Ez a cikk az ÉVA Magazin 2014-es 5. lapszámában jelent meg először „Szamoa, a szexparadicsom?" címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Szamoán, a civilizációtól jószerével érintetlen polinéziai szigeten forrók az éjszakák. A serdülők este, amikor a felnőttek elaludtak, párosával kirajzanak a tengerpartra, a fák közé, és a sötétben eljátszadoznak egymással. Közben a lányok át-átkiabálnak a barátnőiknek, keresetlenül faggatóznak a partner teljesítményéről. A hűtlenkedés sem ismeretlen fogalom, a fiúk ilyenkor vadul birkóznak a csillagok alatt a gazemberrel, aki lecsapta a kezükről a lányt, lábuk meg-megcsúszik a nedves homokban. Amikor a hajnal elterül a horizonton és a pálmafák körvonalai kirajzolódnak a szürkén csillogó tenger előtt, a szeretők hazaosonnak a pálmafák alól vagy a partra vont csónakok árnyékából.

A 13-17 éves, anyányi lányoknak eszük ágában sincs még férjhez menni, hisz ez életük legszebb időszaka. Szeleburdi társnőik vidám társaságában, ha nem is rendszeresen, de részt vesznek a közösség munkájában, leviszik a szennyest a partra, főzőnapokon segítenek megtölteni a földkemencét, eljárnak halászni, hálógyékényt, kosarat, legyezőt fonnak pálmalevélből, gyűjtögetik a papíreperfa kérgét. Első szeretőjük gyakran idősebb, özvegy vagy elvált férfi, hiszen az már nem félős, nem ügyetlenkedik. A faluban az ilyen viszony is elfogadott, de igazán jó szemmel a nagyjából egyidős fiatalok kapcsolatát nézik, függetlenül attól, hogy végül házassághoz vezet-e vagy sem.

Ebben a korban a fiúk élete is könnyű még, alkalmilag kijárnak a korallszirtekre fáklyás éjszakai bonitóhalászatra, kezelik a csónakot, segítenek dolgozni a felnőtt férfiaknak a közösségi táróültetvényen, de mindenekelőtt a lányokat hajkurásszák, egyívású rokonaik-pajtásaik társaságában.

A kis hímek közti kapcsolat igazán akkor mélyül el, amikor eljön a körülmetélés ideje. A fiúk szoát, párt választanak egy bizalmas barát személyében, hogy közösen éljék át életük nagy eseményét, és az élmény mindörökre szorosan összefűzi őket. Ezek a párok gyakran együtt is alszanak, s a baráti kapcsolat akár homoszexuális viszonnyá is alakulhat, ami nem zárja ki az egyidejű heteroszexuális enyelgéseket sem.

AZ ANTROPOLÓGUS MUNKÁJA

Ezt a vonzó világot, e varázsos természeti környezetben élő, a civilizáció tiltásaitól és nyűgeitől nem terhelt, boldog közösséget 1928-ban tárta az amerikai közönség elé egy jelentéktelen külsejű kis tudományos publikáció. Szerzője, Margaret Mead fiatal (ekkor 27 éves) New York-i kutatónő friss kulturális antropológiai doktorátusával egy évre a csendes-óceáni szigetvilág egyik kis szigetére, a Szamoához tartozó T’aura költözött a nélkülözhetetlen terepmunkára. Ott élt a helyiek között és belülről próbálta megismerni a távoli, egzotikus törzs szokásait és gondolkodásmódját – igaz, tolmács segítségével és időhiánnyal küszködve. Tapasztalatait a Felnőtté válás Szamoán című műben tette közzé. A kötet nem csak a szakmai körök figyelmét keltette fel, az avatatlan olvasókat is rádöbbentette a különbségre, mely e boldognak bemutatott ifjúság zavartalan szexualitását és a puritán Amerika nyársat nyelt nemi erkölcseit elválasztotta.

A kötet igazi tudományos bestsellerré vált, a tudóst percek alatt szárnyára kapta a hír, de a szó szerinti világsiker nem térítette le szakmai útjáról, szorgosan és fáradhatatlanul folytatta kutatását, s az úgynevezett primitív társadalmak vizsgálata során kidolgozott kulturális antropológiai módszerekkel még közel ötven éven át kereste a választ a kérdésre: a nyugati társadalmak milyen változásokra szorulnak, ha el akarják érni, hogy férfi és nő kapcsolata az ő világukban is harmonikus és lazán természetes legyen.

