Az elkövetők és a tetteik, az üldözők és bizony az áldozatok, a gonosztevők el- vagy el nem fogása afféle otthonülős krimiturizmusra buzdítja a tévé és internet népét. Körbekérdeztünk hát ismerőseink között, milyen szokatlan esetet ismernek, éltek át. Jöjjön Magyarország három soha meg nem énekelt béna rablása.

Laci és a mumpsz

Laci mindössze 26 éves volt 1994-ben. Mégis sikerült elriasztania a betörőket. Talán mert épp ő volt az egészségügy vakfoltja.

A mumpsz elleni védőoltást (kanyaróval és rózsahimlővel kombinálva) mindenki megkapta, aki ezt a cikket olvassa. Laci valahogy kimaradt ebből ott a Kádár-korszak finisszázsában. Így hát fiatal felnőttként kellett átélnie, hogy asszimetrikussá és hátborzongatóvá dagadt a feje, miközben hányás és láz gyötörte. Ki sem tudott kelni az ágyból azon a zsenge áprilisi napon.

Pedig szólt a csengő. Hosszan. (Mint később kiderült, a rablók voltak azok. Tesztelték, üres-e a lakás.) Majd újra, egy perc múlva. Megint hosszasan cseng. Akkoriban még volt levélbedobó nyílás az ajtón. Azt nyitogatja egy kéz. Laci arra gondol, hogy a postás hozott valamit. Ám képtelen kikelni az ágyból.

Egy paneltömb ici-pici, 35 négyzetméteres kislakásában vagyunk, amúgy. Egy szinten három lakás, mint később kiderült, a rablók mindenhová becsöngettek és mindhárom ajtót feltörték, viszonylag csendben, mert Laci semmit nem hallott ebből. A saját ajtójánál sem. De a betörők semmit nem vittek el, mert először Lacihoz mentek be.

Csak képzeljük el: a rosszfiúk, mint valami magyarországi Home Alone-ban, belépnek a kisebbik lakásba, hogy először ott nézzenek szét. CD-lejátszó, tévé, esetleg számítógép.

És akkor meglátják a dagadtfejű, idegesen mozgó, rettenetes szörnyet.

– Öööö… Izé… Jó napot kívánok! – mondja zavarában Betörő 1. Laci válaszol.

– Nygr…ghm..khik…muhnk!

Sikítva menekülnek a rosszfiúk.

Ernő bácsi és az elbocsátó csúf üzenet

A hétvégi telek hatalmas sláger volt a hetvenes években. A kispolgári szocializmus magántulajdonra való éhsége és a saját célra termelt kis zöldség-gyümölcsáldás reménye sokakat vezényelt ki a városok határába. Ernő bácsinak, a nyugdíjas postásnak is így lett egy 250 négyszögöles kertje.

Csak azért ismerem a történetét, mert korábban a postásunk volt 15 éven át. Mit ad az ég, épp apámék mellett vett telkecskét a szolgálati jutalmából.

Lényegében ott élt. Hűtője, tévéje, lemezjátszója, hússal teli fagyasztója, tálalókészlete volt a kis faházban. Utólag belegondolva, csak idő kérdése volt, mikor törik fel azt a csöpp vityillót.

Persze a betörőnek tudnia is kellett, hogy a toldozott-foldozott faház kincseket rejt. És Ernő bácsi – lássuk be – naiv volt, megbízott a rendszerben, az emberekben. A fél környéket vendégül látta.

Amikor egy júniusi hétvégén elutazott a Szentesen élt nővére temetésére, megtörtént a balhé. Mindenét elvitték az alumínium kanálkészlettől az utolsó fagyasztott csirkecombig, a fészerből a kicsorbult ásótól kezdve az újonnan vásárolt kapálógépig.

De a betörők rendesek voltak. Csináltak kolbászos rántottát, és egy adagot otthagytak a tulajdonosnak. Megittak egy rakat házi vöröset, de egy pohárnyit hagytak az asztalon. Hadd búsuljon méltósággal szegény Ernő bá. Igaz, ottmaradt a mosatlan is, és bár akkoriban még nem volt DNS-vizsgálat, ujjlenyomat akadt bőben. Sőt.
A szemetesben egy széttépett levél. Amikor a nyomozók összerakták a darabokat, kiderült, hogy egy Ági nevű nő adja ki egy bizonyos Lajos útját benne, kellemetlen, már-már minősíthetetlen hangnemben. A levél egyetlen nappal a rablás előtti keltezésű, és bizony eléggé kegyetlen ahhoz, hogy a betörő a finom rántotta és a kedves borok hatása alatt elővegye, majd széttépje dühében. És hát nem Lajosnak hívták Ernő bácsi unokaöccsét? És nem volt egy Ági nevű csaja annak az unokaöcsnek?

