Az első rúzsok gyakran nagyon nyers formulák voltak, csak könnyen elérhető anyagokból készültek. Ezeket sokszor használták nők és férfiak a régebbi időkben, és egészen mások voltak, mint a mai modern rúzsok. Eleinte csak porok voltak, amiket festékkel kevertek össze és ecsetszerű eszközzel vittek fel. A korai rúzsok közelebb álltak a vízszerű konzisztenciához, mint a szilárd, eldolgozható formulák, amelyek ma annyira elterjedtek.

A tudósok nemrég egy bronzkori, mélyvörös színű rúzst – ami valószínűleg csillámos is volt –, fedeztek fel Iránban, ami arra utal, hogy az ókori irániak már a Kr.e. második évezred óta csinosították ajkukat. Érdekesség, hogy a nagyjából 3700 éves rúzson márkajelzésre utaló nyomokat is találtak!

Kleopátra rúzsa

A rúzsgyártás az egykori Mezopotámiából származik, ahol a nők értékes drágaköveket őröltek porrá, hogy díszítsék ajkukat. Ez volt az első olyan gyártás, amelynél nem használtak természetes, könnyen elérhető erőforrásokat. A folyamat Kr.e. 2500-ban indult Mezopotámiában, és gyorsan elterjedt, megváltoztatva az egykor nyers arcfestékek előállítási módját egy fényűzőbb formára. Amikor a folyamat Kr.e. 2000 körül Egyiptomban meghonosodott, a királyi személyes és a papság sok tagja más, sok mérgező összetevővel kezdett kísérletezni, hogy többféle rúzst készítsen. Itt, Egyiptomban vált népszerűvé a klasszikus vörös. Csak a hatalommal és státusszal rendelkező nők viseltek vörös ajakszínt, például Kleopátra.

Az első kereskedelmi rúzsok

I.sz. 8 és 12 között egy Abu al-Qasim al-Zahrawi nevű férfi volt az első, aki a modern rúzsokhoz leginkább hasonlító terméket készített. Parfümrudakat vett, és speciális formákba sodorta őket, hogy megalkossa az első szilárd rúzst. Bebizonyította, hogy vannak jobb módszerek is a rúzsok hordozhatóságára.

Azonban az, amit ma rúzsnak nevezünk (a felhasznált összetevők alapján), 1884-ben jelent meg, és a francia Guerlain nevű kozmetikai cégnek köszönhető. Szarvasfaggyúból, méhviaszból és ricinusolajból készült rúzst készítettek szép selyempapírba csomagolva. Végül 1923-ban Maurice Levy megalkotta az első forgócsöves rúzst. Innentől kezdve ez a kialakítás az egyszerű alkalmazás és a hordozhatóság miatt rendkívül elterjedt. Az évek során a kozmetikai cégek átvették ezt a csomagolási technikát, de olykor megváltoztatták a tubus alakját és színét.

Botrányos rúzsok a történelemben

Érdekes módon a rúzs nem volt mindig olyan elfogadott, mint manapság. Valójában egyszer illegálisnak is nyilvánították. Európa sötét korszakában, körülbelül a 16. században történt, hogy a keresztény egyház betiltotta a rúzst. Az ajkak bármilyen színezését a pogány rituálékhoz kapcsolódó tettnek tekintették. Ebben az időben Európában csak a legalacsonyabb réteg viselt rúzst, főleg a prostituáltak. Egyszer még az angol parlament is törvényt fogadott el, miszerint akit azon kapnak, hogy rúzsozza magát, azt megégetik, azzal az indokkal, hogy boszorkány. A rúzsról alkotott vélemények csak I. Erzsébet királynő idején kezdtek megváltozni. Kleopátrához hasonlóan ő is élénkpiros ajkat viselt, hogy kontrasztos legyen a fehér arcsmink sápadtságával, és nem törődött a templommal. És mivel az angol királynőt már csak nem égethetik meg, megdőlt a rúzsokkal kapcsolatos negatív nézet a templomokban.

Rúzs mint társadalmi státusz

Ebben az esetben a társadalom tipikus gondolkodása úgy változott meg, hogy csak a társadalom legmagasabb osztályai viselték ezt a bíbor színt. A rúzs népszerűsége azonban egy kész hullámvasút: vagy rendkívül népszerű a kultúrában, vagy kiesett a kegyből. Gyakran a rúzs színeit használták az osztályok közötti különbségek megkülönböztetésére. Például a piros a felső osztályhoz köthető szín, míg a lilát általában az alacsonyabb osztályokhoz társították. A férfiak is viseltek rúzst; ez meglehetősen elterjedt szokás volt Róma korai éveiben. Az a nézet, hogy a rúzs nőknek való, az 1890-es években vált igazán elterjedtté, amikor a rúzs újra legálissá vált, és sok rúzshirdetés jelent meg, amelyek mindegyikében nők szerepeltek.