MAGÁNÉLET

A szabadság, amelyet Mead a szamoaiaktól sajátított el, nemcsak a munkájára, hanem a magánéletére is hatással volt. Első szerelmével, egy nyelvtudóssal, aki a házasságról és a női szerepről súlyosan konzervatív nézeteket vallott, levélben szakított, mire a férfi bosszúból elvett egy másik nőt, éppen a szigetről, s Mead éjszaka, a szerelmesek tengerpartján szertartásosan máglyát rakott a férfi leveleiből. Háromszor ment férjhez, először egy teológussal élt, saját szavával afféle „próbaházasságban”, majd egy ausztrál antropológussal, akivel együtt kutatták a déltengerek bennszülöttjeit, s végül jött a nagy szerelem, az ugyancsak antropológus Gregory Bateson. Egy lányuk született, Catherine, akiből ugyancsak neves antropológus lett. A kislány mellé egy tehetséges fiatal gyermekorvost vettek fel, Benjamin Spock doktort, s ennek a barátságnak messzemenő következményei lettek: Spock, aki ekkortájt alakította ki a gyereknevelést forradalmasító nézeteit, rengeteget vett át Mead terepmunkáinak tapasztalataiból.

Szamoától az Admiralitás-szigetekig és Pápua Új-Guineáig az asszonyok akkor szoptatják meg csecsemőjüket, ha éhes, akkor veszik fel, ha sír, ha bántja valami, „a Spock” tehát többek közt eltörölte a szoptatás merev időbeosztását és a síró gyerek vigasztalásának tilalmát. A gyermeknevelési nagykönyvet közel 50 éve hazánkban is bibliaként használják a legkülönbözőbb világnézetű szülők – újabb jó pont Margaret Meadnek.

Bateson kilépett a házasságból egy másik nő kedvéért, de Mead, gondolatban legalábbis, hűséges maradt, a halálos ágya mellett is ott tartotta egykori férje fényképét. Idővel persze jöttek új vonzalmak, férfiak, nők vegyest. Mesterével, a nála jóval idősebb, szép Ruth Benedicttel, akit a 20. század másik nagy női etnológusaként tartanak számon, s akivel együtt szálltak síkra a női teljesítmény elismertetéséért, a közös munkák fölött lelkestül és testestül is egymásra találtak – legalábbis erről számol be Catherine Bateson a szüleiről írt A gyermek szemével című könyvében, s ezt erősíti Mead sokszor hangoztatott nézete, miszerint az élet során változhat a nemi identitás. Ruth Benedict korai halála után Mead egy másik szerzőtárssal, Rhoda Métraux antropológussal, a haiti vudu vallás elismert kutatónőjével vett ki közös lakást a New York-i Greenwich Village-ben, ahol több mint két évtizedig együtt éltek, közös műveket írtak és – mint Catherine Batesontól tudjuk – nemcsak az íróasztalukon osztoztak, hanem az ágyukon is.

LELEPLEZÉS?

Derek Freeman ausztrál antropológus, aki évtizedekkel Mead után dolgozott Szamoán, meghökkentő adatra bukkant és 1989-ben közzé is tette a legrangosabb amerikai szakfolyóiratban. Sikerült megtalálnia Mead egykori adatközlőjét, Fa’apua’a Fa’amut, a 86 éves korában is „elegáns és méltóságteljes” szamoai asszonyt. Az öreg hölgy videón rögzített nyilatkozatában nem kevesebbet állított, mint hogy Fofoa nevű barátnőjével annak idején felültették a kutatónőt. De hát miért is ne? Szamoán a nagyotmondás része a társas érintkezésnek, s ha már a náluk alig idősebb amerikai nő azt akarta hallani, hogy Szamoán a fiatalok „a tabuk nélküli szexualitás paradicsomi állapotában” élnek, hát azt mondták tolmácsának, ő pedig lejegyezte „elsuttogott vallomásaikat”, abban a hiszemben, hogy bizonyítékot talált a szamoai fiatalok korlátozatlan szexualitására.

Margaret Mead pályája során minden tudományos címet, rangot, elismerést elért, a boldogság keresését, a gátlásoktól való megszabadulást hirdető tanaiért nemzedékek lelkesedtek töretlenül. A 60-as években, amikor a nyugati világ rátalált a szexuális forradalomra, munkája és élete szellemi példaképpé vált. Hamis Édenbe vezette volna olvasóit? Fa’apua’a Fa’amu vádjait nem cáfolhatta: a cikk megjelenésekor már 9 éve halott volt.

Hogy a fiatal adatközlő hazudott-e vagy 60 évvel később az öregasszony, aligha fog kiderülni. Derek Freeman mindent megtett, hogy megtépázza Mead dicsőségét, de a hatást, amit Mead a világra tett, már nem tudta eltörölni. Nem túlzás azt mondani: a későbbi nemzedékek neki is köszönhetik magánéleti szabadságukat.

Galériánkban érzelmekkel kapcsolatos tudományos kísérletekről olvashatsz!