Most mutatok néhány olyan darabot, ami határhelyzetekről, nyár és ősz átmenetéről szólnak, ahol az önfeledt és harsány létezésből introvertált melankóliába forduló, erősítésből halkításba átcsapó hangulat a központ. Ahol a gyerekből felnőttek lesznek, ahol kapcsolatok zúzódnak szét vagy forrnak össze máshogyan, amikor a dolgok friss irányba állnak – hisz a szeptember egy új kezdet mindenki számára.

Szólíts a neveden

Ennek a lírai szépségű – és újabban biztos befóliázott -, regényből készült filmnek a főhőse egy értelmiségi családban élő fiú, a 17 éves Elio (Timothy Chalamet). A srác apja a munkájához minden nyáron meghív egy egyetemi hallgatót, ezúttal pedig a húszas éveiben járó Oliver (Arnie Hammer) érkezik meg. A két fiatal vonzódni kezd egymás iránt, a növekvő vágy sokáig csak pillantásokban, leselkedésben, érintésekben ölt testet, míg végül szemérmesen és a néző számára végtelenül visszafogottan beteljesül. A mágikus atmoszférájú olasz városokban zajló gondtalan nyár vége az elválást jelenti a fiatalok számára, a beköszöntő ősz bánatot és kiüresedettséget hoz Elionak, és azt a felismerést, hogy a felnőtté válás – örök emberi dilemma - elkerülhetetlen.

Állj mellém!

Stephen King horrorkirály, ettől függetlenül ő írta A remény rabjait is. Ezen kisregényének filmváltozata igazi klasszikus, ami olyan gyerekszereplő-gárdával büszkélkedhet, mint a tragikusan elhunyt River Phoenix, a sorozatsztár Jerry O’Connell, vagy Kiefer Sutherland. Az ötvenes években játszódó történetben, egy forró nyári napon négy kora tizenéves indul neki a vasúti síneknek, hogy megtalálják balesetet szenvedett társuk holttestét.

Vicky Cristina Barcelona

Woody Allen vígjátékában két amerikai barátnő érkezik meg a katalán fővárosba. A diplomamunkájához kutatást végző Vicky (Rebecca Hall) elkötelezett menyasszony, Christina (Scarlett Johansson) viszont a lazább kapcsolatok híve. Amikor találkoznak a festőművész Juan Antonióval (Javier Bardem) és annak volt nejével, Maria Helenával (Penélope Cruz), természetesen mindkettejük lelkivilága a feje tetejére áll. A két lány a szünidő leteltével gazdag szerelmi tapasztalatokkal megrakottan tér haza az Egyesült Államokba, de hogy miként kamatoztatják őket, az már egy másik, őszi film témája lehetne.

Sodrásban

Érettségi után álló vidéki fiatalok ősztől a fővárosba mennek egyetemre, de még előtte szeretnék alaposan kiélvezni a szünidőt. Tűző nyári nap, kánikula, önfeledt barátság és szerelem, tiszai fürdőzés, fröcskölődés, boldog sikongatások – egészen addig, mígnem egyikük nyom nélkül eltűnik a folyóban. Az idill tragédiába fordul, a fiatalok szórakozását felváltja az önvizsgálat és életük átértékelése, szóval a vakáció és a gondtalan ifjúkor egyetlen pillanattal ér véget. Mikor a fiatalok szeptemberben elindulnak a távoli iskolákba, alaposan elmélyülnek a ráncok a homlokokon.

Ne nézz vissza!

John Baxter (Donald Sutherland) és felesége, Laura (Julie Christie) még nyáron veszítette el a lányát, aki belefulladt a kerti tóba. A súlyosan traumatizált házaspár Olaszországban próbál felejteni, természetesen sokkal kevesebb, mint több sikerrel. A Ne nézz visszát nem ajánlom bárkinek, mert szörnyű dolgok történnek benne, olyanok, amiket hűen papírra vetni képtelenség – látni kell. Rémületes a késő őszi Velence látványa: az épületek, a csatornák, a romantikus gondolák sosem voltak még annyira dermesztőek, mint ebben a horrorfilmben (vagy micsodában – nehéz beskatulyázni). A rendező mindvégig ólomsúlyú, fojtogató atmoszférát teremt, olyat, ami elől egyszerűen nem lehet hova menekülni.