Ez minden idők 10 legjobb zenei albuma – megosztó a lista!

Abbey Road borító egy kiállításon Forrás: Krafft Angerer/Getty Images
Az Apple Music közzétette saját toplistáját a legjobban sikerült lemezekről, de nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Toplistát készíteni soha, semmilyen témában nem könnyű. Ki volt például minden idők legjobb futballistája? Attól függ, kit kérdezel, hiszen biztosan lesz, aki Puskás Ferencet, vagy az egyetlen háromszoros világbajnokot, Pelét mondja, más meg Cristiano Ronaldo és Lionel Messi közül fog rábökni valakire. Melyik a legjobb autó? Nem mindegy, mik a szempontok! Ugyanígy a zenében is nehéz lenne meghatározni a legkiemelkedőbb előadót, lemezt vagy dalt. De azért sokan vállalkoznak rá, hogy elkészítsék saját rangsorukat – most például az Apple Music állította össze a száz legjobb album listáját.

Talán kézenfekvő lett volna segítségül hívni a mesterséges intelligenciát, ha már manapság úgyis ez a divat, vagy különböző statisztikákat megvizsgálni. Ám nem ezt tették, hanem szakértőket és zenészeket is felkértek a véleményformálásra, az így összeállított csapat pedig nyilván saját kedvenceit is megnevezte. Természetesen egy ilyen lista mindig szubjektív lesz, de pont ettől emberi, nemcsak egy gép által, puszta számok feldolgozásával összelegózott sorrend.

Íme, minden idők legjobb tíz lemeze az Apple Music szerint:

Ha pedig a teljes százas lista érdekel, erre a linkre kattintva végignyálazhatod.

Az InStyle Men írása.