Itthon nem tudok ilyen intézményről, programról, de az Egyesült Államokban rengeteg bentlakásos iskola, tábor szakosodott a viselkedésproblémákkal, függőségekkel küzdő tinikre. A jelenség olyannyira mindennapinak számít, hogy a popkultúra része lett: számos filmben, sorozatban beépült a sztoriba, például a nagysikerű Született feleségek Bree-je nevelő táborba küldte Andew-t, és a Gossip Girlben Nate anyja is javító táborba akarta száműzni fiát, amikor azt hitte, hogy drogozik. Mintha ez lenne az utolsó fejezet a kamaszkori lázadásokról szóló szülői útmutató könyvben: ha semmi nem válik be, küldd átnevelő táborba, bentlakásos suliba…

De hogy ez mennyire nem működik, sőt mennyire tönkreteszi a gyerekeket (és ezáltal általában az egész családot), arról eddig kevesebb szó esett. Mert nem egyszerűen arról van szó, hogy ezeken a helyeken szigorúan bánnak a „tanulókkal”, hanem sok esetben minden emberi joguktól, méltóságuktól megfosztva, fizikai és mentális abuzálást kell elszenvedniük, miközben megtévesztik őket és szüleiket is. Ahogy azt a Szigorú szeretet: A fegyelmezés árnyoldala három részében is láthatjuk.

A börtön felüdülés ehhez képest

A sorozatot Katherine Kubler készítette, akit apja íratott be a New York államban működött Ivy Ridge Akadémiára. A lány szigorú katolikus családból származik, édesanyja még kiskorában meghalt, későbbi mostohájával nem jött ki jól, és ez tinédzserkori lázadozásban csúcsosodott ki. Először egy „rendes” bentlakásos katolikus iskolába járt, de onnan kirúgták, mert alkoholt csempészett be. Ezután az éjszaka közepén beállított hozzá két férfi, és elvitték az Ivy Ridge Akadémiára, ahonnan 15 hónapig nem tehette ki a lábát. Az egyébként nem volt szokatlan, hogy az új „tanulók” éjjel érkezzenek a javító intézménybe, gyakorlatilag idegenek társaságában, mert bevált szolgáltatásnak számított, hogy ha a gyerekek ellenkeznek, akár erőszakkal elrabolják őket – a szüleik kifejezett kérésére.

És ez még csak az első sokk, amit el kellett szenvedniük. Megérkezésük után testüregi motozás, levetkőztetés, (fiúk esetében hajborotválás is) várt rájuk, majd belecsöppentek a kegyetlen mindennapokba. Többek között tilos volt megszólalniuk, kinézniük az ablakon, barátkozniuk, szüleikkel és a külvilággal nem tarthatták a kapcsolatot, a lányok nem szőrteleníthettek, hajukat nem hordhatták kiengedve, a vécét nem használhatták csukott ajtónál.

Az „iskola” programját különböző szintekre osztották: a gyerekek pontokat gyűjtöttek, például különböző agymosó szemináriumokon való részvétellel, és ha elég pontot összehoztak, akkor szintet ugorhattak. A felsőbb szinteken pedig olyan jutalmakat kaptak, mint hogy beszélhettek, leengedhették a hajukat, borotválkozhattak, néha találkozhattak a családjukkal. Ha viszont megszegtek valamilyen szabályt (amiből kismillió volt), pontlevonás és kemény büntetés járt, többek között bezárták és éheztették őket. Gyakori volt a bántalmazás is (a verbális és a fizikai erőszak is), volt olyan gondozó, aki visszaélve hatalmával szexuálisan is kihasználta a „diákokat”. A körülményekről sokat elmond, hogy a sorozatban az egyik bentlakó úgy nyilatkozott, hogy a börtön az Ivy Ridge-hez képest felüdülés volt. Természetesen előfordulhat, hogy a készítők a nagyobb nézettség reményében kidomborítottak dolgokat, de rengeteg dokumentált bizonyítékot is bemutatnak a műsorban.

