– Hogyan indult a pályád?

– Elsőéves gimnazistaként drámasuliba jártam, amikor az egyik ügynökségtől ellátogattak az osztályomba, mert a Sorstalansághoz kerestek fiú szereplőket. Liener Márta castingügynök egyszer csak odajött hozzám és az egyik osztálytársamhoz, és azt mondta, szeretne minket is behívni. Egy kicsit meglepődtünk, de aztán kiderült, hogy esetünkben nem a Sorstalanságról, hanem az Apám beájulna című filmről van szó. Azonnal mentem a könyvesboltba, megvettem a regényt, és attól kezdve nagy álmom volt, hogy eljátszhassam ezt a filmszerepet: végül hosszas casting után szerencsére meg is kaptam. Azt hiszem, életem egyik legemlékezetesebb forgatása volt az Apám beájulna, ráadásul ez indította be a filmes pályafutásomat is.

– Mit jelent számodra a siker szó?

– Hú, azt hiszem, az a szó, hogy „siker”, elég túldimenzionált, és emiatt nem tudunk örülni az apróbb eredményeknek. Számomra az a siker, ha valamit a legjobb tudásom szerint csináltam meg. Ha ezt mások is elismerik, az nyilván jó érzéssel tölt el, de nincs semmi megfoghatatlanul nagy elvárás bennem. Sokkal többet mond számomra az öröm, a boldogság vagy a nyugalom kifejezés, mert a siker önmagában túl elvont, és senkinek nem jelenti ugyanazt.

– Mit gondolsz a színész-színésznő, énekes-énekesnő, író-írónő kifejezésekről, meghatározásokról?

– Akár azt szeretné valaki, hogy „író”-ként, akár azt, hogy „írónő”-ként tüntessék fel: nekem egyikkel sincs semmilyen problémám. (A diplomámban a „színész” szó szerepel.) Ha valakinek fontos a megnevezés, akkor kapja meg azt, számomra viszont nem határozza meg sem az embert, sem az ő művészi értékét.

– Van-e a pályáddal kapcsolatban olyasmi, hogy „nagy cél” vagy „végső cél”?

– Nincs. Nagy célom volt, hogy elvégezzem a Színművészeti Egyetemet és hála istennek sikerült. Nagy célom volt az is, hogy a színészet minden területén kipróbálhassam magam, és azt hiszem, ez is sikerült. Igazából mindig az a nagy cél számomra, hogy a következő munkámban jól tudjak teljesíteni, a környezetem, a kollégáim, mindannyian együtt legyünk büszkék arra, amit csináltunk. Sok ilyen apró célom van, de nincs szerepálmom, sem olyan vágyam, hogy külföldön dolgozhassak. Mindig a jelenkori munkáimból szeretném kihozni a legjobbat és a legtöbbet.

– Mit gondolsz a karrier-család összefüggéséről, ellentmondásáról?

– Nos, ez mindenkinél egyéni. Valakit bélyegezhetünk karrieristának, pedig lehet, hogy csak próbál mindent (is) jól csinálni, és talán a karrierje IS fontos neki. Nagyon gyakran találkozom olyan kollégákkal, akik gyerekvállalás után majdhogynem azonnal visszamennek dolgozni, de olyannal is, aki pár évig otthon marad. Ha valaki megteheti, és van rá lehetősége, hogy annak szentelje az idejét, ami belefér, ami működik, és ami előrébb viszi az életet: hát miért ne? Az arányokon múlik minden.

Nyilván arra törekszünk, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt, de nem biztos, hogy sikerül is. Szerintem az az ideális, ha a végeredmény minden érintettnek megfelel, bár természetesen adódhatnak kényszerhelyzetek.

– Mit gondolsz a színház, az irodalom szerepéről manapság?

– Felgyorsult világban élünk. Minden információ olyan gyorsan cikázik, hogy kezdünk rájönni újra: kell az énidő, kell, hogy megálljunk egy kicsit. Nem elég, ha egész álló nap csak képeket, videókat, különböző tartalmakat fogadunk be. Megint fontos lett, hogy üljünk le, hogy menjünk színházba, hogy olvassunk el egy könyvet, és visszamenjünk azokhoz a dolgokhoz, amik megnyugtatnak és kikapcsolnak bennünket. A pandémia után az emberek igenis vágynak arra, hogy közösségi helyekre, színházba, moziba mehessenek. Meg lehet találni egy színházi előadásban, egy koncertben és egy könyvben is azokat a dolgokat, amikről már csaknem megfeledkeztünk. Egyszóval, bár nagyon sok nehézséget látok, a színház, az irodalom érvényességét nem tudom megkérdőjelezni, és szerencsére rengeteg ember ezzel ugyanígy van.

– Van-e úgynevezett bakancslistád? Megosztanád az első három tételt?

– Most azt tudnám mondani, hogy pihenés, pihenés, pihenés, ugyanakkor hálás vagyok, hogy ilyen sok minden van jelen az életemben. Nincs kifejezett bakancslistám, de most valószínűleg az lenne a legjobb, ha elmehetnék nyaralni. Nem durva, hogy csak eddig látok el? Ez a nagy vágyam: egy kis nyaralás. Összefoglalva tehát az első három tétel: pihenés a családdal, pihenés a barátaimmal és pihenés itthon.

– Vannak olyan könyvek, filmek, színdarabok, amik változtattak a gondolkodásodon, életeden?

– Vannak, ráadásul rengeteg, nehéz egyet kiragadni. Nagy találkozás volt Szabó Magdától Az ajtó, mélyen megragadt bennem, tinédzserkorom egyik első igazán fontos könyve volt. Nagyon szeretem a magyar és a külföldi filmeket is, elsősorban a drámákat. Akár többször is megnézem őket, és mindig adnak valami pluszt, de nem szeretnék egyet sem kiemelni, mert „megcsalnám” a másikat… Színdarabok közül a Ledarálnakeltűntem jelentett fantasztikus élményt, és meghatározó volt számomra a Tartuffe, amiben kezdőként játszhattam a Nemzeti Színházban.

– Hová jutnál el szívesen a világban, ha se a pénz, se a hosszú utazás nem lenne akadály?

– Bár ezzel most több probléma van, de szívesen eljutnék Armavirba (város a Kaukázus közelében, Oroszországban – a szerk.), ahol a nagymamám született. 18 évesen jött el onnan és soha többé nem tért vissza. A családi kötelék miatt egyszer érdemes lenne eljutni oda, kideríteni, honnan is származunk valójában.

– Mit vársz 2023-tól?

– Erre nagyon röviden fogok válaszolni: a legjobbakat.

– Szeretnél valamit elmondani, amit nem kérdeztünk meg?

– Igazából így is túl sokat beszéltem.

Galériánkban pedig megismerheted a magyar – barna – Marylin Monroe-t!