– Mindenkit más motivál a futásban, de a legtöbb futóban közös, hogy szabadságra és kikapcsolódásra vágynak. Színésznőként neked mit jelent a futás? Gondolok elsősorban arra, hogy ki tudsz teljesen kapcsolni, vagy mondjuk jár az agyad például egy új szerepen, miközben gyűjtöd a kilométereket?

– Igazából engem a futás teljes mértékben kikapcsol. Ilyenkor csak és kizárólag önmagamra koncentrálok, és úgy indulok el, hogy nem is akarom hagyni, hogy ebből a fókuszból bármi kibillentsen. Sőt, ha például bármilyen problémám van, amire megoldást kell találnom, vagy egy fontos döntés előtt állok, akkor kifejezetten azt érzem, hogy márpedig én el akarok menni futni. Egyszerűen szükségem van a futásra, ez az énidőm. Gyakran tapasztalom, hogy a bennem felmerülő kérdésekre pedig egyszerűen magától megérkeznek a válaszok. Így soha nem megy a futás rovására az sem, ha épp nem vagyok jó passzban, és úgy indulok el, hogy nem érzem az energiát. Tudom, hogy jó hatással lesz rám, így amikor stresszesebb, nehezebb időszakom van mondjuk a munkámban, akkora is a futáshoz fordulok, ami mindig minden rosszat elűz belőlem.

– A csendre is szükséged van ilyenkor?

– Bevallom, fülhallgató nélkül soha nem indulok el. A zene nagyon fontos számomra gyerekkorom óta, nagyon szerencsés vagyok, hogy megtanultam több hangszeren is játszani, és énekelni, így szinte mindig zenére futok, de például nincs kedvenc futós zeném. Mostanában gondoltam már arra, hogy azért ahhoz is hozzá kellene szoktatni magamat, hogy csendben fussak, mert a versenyeken nem is javasolják a szervezők a zenét, és szeretném is kipróbálni azt, hogy milyen érzés úgy futni, hogy sokkal jobban hallom a belső hangomat. Szerintem teljesen más élményt ad úgy a futás, és szeretném ezt is megtapasztalni.

– Most egyébként is nagy változások voltak körülötted, ha jól tudom, hiszen elkezdtél egy komoly csapattal edzeni, ugye?

– Igen, így van, korábban is volt futóedzőm, nemrég azonban elkezdtem a közös munkát Erdélyi Nándor vezetőedzővel és a profi stábjával, ahol a futóedzések mellett komoly hangsúlyt fordítunk a keresztedzésekre és a prevencióra is. Nekem erre szükségem van, egyrészt azért, mert nem értek a futáshoz, de szeretném jól csinálni, másrészt azért, mert én alapvetően egy igazi stréber vagyok. Így az edzéseken is minden feladatot próbálok úgy elvégezni, ahogy az elő van írva.

– Ez a maximalizmus a munkában is jellemző rád?

– Abszolút! Megszoktam, hogy amikor egy bemutatóra készülünk, a próbaidőszakban nagyon komoly szabályok vannak, amiket kötelezően be kell tartani. Így számomra nem kérdés, hogy amit az edzőm előír, az szentírás.

– Akkor te nem érzed azt, hogy az edző és az edzésterv által elvesztetted a futásban a szabadságfaktort?

– Egyáltalán nem, sőt! A hosszú edzéseken kifejezetten vissza is kapom azt a szabadságvágyat, amiért szeretek futni.

– És mi a helyzet a résztávos, feladatos edzésekkel? Ilyenkor nem érzed azt, hogy mondjuk túl bonyolult végrehajtani, és így nem tudsz kikapcsolódni, mert figyelned kell arra, hogy melyik szakasz után mi következik?

– Minden feladatos edzésre kihívásként tekintek, és inkább épp, hogy élvezem. Sikerélményt ad, ahogy egyre jobban mennek a feladatok, és érzem magamon a fejlődést. Főleg az állóképességemen, amit egyébként érzek a színpadon is magamon. Nyilván ez a fejlődés egy hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra.

– Említetted, hogy a gyerekkorodat meghatározta a zene. A sport mennyire volt jelen az életedben korábban?

– A családom fele tesitanár, a szüleim kézilabdázók voltak, szóval gyakorlatilag a pálya mellett nőttem fel. Később én is űztem a sportot, ennek ellenére futni viszonylag későn kezdtem, ezt pedig azért érzem magamon. Az életkor ilyen szempontból nagyon meghatározó, így lassabban fejlődöm, viszont annál jobban élvezem a sportban elért sikereimet. Egy újabb cél mindig új lendületet is tud adni.

– Mik azok a célok, amik nap mint nap motiválnak erre a fegyelmezett edzésmunkára?

– Futottam már négy alkalommal félmaratont, jövőre pedig a maratoni táv teljesítése a legfőbb célom. De szeretnék a terepfutással is megismerkedni. Szóval tele vagyok kíváncsisággal, és nagyon szeretném megtapasztalni, hogy mire is lehetek képes futóként.

– Ilyen elkötelezetten, szenvedéllyel űzni egy hobbit munka és család mellett csak háttértámogatással lehet. Mennyire vesz körül támogató közeg ebben a tekintetben?

– Nagyon szerencsés vagyok, mert a férjem maximálisan mellettem van. Mindenben segít, hogy én is ki tudjak a közös életünkből szakítani egy kis időt, amit magamra, a hobbimra tudok fordítani. Próbálom azért a lehető legcsaládbarátabb módon kivitelezni az edzéseimet, például amikor a fiam teniszedzésen van, elviszem, és amíg ő teniszezik, én futok. Igyekszem a családomtól a lehető legkevesebb időt elvenni, de ők tiszteletben tartják, hogy nekem pedig erre szükségem van a kiegyensúlyozott élethez.

– Azt érzem rajtad, hogy a színészet és a futás nálad egy tökéletes páros, ami kiegészíti egymást. Mikor izgulsz jobban, egy előadás, vagy egy futóverseny rajtja előtt?

– Az a helyzet, hogy a versenyeket nagyon túl tudom pörögni. Hiába tudom magamról, hogy képes vagyok lefutni azt a távot, azért magasak az elvárásaim önmagammal szemben. Futásnál nem lehet a szerencsében bízni, ott csak az elvégzett edzésmunkára lehet hagyatkozni. A szakmámban viszont azért ahhoz, hogy az enyém legyem egy szerep, sok mindennek kell egyidőben jól alakulnia, ami tőlem független.

– Akkor azért valahol a versenyhelyzet ilyen módon nem ismeretlen fogalom a számodra...

– Hát nem, tényleg ebben a körforgásban élek, nagyon sok a tehetséges kolléga, és sok a jó szerep is, így minden lehetőséget meg kell ragadni, amit csak lehet, hogy dolgozhassak. A futásban viszont nincs ilyen. Nem kérdés, hogy kihozzam magamból, amit csak tudok, hiszen a futás nem egy lehetőség. Nekem legalábbis nem.