Vannak dolgok, amelyek soha nem változnak, legyünk bármilyen idősek és bölcsek. Jómagam mindig hülyének érzem magam, ha ismerőseim a társalgás során könnyedén átváltanak valamilyen idegen nyelvre, vagy ha olyan nő társaságában találom magam, akinek mi sem természetesebb, mint hogy egy rakás hatévesnek mézeskalács-házikókat süssön. És minden évben menetrendszerűen eljön az alkalom, amitől mi, nők, a leglehetetlenebbnek érezzük magunkat. Természetesen a nyaralásra gondolok.

A Nagy Nyári Pánik lényegében az önképünkből fakad. Valami különös oknál fogva azzal a várakozással indulunk el nyaralni, hogy amint a strandra érünk, egy csapásra szexi fotómodellé válunk. Ehelyett – vagy éppen ennek a reményében – órákig dögönyözzük cellulitiszes bőrünket, és egyre reménytelenebbül turkálunk agyonmosott ruháink között. De mi lehet ennek az oka? Egyfelől az, hogy nyaraláskor rengeteg időnk van köldöknéző mélázásra, azaz a külsőnkön való töprengésre – ami szinte mindig rosszul sül el. Másfelől pedig azt hisszük: a nyaralás a legkiválóbb alkalom, hogy káprázatosak és érzékiek legyünk! Azt akarjuk, hogy a napsütéses-tengerpartos kéthetünkben olyan tökéletesek legyünk, mint egy címlaplány: apró, úti kiszerelésű flakonokból magunkra kenünk egy halom szépségápolószert, négy különböző szandálban tipegünk, orrunkon a legdivatosabb napszemüveg, és úgy általában, napbarnított, karcsú önmagunk vagyunk. De amikor beüt a valóság (otthon felejtettük a szandikat, a sampon kifolyt a bőröndbe, még mindig a régi ruhaméret a jó), nos, akkor eljön az önutálat ideje.

Testkép és verseny
A Nagy Nyári Pánik előrehaladott formájában a fenti tünetek egy jókora adag versengéssel párosulnak, ami már stressz a javából. Semmi sem tudja úgy kedvét szegni egy nőnek, mint a szomszéd szobát férjestül elfoglaló, 38-as ruhaméretet hordó szőkeség. Normál esetben ugyan megpróbálunk nem folyton az alakunkkal foglalkozni, de a medence partján heverve bajos elkerülni az összehasonlítgatást.
Hazai pályán meg tudjuk magunkat győzni, hogy a család, a barátok, a ragyogó állás, a jó egészség megy a többi ilyesmi sokkal fontosabb, mint az a huszadrangú kérdés, hogyan nézünk ki bikiniben. De ha szembetaláljuk magunkat a parányi, fehér bikinit viselő nővel, azonnal önmarcangolásba fogunk, hogy miért is nem bírtuk ki zelleren az elmúlt négy hónapban. Ennél a helyzetnél már csak az okoz nagyobb szorongást, ha divatszakmában dolgozó vagy egyszerűen csak hibátlan ízlésű barátnővel megyünk nyaralni. Egy ilyen akció nemcsak a napozásunkat keseríti meg, hanem minden egyes nap végén még azt is el kell viselnünk, ha az illető egy kibírhatatlanul egyszerű – és a bőröndben sem gyűrődő – ruhában libben be a koktélra. Akár az alakját, akár a ruhatárát, akár mindkettőt irigyeljük, a nyaralás semmiképp sem a hőn áhított nyugalom.

Ám a Nagy Nyári Pánikban az a legrosszabb, hogy soha nem lehet kinőni – ahogy azt sem, hogy megveszünk mindenféle drága ruhát, ami aztán rémesen áll. Lehet, hogy meg vagyunk győződve róla, végre-valahára benőtt a fejünk lágya, és idén biztosan nem csináljuk végig ezt a cirkuszt – csak néhány klassz felsőrészt vettünk, meg új piperecuccokat, ráadásul nem is híztunk –, de ahogy közeledik a nyaralás, megint halálra idegeskedjük magunkat.

Pánik a medenceparton
Tavaly egy ideig úgy nézett ki, hogy el kell mennem interjút készíteni egy bombázóval, ott, a medence partján. Egy olyan nővel, aki tetőtől talpig kakaóbarna, s akit további fiatal, sudár, félmeztelen barátnők vesznek körül. A hír hallatán a férfiak nem hittek a fülüknek (hogy milyen szerencsém van), a nők rémülettel vegyes sajnálkozással néztek rám. Ők aztán tudták, hogy ez maga a rémálom. Mi az isten csudáját vehetnék fel, ami versenybe száll a topless, lábujjgyűrűs népség szerelésével? Milyen laza göncöt hordhatnék 32 Celsiusban, ami azért a teljes testemet fedi?
Amíg nem szóltak, hogy mégsem kell mennem, másra sem tudtam gondolni, csak hogy hogyan fogom túlélni ezt a medenceparti jelenetet. Ki gondolta volna, hogy ettől a piszlicsáré ügytől egy felnőtt ember halálosan retteg?

Nos, mi nők, mind. Lefogadom, hogy időnként a szexbombák is úgy érzik, a másik smukkja jobb. Senki ember lánya nem ússza meg a Nagy Nyári Pánikot, még azok sem, akik úgy néznek ki, mintha egyenesen a medence partjára születtek volna.

Szöveg: Hegedüs Judit, fotó: Éva magazin /Red Dot, Pinterest