– Számomra a futás a szabadság jelképe, de bevallom egy kicsit a színészetre is úgy tekintek, mint a futásra, hiszen belebújni egy szerepbe, magadra ölteni egy álarcot, valahol azt is jelenti, hogy el kell rugaszkodni a valóságtól, amihez önmagadat el kell engedni. Benned hol él erősebben ez a felszabadultság érzése, a színpadon vagy futás közben?

– Futás közben, mert az egy sokkal egyszerűbb folyamat. Ott nem kell figyelni úgy, ahogy a színészetben, hiszen az mégis csak munka, nem lehetsz nem száz százalékosan jelen. A futás számomra sokkal inkább játék, szeretek sportolóként bizonyítani, megcélozni a jó eredményeket, jó érzés, ha sikerült benne lenni mondjuk az első háromban egy verseny eredményhirdetésekor, és hajlandó vagyok ezért sok mindent meg is tenni. De én erre inkább úgy tudok tekinteni, hogy számomra a futás inkább a színészkedés levezetése.

– Akkor számodra ez jelenti a tökéletes kikapcsolódást?

– Igen. Pont az a jó benne, hogy nem gondolok semmire és nem futás közben oldom meg az életem. Eső után szeretek legjobban futni, akkor ott senki nincs, az idő ködös, akkor és ott nagyon jó az erdőben lenni. Persze nem azért mondom, mert nem szeretem az embereket, de akkor én teljesen kikapcsolok és élvezem a csendet.

– És ez számodra teljesen ösztönös, vagy azért oda kell figyelned, hogy ne vidd el a munkát magaddal egy futásra?

– A színészet nagyon összetett dolog, vannak nehezebb szerepek, amikor egy karakter megformálása nagyobb feladat, többet kell rá készülni. Ha például tudom előre, hogy este nehéz előadás vár rám, akkor úgy tervezem a napomat, hogy reggel elmegyek futni, és ilyenkor mindig rá is kell magamra szólnom, hogy ne, most nem szöveget gyakorlok, most futok. Arra majd lesz még idő edzés, zuhanyzás után, otthon. De sokszor elkalandoznak a gondolataim, pedig én pont arra használom a sportot, hogy ne kelljen közben gondolkozni semmin. A futás mellett még az úszás is nagyon sokat tud egyébként segíteni abban, hogy lelazuljak.

– És mit szeretsz a versenyekben? Másfajta adrenalin, mint egy előadás?

– Leginkább én ezt az egész életformát szeretem, azt, ami ezzel jár. Soha nem sportoltam versenyszerűen, nem vagyok profi, de jó érzés megkapni a heti edzéstervet, látni, hogy mik a feladatok, végigcsinálni az edzéseket a felkészülési időszakban, majd rajthoz állni és versenyezni az időkkel, önmagammal. Jólesik, ha úgy érek célba, hogy tudom, kihoztam a teljesítményemből, amit csak tudtam, az még jobb, ha ez mondjuk egy TOP10-es eredmény.

– Rutinos versenyző vagy, szoktál indulni terepfutó versenyeken, de a triatlonban is kipróbáltad már magad. Van kedvenc távod?

– Terepfutó versenyeken szeretem a két óra körüli versenytávokat, az pont jó, ez ilyen 22 km környéke. Szeretem a triatlont is nagyon, de már kicsit másképp tekintek rá, mint korábban. Harmincéves korom környékén nagy Ironman-őrületben (3800 méter úszás, 180 km kerékpározás és 42,2 km futás – a szerk.) éltem, akkoriban a székesfehérvári színháznak voltam a tagja. Minden reggel a 8:30-as busszal mentem Fehérvárra, de addigra túl voltam egy úszóedzésen reggel 6-kor. Könnyebb volt, gyorsabban regenerálódtam, nem volt még család, gyerek. Úszni még mindig eljárok rendszeresen, heti háromszor általában, ez jót tesz a tüdőkapacitásomnak is, aminek érzem az előnyét a színpadon. Viszont a bringázás az elég körülményes. Nagyon szeretek kerékpározni, de ha az erdőben montizom, gyakran találkozom olyan túrázóval, akinek nem tetszik, hogy én ott edzésmunkát próbálok végezni. Országúton, a rolleresek, görkorisok, és az autók között megint csak nem lehet érdemben edzeni, így marad a görgő. De már kevésbé jellemző, hogy rajthoz álljak triatlon versenyeken is. Ott is inkább a tereptriatlont szeretem.

– És mi a helyzet az ultrafutással? Abba is belekóstoltál már?

– Igen, futottam 112 km-t a Pilisben, közel 15 óra volt még 2015-ben. Azt éreztem, hogy sem alkatilag, sem mentálisan nem az én sportom. Emlékszem, nagyjából 70-ig lehetett a mozgásomat futásnak nevezni, onnantól kezdve inkább egy erőltetett menethez tudnám hasonlítani. Már az 50-60 km környéki terepversenyek is ultrának számítanak, azokat sokkal jobban szeretem.

– Tudsz egyáltalán annyi időt szentelni a sportra a munka és a család mellett, amennyit szeretnél?

– Sajnos igen. Azért sajnos, mert mostanában nem dolgozom annyit, kevesebb a szerep, a munka. De vannak ilyen időszakok. Voltam már a másik oldalon, amikor alig fért bele egy-egy edzés a próbák és az előadások közé. Most nem ez van.

– Van olyan verseny, amin még nem jártál, és nagyon nagy álmod rajthoz állni?

– Oh, hogyne, a tereptriatlon világbajnokság! Korosztályosan nem is lehetetlen cél a kvalifikáció, most ez lebeg a szemem előtt távlati tervként. Nagyon szeretnék a Garda-tónál is versenyezni, az csodaszép hely. De ha már az álmokról beszélgetünk, akkor meg kell említenem a Himaláját is. 2017-ben volt szerencsém ott járni, és nagyon szeretnék még visszamenni hegyet mászni. Az Ama Dablam csúcsa nagyon vonz, de mivel nem vagyok hegymászó, csak egy profi, helyi vezetővel lenne esélyem feljutni.

– Ahogy beszélsz a sportról, árad belőled a szenvedély. Apaként mennyire fontos számodra, hogy átadd a mozgás szeretetét?

– Csak olyan célt tűzök ki magam elé, ahol a felkészülés nem vesz el időt a fiamtól. Reggel én viszem suliba, utána megyek edzésre, délutánonként pedig szoktunk együtt görgőzni. Ő azt látja, hogy az apja sportol, neki ez természetes, így biztos rá is ragad belőle. Legalábbis nagyon remélem.

Galériánkban 3 dolgot mutatunk, amit érdemes átgondolnod, mielőtt kihagynád a téli futást!