Ez a cikk az ÉVA Magazin 2022-es 3. lapszámában jelent meg először: „Hatás alatt álló nők” címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Nem csak az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévőket érinti

Az értelmiségi, felső középosztálybeli városlakók hajlamosak azt hinni, hogy az alkoholizmus, vagy bármilyen más függőség kizárólag az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévőket érinti. Pedig aki ezt gondolja, nemcsak nagyon távol áll a realitástól, de roppantmód szerencsés is. Vélhetően elmondhatja magáról, hogy rendezett családi körülmények között nőtt fel, így a probléma közvetlenül nem érintette. Pedig ha jobban kinyitja a szemét és körbenéz a közvetlen környezetében, szinte biztos, hogy nem kell túlzottan messzire mennie vagy nagyítóval keresgélnie.

Biztosan eszébe jut egy „vicces nagybácsi” a pirospozsgás arcával és egyre artikulálatlanabb beszédével, aki a családi vacsorák végére rendszeresen előrebiccent fejjel horkol. Vagy egy kolléga, aki félóránként remegő kézzel azon pörög, mikor mehet ki végre újra rágyújtani, miközben állandóan fogadkozik az irodai konyhában, hogy most már tényleg elkezdi a leszokást. Netán egy barát, aki egyre furcsábban viselkedik, folyton gondterheltnek és kialvatlannak tűnik, és gyakran vannak akár hetekig tartó olyan időszakai, amikor elérhetetlen. És ez a lista tulajdonképpen igen hosszan folytatható.

Az ivás a férfiasság velejárója?

Az ivásról sokáig azt tartották, hogy a férfiasság velejárója. Ha ez a szokás már mindennapos „lealjasodás” formájában jelentkezett, akkor a megítélés macsó virtusból gyengeségbe csapott át. A család általában csendben tűrt és titkolt, a környezet pedig sugdolózott. Ezzel szemben a nőt, ha mások előtt részegnek mutatkozott, az első pillanattól kivetette magából a közösség, bélyeg került rá, amelytől aztán nehéz volt megszabadulni. Mindez összefügg azzal, hogy a régió országainak jelentős hátrányt kell behoznia a felvilágosultság terén. A szocializmus éveiben elképzelhetetlen volt, hogy ne billogként jelenjen meg a közbeszédben a nők alkoholproblémája. Mint ahogy az is, hogy az érintettek számára egyértelmű legyen, kihez fordulhatnak segítségért. Már ha egyáltalán eljutottak addig, hogy tudták: van kitől segítséget kérniük, és mertek lépni.

Az elmúlt évtizedek azonban jelentős előrelépést hoztak mind a kutatásokban, mind a közmegítélésben. „Az addiktológia tudománya az 1990-es éveket követően ismerte fel, hogy a szenvedélybetegségek pontosabb megértésében és kezelésében igenis fontos a nemi különbségek figyelembevétele” – mondja Kaló Zsuzsa, a Bevezetés a szerhasználó nők világába című szakkönyv szerzője, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának habilitált egyetemi docense, akinek főbb kutatási területei közé tartozik a női traumák és a szerhasználat összefüggéseinek feltárása. A szenvedélybetegségek pontosabb megértésében és kezelésében igenis fontos a nemi különbségek figyelembevétele. Ha elkülönítjük a férfi és női szerhasználatot, Kaló szerint máris egyértelművé válik, hogy a kutatásoknak egészen más kérdéseket kell feltenniük, hogy feltárják a nők helyzetét, mint a férfiakét. Külön kategóriát kellene alkotnia a nembináris nemi identitásnak, de utóbbi olyan terület, amellyel eleve csak mostanában kezdtek el foglalkozni, így a szerhasználatot illetően egyelőre egészen minimális adat áll rendelkezésre.

„A két nem kapcsán markánsan elkülönülő csoportokról beszélhetünk annak tekintetében, hogy milyen élményeik vannak, hogyan használják a szereket, és milyen ellátásra van szükségük” – állítja a szakember. A kutatás szerint a férfi szerhasználók száma nagyságrendekkel magasabb, mint a nőké. Ám az arányok aggasztóan kezdenek eltolódni, vagy legalábbis kiegyenlítődni. Bár a korábbi kutatások hiányossága miatt nem lehet konkrét számokat mondani, az mégis bizonyossággal kijelenthető, hogy a nemzetközi felmérések szerint korábban minden ötödik szerfüggő férfira esett egyetlen nő, mostanra viszont inkább minden harmadikra jut egy. Az arányokat természetesen sok minden befolyásolja, leginkább például a korosztály, a szociokulturális háttér és a lakhely, és ezek az adatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy ne kapjunk torz eredményeket. Az utolsó, még a covididőszak előtt, 16 évesek körében készült felmérésben például a fiúk és a lányok körében a szerhasználat mértéke már közel azonos arányú volt, de más számokat kapnánk, ha a vizsgált korosztály az ő szüleik vagy nagyszüleik generációja lett volna.

Problémás szerhasználat

Egyetlen dolog nem oszlik nemekre, mégpedig az általános definíció. A függőség egyáltalán nem koncentrálódik a kémiai szerekre, a munkafüggőségtől a szerencsejáték-függőségig igen széles a paletta. Kaló szerint célszerűbb a „problémás szerhasználat” kifejezéssel élni, amelyet abból ismerünk fel, hogy az egyén már nem tudja ellátni munkájához, családjához vagy hétköznapi életéhez kapcsolódó feladatait. Vagy szert használ, vagy a szer körüli gondolatok veszik át teljesen a kontrollt a motivációi és cselekedetei felett. Utóbbi fontos állítás: attól, ha valaki ideig-óráig megállja, hogy nem nyúl a vágyott szerhez, ugyanakkor minden gondolata a használat (vagy pontosabban annak hiánya) körül forog, attól a definíció még ugyanúgy szerhasználónak tekinti.

A nők körében nem jellemző annyira az illegális szerhasználat, sokkal inkább dominál a gyógyszer és az alkohol kombinációja. Bár a nyugtatók alapvetően vényre kaphatók, Kaló szerint ezek könnyebben hozzáférhetők, mint gondolnánk. Rendszerszintű és nemzetközi probléma, hogy a nőknek az orvosok egyszerűbben írnak fel antidepresszánsokat – a fizikai problémákat is gyakran lelki eredetűeknek tulajdonítva –, mint férfiak esetében.

A kérdés így sokkal inkább az, mit tehetünk az ezt megelőző szakaszban. Míg a férfiak szeretnek csoportosan eljárni – gondoljunk csak az összeszokott kocsmai társaságokra –, addig a nők rejtőzködnek, és a szégyenérzetük miatt otthon, titokban, bűntudattal sújtva nyúlnak a szerekhez. Nehezebb a felismerés, mivel sokkal inkább félnek a megítéléstől, és mindent elkövetnek, hogy a szerhasználatot senki se lássa. Ezzel együtt vannak nagyon evidens előjelek, amikre érdemes figyelni.

„A problémás szerhasználat nem szokott ok nélkül megjelenni. Nagyon sokszor kötődik feldolgozatlan traumához, mint például egy közeli hozzátartozó elvesztése. Jobban oda kell figyelni arra, aki ilyet élt át. Ugyancsak veszélyeztetett az, akinek a családjában már előfordult kockázatos szerhasználat vagy függőség, hiszen ő úgy szocializálódott, azt látta korábban, hogy a szerhasználat problémamegoldó eszköz. Van biológiai háttere is a használatnak, mert maga a hajlam örökölhető.” Bár Kaló Zsuzsa nem tért ki rá, ez a trauma lehet valamilyen korábban átélt – és feldolgozatlanul maradt – fizikai vagy szexuális erőszak is. „Jellemző tünet lehet a hangulatingadozás, és az, hogy az érintett egyre több programot mond le, vagy rendszeresen eltűnik hosszabb időkre. Utóbbit sajnos a covidjárvány idején nehezebb volt számontartani. Ugyanakkor a saját klienseim körében azt látom, próbálják jelezni a környezetüknek, hogy nincsenek jól. Viszont a másik oldalról nézve, közeli barátként, vagy akár hozzátartozóként nehéz megfelelően kezelni, ha valaki például gyászfolyamaton megy keresztül.”

Azaz egyáltalán nem biztos, hogy a segítségkérés ténylegesen érthető lesz a környezet számára, vagy azzal az érzékenységgel kezelik és reagálják le a barátok és családtagok, amiben az adott pillanatban a szerhasználó reménykedik. Sajnos csak a hollywoodi filmekben létezik, hogy valaki csettintésre leteszi az italt, a gyógyszert vagy bármi mást, és visszatér a normális életéhez. Mintha ez csak valamiféle időszakos „kilengés” lett volna, amelyből egyetlen hegyi beszéd a családtól vagy barátoktól elég az „észhez téréshez”. Ha ez így működne, eleve nem alakult volna át a szerhasználat problémává. Kaló szerint „rengeteget haladtunk ebben, de sajnos még mindig sok a tabu, ami meggátolja az embereket a segítségkérésben. Ha a kliens eljut addig, hogy szakemberhez fordul, már rendkívül jó úton halad, hogy az életében előrelépjen.”

Jó irány lehet az Anonim Alkoholisták csoportja, mivel könnyen elérhető és ingyenes, és némi utánajárással biztosan találhatunk a közelünkben csoportfoglalkozást, ahol hasonló sorsú emberek oszthatják meg a gondolataikat egymással irányított beszélgetés keretében. A szakértő szerint rendkívül fontos, hogy az érintett keressen egy csak női csoportot, hiszen a nemi különbségek a feldolgozás során is fontosak. A vizsgálatok szerint a felépülés folyamatában nagyon sok olyan igény felmerül, amelyeket kizárólag ezekben a női csoportokban tudnak átbeszélni az érintettek. Ezeket kényelmetlen férfiak jelenlétében elmondani, és a gyűlés kevésbé hatékony, ha az adott fél nem érzi eléggé biztonságban magát ahhoz, hogy legbelsőbb félelmeit, gondolatait meg tudja osztani a többiekkel. Az önsegítő csoportok sokszínűek a társadalmi osztályokat tekintve is. Egy névtelen önsegítő csoport előnye, hogy nem kell semmi olyan információt megosztani egymással, amit a résztvevő kellemetlennek tart. Kaló az ellátásban találkozik felső középosztálybeli nőkkel, akik kezdetben rendkívül nehezen vették rá magukat arra, hogy elmenjenek egy gyűlésre, a helyszínen viszont már úgy érzik, megérte meghozni ezt a döntést, mert erős támogatást kapnak. Teljesen felszabadultak attól, hogy végre tudják: nincsenek egyedül a problémáikkal, érzéseikkel, mert mások is átélték ugyanezt, és a gyűlés résztvevői támogathatják egymást.