Hogy MIT tesznek a rúzsba?!

A rúzsokat nem mindig a legmegfelelőbb, legbiztonságosabb anyagokból készítették. Olykor fennállt annak a veszélye, hogy viselőik lenyelték a mérgező összetevőket, és meghaltak. Egyiptomban a rúzsok általános összetevője volt a bróm-mannit és a jodid, két mérgező fém, amelyek összekeverve gyönyörű lila árnyalatot hoztak létre. Ezeket a rúzsokat gyakran a „halál csókjaként” emlegették, mivel sokan, akik viselték őket, megbetegedtek, vagy még gyakrabban meghaltak. Egy másik, Egyiptomban kevésbé elterjedt összetevő, amelyet rúzs készítésére használtak, a halpikkely volt. Kleopátra rajongott a halpikkelyek használatáért a tökéletes vörös árnyalat létrehozásához, méghozzá mellékhatások nélkül. A 16. században leggyakrabban például méhviaszból készítettek rúzst. Néhány káros összetevőből készült rúzs azonban még mindig akadt. Az 1850-es években a rúzsok népszerű összetevője volt az ólom és a cinóber, két nagyon mérgező összetevő. Az 1900-as években történt, hogy a rúzsokat komolyabb minőségi szabályozás alá vonták, hogy csökkentsék bennük a mérgező vegyi anyagok mennyiségét.

A toxicitás problémáinak csökkenésével a rúzsok javítása a formulák felé fordult. A fő cél az volt, hogy hordozható és tartós legyen. Könnyebb mondani, mint megtenni, ha olyan tökéletes formulát próbálunk megalkotni, amely nemcsak tartós, de kenődésmentes is. Az első figyelemre méltó kísérletet tette erre Paul Baudercroux, aki francia kémikus volt az 1920-as években. Tervezett egy „Rouge Baiser” névre keresztelt rúzst, aminek „csókállónak” kellett lennie. Azonban túl jól sikerült a termék, és betiltották azzal az indokkal, hogy aki felkente, az nem tudta komolyabb sérülés nélkül eltávolítani az ajkáról. Többször is próbálkoztak kenődésmentes, csókálló rúzsokkal, de az 1950-es években Hazel Bishop megalkotta az első igazi, tartós, kenődésmentes rúzst. A képlet egyéb változtatásainak köszönhetően 1920-ban hozták létre az első szájfényt.

Rúzsárnyalatok a korokon át

Miután a tartósabb rúzsok piacra kerültek, hatalmas színválaszték is megjelent. Kezdetben a legtöbb rúzs árnyalata vörös vagy lila volt, mivel ezeket volt a legkönnyebb előállítani. Az 50-es években több szín vált elérhetővé. Könnyen elérhetőek voltak olyan árnyalatok, mint a rózsaszín, a fehér és még a fekete is. Még mindig a piros volt a legnépszerűbb szín, mivel az összes nagy sztár, például Marilyn Monroe és Elizabeth Taylor is jellemzően vörös ajkakat viselt. Külön érdekesség, hogy a fekete-fehér filmek forgatása során a színésznők gyakran zöld rúzst viseltek, és kék pirosítót, ugyanis fekete-fehérben sokkal természetesebben mutatott, mintha piros termékeket használtak volna. A piros színt a fekete helyett használták gyakran, így például a szempillákra tették. Annak ellenére, hogy számos új színváltozat megjelent, a legtöbb nő a sötétebb árnyalatokat részesítette előnyben a világosabbak helyett.

Sok vállalat kezdett egyedi formulákat létrehozni. A valaha készített egyik legfigyelemreméltóbb rúzsvonal a Lip Smackers-nek köszönhető, amely az első cég volt, amely ízesített rúzsokkal rukkolt elő. Ez egy teljesen új trendet hozott létre, amikor valamilyen ízesítőt vagy illatanyagot adnak a formulához. Megjelentek a színváltó rúzsok is, amik alapvetően zöldek, de a bőrrel érintkezve, annak pH-jához alkalmazkodva rózsaszínné változnak.

Ma már a rúzsok az önkifejezés eszközeivé váltak. Ruhánkhoz, kedvünkhöz, évszakhoz igazítjuk, éppen mit viselünk. Csilloghat, de matt is lehet, esetleg selymes, fényes, színváltós. Már egyre többen vitamin, fényvédő is van, nem maszatolódnak, akár egész nap is tartanak. Önbizalmat és magabiztosságot adnak.

Forrás

Galériánkban mutatjuk, miről árulkodik kedvenc rúzsod színe!