Szerelem első látásra lehetséges, de intimitás első látásra aligha. A szerelem érzéséhez elég az erős és viszonzott vonzódás, de az intimitásért, a bensőséges, meghitt kapcsolatért meg kell dolgozni. A lélektan ugyanis azt a kapcsolódási formát tartja intimnek, melyben két ember között kölcsönös függés alakul ki. Ez a fajta érzelmi viszony nem csupán párkapcsolatban fejlődhet ki, hanem például szülő és gyermek, testvérek vagy barátok között is. A kölcsönös függés nem önfeladást jelent, nem feloldódást a másik személyiségében, hanem olyan sokrétű és szoros kapcsolatot, melyben két ember lelki, érzelmi állapota erősen hat egymásra. Mindkettőjük számára annyira fontos a másik jólléte, hogy az egyikük nem lehet boldog, ha a másik boldogtalan. Az „én” határai bizonyos értelemben megváltoznak, kitágulnak, és már a másik embert is magukban foglalják. Az intim kapcsolatban lévőknek már nem a saját érdekeik a legfontosabbak, számukra a „mi” fogalma kerül előtérbe. Nem úgy gondolnak magukra, mint önálló, független személyre, önmagukat sokkal inkább egy szorosan összetartozó páros egyik tagjaként értelmezik. Ez a fajta függés nem rabság, hanem olyan szimbiózis, melyben mindkét fél pozitív érzelmeket él át, és amelyből mindketten erőt merítenek. Bizonyára van, aki nem hiszi el, de az intimitásnak ez a szintje nem csak a tündérmesékben létezik…

Az intimitáshoz idő kell, nem megy azonnal

Az intimitás kialakulása már csak azért sem megy gyorsan, mert egymás megismeréséhez idő kell. Ahhoz, hogy két ember annyira megismerje egymást, hogy kettejükre mint egy egységre gondoljanak, rengeteg beszélgetésre, együtt töltött időre, különféle tevékenységekben való részvételre van szükség. Végül már tipikus élménnyé válik, hogy „be tudják fejezni egymás mondatait”. S ez nem feltétlenül amiatt van így, mert annyira hasonlóak vagy egymásnak teremtették őket, hanem mert hosszú tanulási folyamat eredményeképpen alaposan megismerték egymás gondolkodásmódját, viselkedését.

Ha két együtt élő ember töviről hegyire ismeri egymást, de a másik reakciói irritálják vagy hidegen hagyják őket, akkor ez nem intimitás, hanem maga a pokol. Az intim kapcsolat tehát nem egyszerűen közelséget és összefonódást jelent, hanem mindenekelőtt érzelmi támogatást. Ahhoz, hogy egy ilyen viszony létrejöhessen, mindkét félnek végre kell hajtania a „halálugrást”: ki kell tárulkoznia a másik előtt. Ezzel a gesztussal az ember kiszolgáltatja magát, hiszen eleinte nem tudhatja, hogyan reagál majd a másik, amikor legszemélyesebb dolgairól, érzéseiről beszél. A bensőséges, támogató érzelmi kapcsolatban a partner nem él vissza a helyzettel, hanem megértően fogadja, amit elmondanak neki, és maga is őszinteséggel válaszol. A kockázatból, az önként vállalt kiszolgáltatottságból így alakul ki egy rendkívüli biztonságot nyújtó szövetség két ember között, amelyben semmit nem kell szégyellniük, és tudják, hogy mindig számíthatnak a másik segítségére.

Vannak, akik be vannak oltva intimitás ellen

Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, hogy egy ilyen kapcsolat tagja lehet, sőt vannak, akikről egyenesen úgy tűnik, be vannak oltva intimitás ellen. Ezek az emberek külső szemmel nézve furcsán viselkednek, szinte menekülnek az olyan helyzetek elől, melyek azzal „fenyegetnek”, hogy szoros érzelmi kapcsolatba kerülhetnek valakivel. Miért utasítják el olyan hevesen ezt a nagy ajándékot, melyről sokan azt tartják, hogy épp ez az, amiért érdemes élni? A válasz tulajdonképpen nem meglepő:

Kötődési stílusok

Mindenkiben kialakul ugyanis valamilyen kötődési stílus a kisgyermekkori élményei alapján, és ez a továbbiakban sokáig, akár élethossziglan meghatározza érzelmi kapcsolatainak jellegét. Ha valaki olyan szülők mellett nő fel, akik nem tudnak megfelelően reagálni gyermekeik érzelmi állapotára, sőt talán büntetik is az érzelmek látványos kifejezését, akkor hamar megtanulja, hogy magába kell zárnia érzéseit. Az ő világában az a szabály, hogy az érzelmek kinyilvánítása nem megértést és együttérzést, hanem elutasítást vált ki. Akiben ez a minta rögzült, az felnőttkorában is elkerüli az olyan helyzeteket, melyekben meg kellene nyílnia, és még az is előfordulhat, hogy ha egy párkapcsolat kezd túl szorossá válni, inkább kilép belőle. Az intimitástól való félelem erőssége az e célra kifejlesztett kérdőívvel mérhető. A tesztben 1-től 5-ig terjedő osztályzatokkal kell meghatározni, mennyire ért egyet valaki például ezekkel az állításokkal: „Kényelmetlenül érezném magam, ha olyan múltbeli dolgokról kellene beszélnem a páromnak, amelyek miatt szégyelltem magam”, „Nehezemre esne, hogy olyasmiről beszéljek a párommal, ami mélységesen bánt”. Amíg valaki magas pontszámot ér el ezen a teszten, gyakorlatilag nincs esélye, hogy intim kapcsolatot alakítson ki, hiszen éppen azt az ajtót tartja zárva, amellyel két élet összenyitható volna.