Egyszerű megoldást akartak, helyette megnyomorították a gyerekeiket

Persze adja magát a kérdés, hogy miért küldi egy szülő ilyen borzalmas helyre a saját gyerekét? Ráadásul úgy, hogy mindezért igen borsos összeget, szemeszterenként több ezer dollárt kell fizetni. Ugyan érintett szülők nem szólalnak meg a sorozatban (Katherine apja ugyan szerepel, de tulajdonképpen nem ad magyarázatot arra, miért íratta be lányát az intézetbe), kirajzolódik a kép, hogy mennyire megvezették őket. Más kérdés, hogy ez szerintem nem menti fel őket…

Az Ivy Ridge Akadémia és az ehhez hasonló helyek marketinganyagainkban úgy állítják be magukat, mint a tökéletes hely, ahol a problémás tinédzsereket a helyes irányba terelhetik, a fizikai aktivitás alatt pedig nem az állandó veréseket, hanem a kirándulásokat és sportprogramokat értik. Az is ügyes húzás, hogy maguk a szülők népszerűsítik ezeket az intézményeket, cserébe elengednek nekik egy-két tanév tandíját. Ezenkívül a szülőket leginkább annyira igyekeznek agymosni, mint a gyerekeket, a sorozatban is látható, hogy szinte már szektába illő foglalkozásokat szerveznek számukra. Hazugságokkal tömve a fejüket, hogy a végén ne higgyenek a saját gyereküknek, mikor az átélt borzalmakról mesél, és azért könyörög, hogy vigyék haza.

A hasonlóság nem véletlen, mert ahogy a pszichológus is magyarázza, a szekták és az ilyen nevelő intézmények közös vonása, hogy azokat tudja igazán behálózni, akik egyszerű megoldást keresnek egy összetett problémára. Rengeteg szülő kétségbeesik, ha a kamasz gyereke ellenkezik, áthágja a szabályokat, drogozik, mert ezzel veszélybe sodorja magát, a jövőjét – vagy éppen a család jó hírét. És milyen könnyű lehetőségnek tűnik másra hárítani a megoldást, elküldeni a gyereket egy bentlakásos intézménybe, táborba, ahol látszólag szakemberek észhez térítik majd. Ugyan saját anyaságomban még messze vagyok a kamaszkor kihívásaitól (legidősebb lányom csak 6 éves), azt már most egyértelmű, hogy ez nem az a feladat, amit le lehet passzolni, még milliókat kicsengetve sem.

Érettségit nem kaptak, csak életreszóló traumát

A sorozat első két része az Ivy Ridge Akadémiára fókuszál, de a harmadikban Katherine elkezdi feltérképezni, hogy Amerikában és a világ számos országában rengeteg hasonló működött, sőt működik jelenleg is. Az is hamar kiderül, hogy az egész mozgatórugója nem a problémás tinédzserek átnevelése, a családok segítése, hanem a pénz. (Mi más?) A World Wide Association of Specialty Programs and Schools nevű szervezet, amelyet 1998-ban alapított Robert Lichfield, több mint 10 ezer tininek „segített”, és közben dollármilliárdos bevételt termelt. Érdekesség egyébként, hogy központjuk Utah állam, akárcsak a mormon szektáknak, és a mai napig itt található a legtöbb átnevelő intézet. Az üzleti modell egyszerű volt: az intézetekben nem alkalmaztak szakembereket, a fenntartási költségeket pedig azzal csökkentették, hogy a lehető legtöbb munkát a gyerekekkel végeztették el, miközben a szülők hatalmas összegeket fizettek.

Valódi oktatás egyébként általában nem folyt ezeken a helyeken, és éppen ez vezetett az Ivy Ridge bukásához is. 2005-ben ugyanis kibukott, hogy nem állíthatnának ki érettségi bizonyítványt, és emiatt elkezdtek elmaradni az új diákok. A WWASP körül is sűrűsödtek a botrányok, és hivatalosan ugyan még 2010 előtt feloszlott a szervezet, de ma is rengeteg hasonló tiniket átnevelő intézmény, tábor üzemel. Még úgy is, hogy egyre több csontváz esik ki a szekrényükből, mert újabb és újabb ex-diák szólal fel nyilvánosan (akár olyan hírességek is, mint Paris Hilton). De sajnos még többen vannak, akik már nem tudnak mesélni az átélt traumákról, mert azok miatt öngyilkosok lettek vagy drogtúladagolás következtében haltak meg. Az egészben pedig ezek után tényleg az a legmegdöbbentőbb, hogy a hatóságok nem tudnak vagy nem akarnak tenni a jelenség ellen. Ha bezárnak egy intézetet, akkor akár hetekkel később más néven nyit újra, amit a nem megfelelő szabályozás lehetővé tesz, a vezetőket nem vonják felelősségre, az áldozatok által indított pereket általában elfojtják. Amikor végére a megrázó sorozatnak, dühösen és kiábrándulva csapom le a laptopomat arra gondolva, hogy Amerika tényleg a szabadság földje: ott ezek szerint még ezt is szabad…

Az alábbi galériában összegyűjtöttem még 13 felkavaró dolgot a tini átnevelő programokról, amik kiderültek a szigorú szeretet sorozatban: