Jé, ezt nem is tudtam: egészen pontosan ezért korog a gyomrunk, amikor éhesek vagyunk

Jé, ezt nem is tudtam: egészen pontosan ezért korog a gyomrunk, amikor éhesek vagyunk
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Már órák óta nem ettél és a gyomrod jól hallható jelekkel adja tudtodra, hogy ez tarthatatlan állapot? Most kiderül, mi okozza a furcsa és néha kellemetlen zörejeket.

A célod a gyomorkorgás megszüntetése? Túl hangosan korog a gyomrod?

A gyomorkorgás nem kizárólag a gyomrunkból jön, hanem a beleinkből is, és valójában szüntelenül zajlik, hiszen az emésztésünk, az anyagcserénk folyamatos. Ha éppen nincs étel vagy ital a gyomrunkban, amely eltompítaná a zajt, akkor jobban hallható a zörej.

Akárhogyan is, a testünkben állandóan szorgos munka folyik. Egy étkezés után a szervezet elkezdi feldolgozni és megemészteni a bevitt táplálékot, és a gyomorban, valamint a belekben található izmok összehúzódásokkal igyekeznek keresztüllökni a szilárd és a folyékony táplálékot az emésztőrendszeren. Ez az intenzív művelet természetesen zajjal is jár, mondhatjuk ezek az emésztés tünetei. Evidens, hogy reggeli, ebéd, vacsora után már nem korog olyan erősen, azaz nem hallod.

Tippek gyomorkorgás ellen:

Amikor a testünk éppen felkészül a következő étkezésre, az agyunk jeleket küld az emésztőrendszerünknek, hogy ideje újabb adag táplálékot magunkhoz venni. Ez általában óhatatlanul megtörténik néhány órával a legutóbbi étkezés után, és mindössze 10-20 percig tart – viszont óránként visszatér, amíg be nem kapsz egy szendvicset.

Normális-e a gyomorkorgás?

Igen, amíg minden más rendben van az emésztéseddel. Ha szokatlan zajt hallasz a bensődből, esetleg olyat, ami püffedéssel vagy hasmenéssel jár, akkor elképzelhető, hogy ételallergia, esetleg intolerancia, netán ulcerative colitis (vastagbélgyulladás) vagy más gyulladásos bélbetegség áll a háttérben. Ilyenkor érdemes orvoshoz fordulni és kizárni ezeket a lehetőségeket.

Olvasd el ezt is!

Oké, de olyan kínos, amikor egy míting közepén megkordul a gyomrom – mit csináljak?

Kép

Először is egyél lassan. Ezt bármely dietetikus megmondhatja – ha szép komótosan rágod meg a falatot, a tested lazább, kiegyensúlyozottabb üzemmódba kapcsol át, és így az emésztés is gördülékenyebbé válik, vagyis kevesebb zörejjel jár. Az is segíthet, ha kevesebb levegő kerül a bélrendszeredbe, miközben eszel, ezért érdemes mellőzni a rágózást és kevesebbet inni szívószállal.

Amúgy pedig minden élő embernek korog a gyomra, miért aggódnál emiatt?


Ez a galéria is hasznos lehet:

Nézd meg a galériánkat> 12 kép
12 étel, ami megszüntetheti a puffadást

popsugar.com

Konyhai hackek a pucolástól a szeletelésig, amik megkönnyítik az életedet - VIDEÓ

Utálsz keménytojást pucolni? Nem szereted, ha fokhagymaillatú lesz a kezed, miután megtisztítottad? Meggyűlik a bajod a gyömbérpucolással? A kiwi és gomba szeletelése sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaid közé? Akkor van egy jó hírünk számodra!

Te hányadik helyen állsz a saját fontossági listádon?

Nőként számtalan szerepben teljesítünk és profiként zsonglőrködünk a feladatainkkal. De biztos vagy benne, hogy magadra is elég időt fordítasz?

A 21. század és a boros kütyük

A 21. század technológiai forradalma nem csak a számítógépünket és a telefonunkat érte el, a boros világ ugyanúgy rendelkezik saját okos kütyükkel. Lássuk hát, melyek a legfontosabbak vagy leghasznosabbak közülük.

Teenboss a konyhában: ünnepi mézes-brandys szivarrudak, videóval

Ellenállhatatlan, addiktív, halálos édesség, amit az év minden más napján egyszerűen erkölcstelenség lenne fogyasztani, de a karácsony az karácsony!