A kötődési stílus azonban alakítható, terápiás segítséggel hátra lehet hagyni az életet addig makacsul végigkísérő félelmeket. Ha sikerül megteremteni az intimitást egy párkapcsolatban, az sajnos nem jelenti azt, hogy hosszú távon fenntartani is sikerül majd. Az intimitás egy állapot, egy állandóan működő folyamat, melynek több összetevője van, és ha ezek közül bármelyik is sérül, az intimitás gyengül, vagy akár teljesen meg is szűnik.

A kulcs a kommunikáció

Az egyik nélkülözhetetlen részfolyamat a két ember közötti kommunikáció. A bensőséges kapcsolatban lévők fenntartások nélkül megosztják egymással örömeiket és gondjaikat, s ez állandó kapcsolatot teremt közöttük. Ha a kommunikáció kezd elapadni, ha a társak már nem töltenek együtt annyi időt és kevésbé mondják el egymásnak, ami foglalkoztatja, bántja őket, akkor az intimitás nagy veszélybe kerül. Ennek néha egészen prózai okai vannak, például az egyik félnek a munkája miatt már nem jut elég ideje és energiája arra, hogy figyelmesen meghallgassa a másikat.

Ám a veszély más irányból is érkezhet. Ha a pár tagjai között feszültség van, például egyikük valami miatt neheztel a másikra vagy féltékeny, akkor könnyen lehet, hogy a másik feltárulkozását nem megértéssel fogadja majd, hanem gúnyosan, és a másik védtelen helyzetét felhasználja arra, hogy odaszúrjon egy bántó megjegyzést. Az ilyenfajta agresszió, a bizalommal való visszaélés az intimitás alapjait támadja, és a másik felet visszahúzódásra készteti. Ugyanígy bezárkózáshoz vezethet, ha az egyik fél meghallgatja ugyan a másikat, de nem úgy reagál, ahogyan az várja, nem érzelmi támogatást nyújt neki, hanem például gyakorlati tanácsokkal látja el, hogyan kerülje el legközelebb azt a kellemetlenséget, amiről az előbb beszámolt. Ilyenkor az a fél, aki elmondta gondját-baját, nem azt fogja gondolni a másikról, hogy „milyen jól tette, hogy elmagyarázta, ezután hogyan kerüljem el ezt a problémát”, hanem azt: „nem értett meg, nem érez együtt velem”.

Együtt élnek, de érzelmileg már elváltak...

Sok olyan pár van, melynek tagjai együtt élnek ugyan, de érzelmileg már elváltak. Szexuális kapcsolat már nincs közöttük, talán nem is érnek egymáshoz, érzelmekkel kapcsolatos dolgokról nem beszélnek. Az ilyen család technikailag működik ugyan, de inkább úgy, mint egy üzem, és nem úgy, mint egymást szerető emberek szövetsége.

Ezért érdemes foglalkozni az intimitással

Az intimitást több okból is érdemes kiépíteni, helyreállítani. Először is azért, mert a szoros érzelmi társkapcsolatban élő emberek elégedettebbek az életükkel. Azt azonban, hogy miként hozható helyre az erodálódott intimitás, már nem is olyan könnyű meghatározni. Az érzelmi összefonódáshoz elengedhetetlenül szükséges tényezők ugyanis olyan sokféle okból károsodhatnak, hogy általánosan alkalmazható módszer nincs. Azért néhány dolog mindig érvényes, például az, hogy a kommunikációnak kiemelt jelentősége van az intimitás kialakításában. Alkalmat kell teremteni a rendszeres beszélgetésekre, és bátornak kell lenni: beszélni kell a pozitív és negatív érzelmekről, félelmekről, reményekről. A beszélgetésnek a hallgatás is ugyanolyan fontos része, oda kell figyelni arra, amit a másik mond. Nem szabad kioktató vagy gúnyos megjegyzéseket tenni, a másiknak azt kell éreznie, hogy nem hagyták magára a gondjaival és osztoznak az örömében. Ha a két ember között feszültség van, azt felszínre kell hozni és fel kell oldani, mert enélkül nem lehet őszinte és felszabadult a kommunikáció.

Érdemes közös programokat szervezni, de ezeknek nem kell nagyszabásúaknak lenniük, a közös főzés vagy kutyasétáltatás is lehetőséget ad az érzelmi összehangolódásra. Ráadásul nemcsak a boldogságszint növelése céljából éri meg mindent megtenni a kapcsolatok intimitásáért, hanem azért is, mert ez jó hatással van az egészségre. Sokszor és sokféle betegség esetében tapasztalták, hogy a szoros érzelmi kapcsolatban élőknek jobbak a gyógyulási esélyeik, mint az egyedülállóknak, és jobb a lelki közérzetük is. Egy kutatás szerint az intim kapcsolatnak nagyjából akkora jelentősége van, mint annak, ha az ember nem dohányzik vagy testsúlya a normál tartományba esik. Ennek a jelenségnek valószínűleg az az oka, hogy az érzelmi biztonságot nyújtó kapcsolatban élők jobban tudják kezelni a stresszt, mint azok, akiknek egyedül kell megbirkózniuk vele. Akkor hát úgy tűnik, mégis létezik csodaszer, mely fokozza a boldogságot, segíti a gyógyulást, csökkenti a vérnyomást, erősíti az immunrendszert, és ez nem más, mint a szoros, érzelemteli emberi kapcsolat. Vagyis, ha jobban belegondolunk, a csodaszer mi magunk vagyunk – egymás számára.