék, és jobban slankítana, mint egy kéthetes hashajtóteás kúra. És ha már folyadékbevitel: egy-két sört teljesen legálisan megihatok esténként – ha autóval mennék, nyomhatnám a szörpöket, hát kinek jó az? (Tíz éve egy párszor sikerült elesnem bringával, odahaza meg sziszegve kezeltem le a vérző bőrfelületeimet. Volt, hogy a Sziget fesztiválról hazajövet néztem el kicsit a dolgokat, és sikerült nekihajtanom a falnak – most azonban, büszkén mondom, nem történt velem semmil rendkívüli. Hiába, öregszem – másodszor írom le, figyeled? –, és megfontoltabb vagyok.) A bringázás azért is jó, mert valahogy közelebbi kapcsolatba kerülsz a környezeteddel. A bőrödön érzed a várost, a része vagy a történéseknek. Haladsz rendesen, ezt érzed, de van időd bámészkodni. Már csak arra vagyok kíváncsi, meddig bírom. Jön az ősz, az esőzés, és attól tartok, az autót már nemcsak a gyerek transzportálására meg a nagyobb bevásárlásokra fogom használni. Mindegy, addig is: két kerék jó, négy kerék rossz! (Szmájli.)

Mindennél csodásabb Csepel kerékpárom

Kerékpárom

Nem vettem új biciklit, hanem tavaly nagy karbantartáson átesett Csepel Marathonomat vetettem be. Ezt a kerékpárt 1987-ben, általános iskolai ballagásomra kaptam, és ezzel a krisztusi korba lépett vintázs darabbal vettem be a fővárost. A ballagásomkor még menő bringa a kilencvenes évek közepére ódivatú szar lett, hiszen jöttek be az országba a drága, modern nyugati bicók. Mára azonban a meglepően jó állapotú kerékpárom elismerő csettintéseket vált ki a hozzáértőkből. A kosszarvú versenykormányt lecseréltem, vettem rá lámpákat, kapott új fékeket és egy kis olajat, aztán: gyia! Neked sem kell többmilliós cuccal nekivágni a Körútnak. Bármi megteszi.

Úthálózat

A pandémia idején kiürült a város. Ekkor merészkedtem a bicikliutakról a forgalomba. A városvezetés aztán hamar új sávokat avatott fel, és nem győzök érte hálás lenni. Néha csak a sportértéke miatt tekerek végig a Nagykörúton, a Bartókon, Karolinán. Az a helyzet, hogy Budapest a világ giga-metropoliszaihoz képest kicsinek számít, és arra jöttem rá, hogy bármely pontja elérhető kerékpárral. (Sőt, igénybe veheted a BKV egyes járatait is a szállításra, őszi hétvégéken ráadásul most még külön jegyet sem kell venni a biciklidnek.) Vannak necces helyek: ilyen például a budai alsó rakpart, ahol gyalogosokkal és bámészkodó turistákkal kell megosztozni a helyenként egyméteres járdán. Ez annyira balesetveszélyes, hogy nagyon nagy odafigyelést igényel. Vennem is kellett csengőt a bringára, mert sokkal egyszerűbb, mint passzív-agresszív módon óbégatni, hogy „Tessék már odébb állni, mer’ gyövök!”

Parasztok-e az autósok?

Nem. Oké, van aki ráparkol a bicikliútra, és van, aki vörös fejjel szidja az anyádat, ha olyasmit csinálsz, ami nem tetszik neki. De ők vannak kevesebben. Ha óvatosan tekersz, körültekintő vagy, együttműködsz és folyamatosan szkenneled a környezeted, akkor több-kevésbé békésen tekerhetsz a forgalomban. Én autósként például sokkal jobban vigyázok a biciklisekre – de ez meg azért van, mert kerékpározom is. A sisak amúgy nyáron kicsit meleg volt, ezért néha hanyagoltam, de azt kell mondanom: nagyon-nagyon fontos!

KRESZ-szabályok

Írhatnám, hogy soha nem szegem meg a KRESZ-szabályokat. És hát valóban, azok azért vannak, mert a közlekedésben mindenkinek be kell tartania. A kerékpározás pszichés hatása azonban a maga szabadságával valahogy lazaságra csábít. Erőnek erejével kell fegyelmeznem magam. Rendszerint sikerül, és ebben még szigorúbb leszek önmagamhoz.

Izzadás

Néha bringáztam a legnagyobb kánikulában. És hiába próbáltam lassan haladni-tekerni, mire megérkeztem, úgy néztem ki, mint aki biciklivel átúszta a Dunát. Ez főleg akkor volt cinkes, amikor valami fontosabb megbeszélésre estem be, és a bukém nem volt éppen a legjobb. A szeptemberrel azonban megváltoztak a dolgok: most már nem néznek össze egymás közt jelentőségteljesen az emberek, miután távozom a körükből. A városi kerékpározást most meg lehet úszni úgy is, hogy nem omlik tőle össze a személyes higiénéd. Ha néha be kell mennem a munkahelyemre, azt a laza tizenöt kilométert körülbelül ötven perc alatt tudom le, izzadságmentesen. (Ha dugó van, autóval ennél egy kicsit tovább tart az utazás.)

Íme néhány gyönyörű fotó biciklis árusokról!