A férfiak a Földről jöttek. A nők a Földről jöttek. Punktum

Valóban olyan nagy a különbség nők és férfiak között? Egy erős, küzdeni tudó nő nem elég nőies? Egy érzékeny férfi nem elég férfias? Szerkesztőtársunk véleménycikke az Éva egy korábbi számából.

Utazz velünk! – ezeket a belföldi úti célokat ajánlják szerkesztőink, 3. rész

Az Éva magazin szerkesztőségében imádunk utazni. A következő sorozatunkban megosztjuk veletek, hogy milyen belföldi helyszínekre látogatunk legszívesebben.

Napi horoszkóp november 12.: a Mérlegek hasznos tanácsot kapnak, a Nyilasoknak fel kell vállalniuk a véleményüket

A hét első munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

Nehezebb, mint amilyennek látszik, de nem lehetetlen – Egy hétig stopperrel ettem

Ha most azon gondolkodsz, hogy mi értelme van időre enni, akkor a következő kérdéseket is tedd fel magadnak: vajon mennyi idő alatt szoktam megenni a reggelit, ebédet, vacsorát? Hányszor rágok meg egy falatot? Sokkal nagyobb mennyiséget eszem a kelleténél? Az, hogy milyen gyorsan eszem befolyásolja az egészségi állapotomat?

A világ leghíresebb műtárgyai egy egészen új köntösben – avagy ilyen lenne Van Gogh, ha ő lenne Batman

Mi történik akkor, ha világhírű festők és szobrászok műveit, illetve azok karaktereit kombinálja valaki a mai populáris kultúra elemeivel: napjaink hírességeivel, technológiáival vagy épp 21. századi társadalmi problémákkal? Valami igazán lenyűgöző!

5 társasjáték, amin az egész család gurulni fog a röhögéstől

Jókedv, vidámság és kacagás nélkül is lehet élni – épp csak nem érdemes. Most olyan társasjátékokat gyűjtöttünk össze, amelyeken felnőtt és gyerek együtt hahotázhat. Jellemzően ajándéknak is ideálisak!

Gondold végig most, ne őrülj meg később! 7 tipp adventi előkészületekhez

Az advent az örömteli várakozás, lecsendesedés, számvetés időszaka – elvileg. Ehhez képest ilyenkor hajtjuk túl magunkat a legjobban egész évben. Hogyan lehetne mégis másképp? Végiggondoltuk.

Bohó, elegáns, romantikus vagy hétköznapi? – Mindegyikre mutatunk egy sálmegkötési alternatívát

A sál az egyik legváltozatosabban viselhető kiegészítőnk, így nem érdemes megfeledkezni arról, hogy milyen remekül feldobhatsz vele egy egyszerű pulcsit, kabátot vagy akár pólót. De nem csak a színére és anyagára érdemes ám hangsúlyt fektetned, hanem arra is, hogy hogyan viseled.

Diós és mákos bejglisütés Dobó Katával - VIDEÓ

Dobó Kata sosem sajnálta az időt a bejglikészítésre, hisz ez az elmaradhatatlan karácsonyi süti mindig többet jelentett neki egyszerű édességnél. Kedvenc receptjét, amelyet most főszerkesztőnkkel, Pócsik Anitával sütött meg, az Éva magazin olvasóival is megosztja.

Napi horoszkóp november 8.: a Bikák tökéletes eredményre törekszenek, az Ikrek igazi csapatjátékosok

Ma is kalandokban bővelkedő napunk lesz a csillagok állása szerint.

10 idézet hollywoodi sztároktól arról, hogy szerintük mi a hosszú házasság titka

Ha valami mindig elhangzik a házassággal kapcsolatban, az kétségkívül az, hogy keményen meg kell dolgozni érte. Nagyjából ezt mondják a kedvenc celebeink is, akik természetesen, mint annyi mindenhez, a párkapcsolati tanácsadáshoz is értenek.

Kedves gazdik, lécci ne tegyetek már úgy, mintha a háziállatotok a gyereketek lenne

Ez az erős vélemény arról, hogy kisállatot tartani nem ugyanaz, mint gyereket nevelni, nem tükrözi feltétlenül az álláspontunkat, mindazonáltal érdekes olvasmánynak találjuk, ezért lefordítottuk.

Kövess minket

Most Éva Advent különszámot kapsz az egyéves Éva-előfizetéshez

Csak 4590 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem