Dziedzinka egy roskadozó erdészház Európa utolsó ősi rengetegében, a Białowieża-erdőben, ahol télen-nyáron a természet az úr, nincs vezetékes víz, áram vagy gáz. A legtöbb ember maximum 1-2 hétre vonulna el ide kikapcsolódás gyanánt, de Simona Kossak 30 évig élt itt. Pedig szülei eredetileg másképp álmodták meg az életét, hiszen Simona többgenerációs festőcsaládból származik, és bíztak benne, hogy majd ő is továbbviszi a felmenőitől örökölt hagyományt és híres nevet. Ez azonban már akkor meghiúsult, mikor 1943-ban megszületett, hiszen fiú helyett lány lett. Családja számára a második csalódást pedig az jelentette, hogy angolkórral és szájpadhasadékkal jött világra.

Valószínűleg mindez szerepet játszott abban, hogy Simona sosem találta helyét az emberek között, és már kiskorától kezdve a természet és az állatok felé fordult, biológus lett. Rögtön beleszeretett az elhagyatott erdészházba, mikor először járt ott, majd némi felújítás után beköltözött, és életében először igazán otthon érezte magát.

Négylábú és szárnyas társaság

A Białowieża-erdő több mint 8000 éves, a legnagyobb máig megmaradt darabja annak a hatalmas kiterjedésű lombhullató és vegyes őserdőnek, ami valaha Lengyelország és Fehéroroszország határán terült el. A különleges természetvédelmi területnek UNESCO-világörökségi, bioszféra-rezervátum és Natura 2000 minősítése is van, és otthont ad a kontinens legnagyobb szárazföldi állatának, az európai bölénynek.

Azt nem tudni, hogy Simona hány bölénnyel találkozott az erdőben élete során, de sok más állattal különleges kapcsolatot alakított ki. Egyik leghíresebb társa Zabka, a vaddisznó volt. Egynapos korában kapta Lech Wilczek lengyel természettudós-fotóstól, aki egyébként a szerelme és sokszor munkatársa volt. Bár hatalmasra nőtt, a vaddisznónak szabad bejárása volt Simona házába, sőt a biológus még a vacsoráját és ágyát is megosztotta vele. Ahogy egy hiúzzal is, aki szintén jó barátja lett. Simona ugyanis értett az állatok nyelvén. Jó pár szarvast segített például felnevelni: etette, gondozta a kicsiket. Később pedig a szarvasrudli be is fogadta őt, és nem egyszer sétálhatott közöttük, mintha csak egy lenne közülük.

A környéken sokan a csodájára jártak, mások viszont boszorkánynak csúfolták. Utóbbihoz hozzájárult, hogy volt egy varjúja, Korasek, aki terrorban tartotta a környéket. Mindenféle tárgyat ellopott, a kerékpárüléseket feltépkedte, kilyukasztotta a szatyrokat, emberekre támadt, és bárkit megcsípett, aki a közelébe mert menni. Egyedül Simona tudott bánni vele, neki érdekes mód engedelmeskedett a harcias madár.

Boszorkányból az erdőtudományok professzora

Simona Kossak persze nemcsak kedvtelésből foglalkozott az élővilággal, az erdészházból kisebb kutatóállomást alakított ki, munkásságát pedig a tudományos elit is elismerte. 1980-ban az Erdészeti Kutatóintézet Tudományos Tanácsa erdőtudományi doktori fokozatot adományozott neki. Később pedig kiérdemelte az erdészettudományi posztdoktori fokozatot, majd az erdőtudományok professzora címet is. Hivatalos munkahelyéül a Lengyel Tudományos Akadémia Emlőskutató Intézete és a Természeti Erdők Tanszékének Erdészeti Kutatóintézete szolgált. Ő találta fel az UOZ-1 repeller nevű szerkezetet, amely figyelmeztető jelzést ad az elhaladó vonatokról a vadon élő állatoknak. 2000-ben Arany Érdemkereszttel tüntette ki a lengyel állam.

Az a lengyel állam, ami 2016-ban az utak tisztítására és a kártékony szúbogár szaporulatára hivatkozva engedélyt adott tömeges fakivágásokra Simona erdőjében. Bár ezt két évvel később felfüggesztették, 2021-ben újrakezdték, és azóta is nap mint nap jelentős károk keletkeznek a Białowieża-erdőben. Simona ezt már (szerencsére) nem láthatja, mert 2007-ben elhunyt.

Talán azt hihetnénk, hogy magányos volt az élete az erdő közepén, de Simona számára az állatok társasága, közelsége volt a legnagyobb kincs. Ezenkívül pedig édesanyja és unokahúga is gyakran vendégeskedtek nála, tehát „embercsaládjával” sem szakadt meg a kapcsolata. Sőt, ha úgy vesszük a családi hagyományt is továbbvitte. Festőművész ősei a vásznon örökítették meg az erdő táját, Simona Kassak pedig a való életben igyekezett megőrizni az erdőt, hogy a következő generációk is láthassák.

A természet mindig utat talál magának. Nézd meg, hogy kelnek „életre” ezek a rég elhagyatott tájak, romok: