A nárcizmus – ahogy a legtöbb személyiségzavar – egy spektrum: nem mindegy, hogy ki, mennyire érintett. Sőt, az sem mindegy, hogy valaki csak nárcisztikus vonásokkal rendelkezik vagy nárcisztikus személyiségzavarral él. Dr. Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című könyve alapján most elmondjuk, miről lehet felismerni egy nárcisztikus személyiségzavarral élőt, és mit lehet tenni, hogy kivonjuk magunkat egy bántalmazó kapcsolatból.

Miből veheted észre, hogy egy nárcisztikussal hozott össze a sors?

A nárcisztikus ember nem az, akit már messziről felismersz, sőt, az elején ő a világ legkedvesebb, legszerethetőbb személyisége. Ezt az időszakot nevezzük love bombingnak, de a kifejezés ne tévesszen meg: nemcsak párkapcsolatokban, hanem barátságokban, munkahelyi kapcsolatokban is jelen van ez a viselkedés.

A love bombing annyit takar, hogy az ismeretség kezdetén a nárcisztikus mindent elkövet annak érdekében, hogy elnyerje a bizalmadat, érdeklődik, kérdez, figyel, segít, visszatükrözi a szükségleteidet, lesi minden kívánságodat – mindezt azért, hogy tisztában legyen a gyenge pontjaiddal, és kialakuljon a kötelék. Aztán amint bizalmi viszonyba kerültetek, megkezdődik a játszma, aminek ezer- és egyféle arca van.

A legjellemzőbb érzés egy nárcisztikussal való kapcsolatban az, hogy kevesebbnek érzed magadat, megkérdőjelezed a saját értékességedet, a tetteid helyességét, sőt, még az érzéseidet is. Olyankor is bocsánatot kérsz, felelősséget vállalsz, amikor egyáltalán nem te vagy a hibás – mindezt azért, hogy kiengeszteld. Nem ritka, hogy azon veszed észre magadat, hogy olyan alapvető dolgokért is szemrehányást tesz, és magyarázkodnod kell, amik másnak teljesen természetesek: például miért szeretnél néha-néha elmenni egy kávéra az egyik barátnőddel, miért vagy fáradt egy hosszú munkanap után, vagy akár olyan abszurd dolog is visszatérő téma lehet, hogy télen miért fázol az ő 18 fokos lakásában, miközben neki melege van (ami természetesen, az etalon).

De a helyzet az, hogy attól a ponttól kezdve, hogy magyarázkodsz, már vesztettél: semmilyen érv nem hat rá, mert nem célja a kompromisszum, csak a totális elnyomás és a másik hibáztatása annak érdekében, hogy ő kerüljön fölénybe. A nárcisztikus világában mindig, minden helyzetben van egy győztes és egy vesztes – a győztes pedig csak ő lehet, ezért pedig mindent megtesz. Ledominál, elnyom, kigúnyol, manipulál azért, hogy saját magát feljebb helyezhesse.

Mivel a nárcisztikus nagyon határozottan képes nagyon igazságtalan és sebző lenni, előbb-utóbb a legtöbben beleesnek a csapdájába, megkezdődik a szélmalomharc, a védekezés, a bizonygatás, a vége pedig mindig ugyanaz lesz: a partner azt fogja érezni, hogy megint alulmaradt.

A nárcisztikus működése

A nárcisztikus meggyőződése, hogy előjogai vannak, nincs reális énképe, magát jobbnak, szebbnek, okosabbnak, különbnek látja mindenkinél. Az empátia teljesen ismeretlen a számára – kivéve a tanult empátia, amit akkor alkalmaz, ha érdeke fűződik hozzá. A nárcisztikus paranoid, folyamatosan ellenségeket képzel maga köré, rosszindulatot feltételez olyan helyzetekben is, ahol annak semmi alapja.

A nárcisztikus embert a figyelem élteti, és olykor mindegy, hogy ez pozitív vagy negatív: az is megfelel neki, ha csodálják, de az is, ha kikészíthet, feldühíthet, megbánthat másokat, hiszen mindkét esetben figyelmet kap, az energia felé irányul. Joggal kérdezheted, hogy miért jó valakinek, ha dühösek rá? A nárcisztikus ember nem úgy érzékeli a valóságot, ahogy más. A nárcisztikus érzelmileg elszigetelt, magát mások fölé helyezi, nem érdekli, hogy másnak mit okoz. Ha az érdeke úgy kívánja, felveszi az áldozat szerepet, és azt addig játssza, amíg végül tőle kérnek bocsánatot akkor is, ha ő volt az, akik megbántotta a másikat.

Meggyőzni nem lehet, az érvek nem hatnak rá, mert a lényeg a dominancia, amit aktív és passzív agresszió révén ér el: előbbire többek között a gúny, a másik leértékelése, a felülről lefelé történő kommunikálás, a verbális és a fizikai bántalmazás a példa, az utóbbira pedig jellemzően a mártír szerep és a csenddel verés, azaz amikor azzal büntet, hogy nem szól hozzád, akár napokig, hetekig.

Kiből lesz nárcisztikus?

Egy nárcisztikustól csak a legritkább esetben fogod azt hallani, hogy nem volt jó gyerekkora. Az egész életét, így a gyerekkori emlékeit is torzítja, sokszor saját maga előtt is, így rendszerint csodás gyerekkorról számol be, miközben a valóság teljesen más, hiszen nárcisztikus – az esetek nagy részében – abból lehet, akinek a gyerekkora érzelmileg sivár volt.

Amikor egy érzelmileg rideg anya vagy apa nem elégíti ki a gyerek szükségleteit, teljesítményhez, feltételhez köti a figyelmét – merthogy szeretet adni nem tud –, akkor gyerek összezavarodik, és idomulni kezd. Lesi a szülő minden rezdülését, hiszen gyerekként a „túlélése” azon múlik, hogy mennyire veszi figyelembe a szülő.

Az ilyen családokban nem szokás az ölelés, a gyengédség, sem a szeretet más formájának megnyilvánulása. A szülő arra használja fel a gyerekét, hogy mások előtt dicsekedjen vele, ilyenkor úgy szól hozzá, ahogy a négy fal között soha: figyelmes, becézi, kedves vele, de amikor senki nem látja, visszavált alaphelyzetbe, azaz rideg, mellőző magatartást gyakorol felé. Ezt a gyerek – érthető módon – nem tudja értelmezni, és próbál alkalmazkodni: álszemélyiséget kreál, azt mondja és teszi, amit szerinte elvárnak tőle azért, hogy megkapja a figyelmet, amit szeretetnek gondol.

Ezt az álszemélyiséget viszi tovább felnőttként is, és a hozzá legközelebb állókkal játsza a legkegyetlenebb játékot. A nárcisztikus valósága mindig a saját, torz szűrőjén keresztül látott „valóság”, amibe belekerülni maga az érzelmi pokol.

A gyerekkori minta felnőttkorban másokat rombol

Minden romboló cselekedete ellenére a nárcisztikus nagyon is szeretne tartozni valakihez, azonban az intimitás elrettenti, mert tudat alatt az a meggyőződése, hogy bántani fogják, és kiszolgáltatott lesz – ezt pedig minden eszközzel meg akarja akadályozni. Felnőttként is retteg attól, hogy nem veszik figyelembe, hogy elhagyják, így megelőzi a vélt csalódást, és ő bánt másokat.

A nárcisztikus olyan partnereket, barátokat választ, akikről érzi, hogy ledominálhatók. Mivel gyerekkorában folyamatosan gyakorolnia kellett a szülő érzelmi állapotának, igényeinek a letapogatását, majd azokhoz kellett idomulnia, nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy felismerje, ki az, akit beültethet a nárcisztikus hintába. A nárcisztikus párja rendszerint szomjazza a szeretetet, nincs elég önbizalma, sem önbecsülése, de vannak kivételek is: fontos hangsúlyozni, hogy nem pusztán az érzelmileg kiszolgáltatott emberek eshetnek bele a csapdájába. Mivel nagyon jó színész és mesteri manipulátor, egy kiegyensúlyozott embert is behálózhat – persze, ebben az esetben a kapcsolódás nem fog sokáig tartani.