Két nap alatt elfogták mindkét betörőt. A másik az egyik kertszomszéd volt. Hogy ők ketten honnan ismerték egymást, már a múltba vész. Egy dühödten eldobott szakító levél miatt buktak le, erre emlékszik ma is mindenki a környéken.
Ernő bácsi csaknem mindenét visszakapta, ám ezután már sokkal kevesebb vendég fordult meg nála.

Peti és a zenészbanda

A betörők is tolvajok – emberen alkalmazott erőszak nélkül tulajdonítanak el dolgokat. Alapkoncepciójuk, hogy senki nem figyel, vagy ha igen, úgysem szól. Ebben egyébként nagyon hasonlítanak a sarkon pisilő részegre is.

Peti zenész. Szereti a hangszereket, tiszteli a művészeket. Emiatti naivságából, habár nyilvánvalóan egy rablást látott, csak a végén esett le neki, miről van szó. Majdnem bejött a banda terve. De Peti kiszúrta őket – a hangszerek miatt.

Peti dolgozni ment. Kellemes májusi reggel volt, hát biciklivel tepert. Egy lakónegyed kis parkszerű terén megállt pihenni, vizet inni. Minden barátságos, napsütötte, lágy és nyugodt.

Az egyik lakóudvarból egy csapat fiatal siet elő. Hárman egy nagy tárgyat visznek, népies szőttessel letakarva. A negyedik vállán egy extrém kialakítású, ún. „silent guitar”. Peti egyből felismerte, méregdrága, gyönyörű és nagyszerű hangszer, Yamaha, valószínűleg. „Hoppá, a srácok zenélni mennek” – gondolta Peti. Vajon hol lesz a koncert? És persze az a nagyobb cucc, amit hárman visznek, a cimbalom.

Ez a feltételezés a későbbi bírósági jegyzőkönyvbe is bekerült. Ugyanis éles ellentétben állt azzal, ami utána következett. Képzeljük csak el: Peti áll, átszellemült, megengedő mosollyal, nézi, ahogy a szupergitár és a cimbalom a parkoló felé szalad a négy „zenész” vállán. Az egyik, aki legelöl viszi a cimbalmot azonban kiszúrja Petit, aki – az ő szemszögéből – minden lépésüket nyomon követi.

Megszűnik a higgadtság. Peti arra eszmél, hogy a cimbalomot durván bevágják egy rozzant Peugeot hátsó ülésére, és az egyik fickó egyszerűen ráül.
A csodás gitárt a negyedik behajítja a csomagtartóba. „Hogy lehet így bánni ezzel a becses hangszerrel? Hát milyen zenészek ezek?” – gondolja Peti. Mielőtt becsukódna a hátsó ajtó, a népies szőttes félrecsúszik, és a hátulra bezsúfolódó zenészek feneke alatt egy gigantikus LED TV képernyője bukkan fel. „Ez nem is cimbalom!” – kiáltja magában Peti. „Ezek nem is zenészek!”

Hogy megerősítse a felismerést, a „Vezér”, az első fickó, idegesen nézi Petit, aki persze most már egészen más szemmel figyel. És indul a motor, és mint valami rozzant akciófilmben, a kerekek füstölve pörögnek ki, olyan gyorsan akarnak elhajtani. Éppen elég idő, hogy Peti lássa a rendszámot.

– Nem látta azt az autót? – rohan ki egy pongyolás nő az udvarból. – Kirabolták a szomszédomat.

De. Peti látta a hangszerkegyetleneket. És megvolt a rendszám is. Azonnal kijött a rendőrség, Petiből titkos koronatanú lett, mert több arcot is felismert a nyilvántartásban. Nem csak a betörőket, az orgazdát is lefülelték.

Pedig elég lett volna tiszteletteljesen bánni a gitárral és a „cimbalommal”.

Galériánkban hasznos tippeket olvashatsz, hogyan tedd biztonságosabbá az otthonod!