Nemes Nagy Ágnes 1922. január 3-án született Budapesten, egy értelmiségi család gyermekeként. Gyermekkora nehéz volt, ugyanis édesanyja komoly szívproblémával, és valószínűsíthetően mentális betegséggel küzdött. 1939-ben a Baár-Madas Református Leánylíceumban kiváló eredménnyel érettségizett. Ezen gimnázium igazgatója Áprily Lajos volt, aki költői ambícióiban támogatta a fiatal lányt. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin-művészettörténet szakán szerzett diplomát 1944-ben.

Ember az embertelenségben

Ekkoriban ismerte meg Szerb Antalt is, akit nemcsak mentorának tekintett, hanem plátói szerelmet is táplált irányába. De későbbi férjével, Lengyel Balázzsal is ekkor ismerkedett meg, akivel 1944. április 21-én kötöttek házasságot. Az esküvőt követően, pár nappal később kezdődtek el a deportálások, Nemes Nagy Ágnes és férje pedig ember maradt abban a korban, mikor talán a legveszélyesebb volt igaznak lenni, hiszen akit csak tudtak megmentettek a haláltól. Nemes tettükért, bátorságukért és életmentő munkájukért 1997-ben Izrael Állam a Világ Igaza címet ajándékozta nekik, ám sajnos ezt a megtiszteltetést már csak Lengyel Balázs élhette meg.

A házaspár mindent megtett azért, hogy írótársaikat, Szerb Antalt, Halász Gábort és Sárközi Györgyöt is elrejtsék, azonban őket nem tudták megmenteni a haláltól...

A Nyugat eszméi

Nemes Nagy Ágnes egészen fiatalon, már diákként írt verseket, gyermekkorában költészetének legnagyobb rajongója édesapja volt, akivel a kezdeti jó viszony ellenére, a későbbiekben politikai nézeteik különbözősége miatt nagyon eltávolodtak. Az író maga úgy vélte, hogy már kezdeti verseiben is meghatározható volt egyedi stílusa, melynek különlegessége abban rejlett, hogy költészete konkrétumokhoz ragadt, ám mégis fellelhető volt az a hajlam, amely az elvontsághoz vonzotta az írót. Első verseskötete 1945-ben jelent meg, és ebben az évben alapította férjével, Lengyel Balázzsal az Újhold című irodalmi folyóiratot, azonban ez a politikai viszonyok miatt kizárólag 1948 őszéig jelenhetett meg. Ezt követően betiltották a lapot. Azonban a mindössze 3 hónapot megélt folyóirat a babitsi Nyugat eszmeiségét vállaló írói törekvések szimbóluma lett.

Az éhínséges esztendők

1947-1948 augusztusa között egy ösztöndíjnak köszönhetően a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton. Ám amikor visszaérkezett, már egy egészen más Magyarország várta, ahol bizony nem lehetett szabadon írni. Ez idő alatt francia és német nyelvű műveket fordított, oly nagy íróktól, mint Victor Hugo vagy éppen Moliére. Ezentúl 1946-tól a Köznevelés című folyóirat munkatársa volt, 1954-58 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára lett, majd 1958-tól szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. Ekkor versei jelentek meg, ezekből a leghíresebb versciklus az „Ekhnáton jegyzeteiből”.

Azonban ebben az időszakban a politikai helyzet légköre, a komoly anyagi problémák és a kiszolgáltatottság és mellőzés, mellyel szembesült, abszolút felőrölte a lelkivilágát, ez pedig a házasságára is menthetetlen hatással volt. Végül eldöntötték, hogy elválnak, ám az írónő soha nem engedett magához oly közel férfit, mint egykoron szeretett férjét, aki egyébként ezen időszakban a forradalomban vállalt szerepe folytán börtönben volt. Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy házasságuk véget ért, mindvégig segítették egymás pályafutását.

Gyümölcsöző évek

1957-ben jelent meg a Szárazvillám című verseskötete, melynek segítségével visszakerült az irodalmi köztudatba, és egyértelműen a korszak egyik legmeghatározóbb alakjává vált. Versei pedig nemcsak itthon váltak ismerté, hanem külföldi folyóiratokban is megjelentek.

Karrierjének egy kimagasló aspektusa volt az esszéirodalom, 1975-től számos kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és interjúit, sőt külön kötetben értekezett egyik legnagyobb példaképének munkásságáról, Babits Mihályról. Ekkorra már meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. 1979-ben Lengyel Balázzsal négy hónapot töltöttek az Egyesült Államok Iowai Egyetemének nemzetközi íróprogramjában. 1986-ban, férjével közösen újraindították az Újhold folyóiratot évkönyv formájában. Ez azért is volt nagyon meghatározó pont az életében, mivel az Újhold-eszme megvalósítását tulajdonképpen életműve részének tekintette.

Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, mely az MTA-n belül szerveződött.

Végül 1991. augusztus 23-án, hosszas szenvedés után, daganatos betegségben elhunyt. Öröksége a mai napig hatalmas hatással van a magyar irodalomra, hiszen rendkívüli tehetsége a 20. század egyik legmeghatározóbb költőjévé avanzsálta. Ám embersége, bátorsága, eszmeisége és folytonos hite a jobb és szabadabb világban talán még sikereit is túlszárnyalta, hiszen ember tudott maradni, méghozzá nagyon jó ember. A visszaemlékezések szerint halála előtt, utolsó pillanataiban még mindig fel tudta fedezni az élet szépségeit, egyszer így fogalmazott: „Látod, ezért nem akarok meghalni, mert olyan gyönyörű az élet”...

Az alábbi galériában pedig Nemes Nagy Ágnes legszebb verseit hoztuk!