Miért nehéz szabadulni a nárcisztikus hálójából?

Külső szemlélőként könnyű azt mondani, hogy ott kell hagyni – persze, ez a végleges megoldás, de a megvalósítás sokkal összetettebb, mintsem felállni, és elmenni. Ha már létrejött a traumakötés, nehéz kívülről látni a helyzetet, még akkor is, ha a környezetünk megerősíti, hogy nem a megfelelő ember mellett vagyunk.

Egy nárcisztikus kapcsolatban a partnert arra kondicionálták, hogy a rossz bánásmódért egyedül ő a felelős, ezért minden igyekezetével azon van, hogy helyrehozza a kapcsolódást – ami persze, lehetetlen, mert a nárcisztikus nem ezt akarja. Számára az alá-fölérendeltségi viszony a működőképes, amiben természetesen ő a dominás.

A kezdeti szép idők hiába váltak pokollá, a partner az emlékekbe kapaszkodik, amik viszont annyira intenzívek és jók voltak, hogy maga is elhiszi, hogy vissza lehet hozni azt az állapotot, ha ő még többet tesz bele a kapcsolatba. Ez azonban soha nem fog megtörténni. A figyelem idővel csökken, a partner leértékelődik – a saját maga szemében is –, így már egy pici figyelemnek, egy jó szónak is örül. A nárcisztikus partnere meg van róla győződve, hogy ennyit érdemel, és a bántalmazójától teszi függővé a saját értékét, miközben tőle soha nem fogja megkapni az elismerést, sőt, tovább fogja bántani és kínozni.

Hogyan lehet mégis szabadulni a nárcisztikustól?

Vannak különböző technikák, amikkel elviselhetőbbé lehet tenni az életet egy nárcisztikussal, de ezek csak időszakos megoldások. Az egyik ilyen a grey rock, azaz a szürke szikla, amikor úgy viselkedünk, mintha érzelmileg nem érintene meg az adott helyzet: csak tényszerű megállapítást közlünk, érzelmek nélkül. Ez azt jelenti, hogy nem mutatjuk ki a dühünket, fájdalmunkat, csalódottságunkat – azaz semmit. Ez az egyetlen olyan szituáció, amivel a nárcisztikus nem tud mit kezdeni, hiszen ő a zaklatott idegállapotú embereken tud felülemelkedni, azokon, akikre hatással van. Ezt a technikát azonban nagyon nehéz kivitelezni, rengeteg gyakorlás kell hozzá, még több önreflexió, de még akkor sem mondhatjuk, hogy ezzel megoldottuk a helyzetet, hiszen egy egészséges ember nem így működik.

Ha azt kérdezed, mi a végső megoldás, akkor arra a pszichológusok válasza a zéró kontakt. Dr. Bánki György a könyvében azt is hozzáteszi, hogy akkor is a zéró kontakt a megoldás, ha éppen a szüleinkről van szó. Annak, aki régóta él egy nárcisztikus függéségében, kifejezetten ijesztő lehet a zéró kontakt, hiszen a saját értékét a partnerétől teszi függővé. De ahhoz, hogy szabad és teljes életet éljünk, meg kell értenünk, hogy a saját értékünk nem függhet sem teljesítménytől, sem egy másik ember ítéletétől. Fel kell ismernünk, hogy mindenkinek joga van a szükségletei, az igényei, az érzelmei kifejezéséhez, valamint ahhoz, hogy olyan kapcsolatban éljen, ahol a pár mindkét tagja figyelembe veszi egymást, kompromisszumkészek, és egymást emelik.