A húgom 16 évvel ezelőtt ismerkedett meg svájci férjével, azóta él Zürichben. Egyik kedves korarandis élményeként őrzi, amikor először került köztük szóba a politika: tesóm megkérdezte, vajon a német oldalon élő svájci legény szívét a jobb- vagy a baloldal dobogtatja meg inkább. A pasi erre olyan szemeket meresztett rá, mint egy égi tüneményre, aki valami egzotikus nyelven szólalt meg. Mivel addig a beszélgetés nem volt gond köztük, a húgom úgy gondolta, a pasi egyszerűen nem akar színt vallani, nem gond, otthon is jó néhányszor találkozott ezzel a jelenséggel. Pár hónapnak el kellett telnie, mire leesett neki, hogy nem mindenhol olyan vérre menő ez a kérdés, mint nálunk.

„Jaj, de unom a politikát..."

A végletes politikai megosztottság korát éljük. Nemcsak Magyarországon van ez így, de nálunk tagadhatatlanul leginkább érzelmi alapon, és gyilkosan agresszív módon működik. Igencsak veszélyes területről van szó, ocsmány és ingoványos vidékről, ahová az állampolgárok jókora hányada mégis belekeveredik, hiába próbál középre pozicionálni, hiába igyekszik figyelembe sem venni, lerázni, mint kutya a vizet. A korszellem behúz, altat, befed, békés családok esnek egymásnak, halvérű emberek fedezik fel magukban az állatot, apa nem áll szóba a fiával, nagyszülő sértődik halálra az unokán.

Jelen cikk nem próbál meg politikai okokat elemezni, igazságot tenni, a „ki kezdte” mocsaras terepére tévedni, azt meghagyja a szakértő orgánumoknak. Mi csak történeteket mesélünk a 21. század elejének Magyarországáról: egy részüket hallottuk, más részük velünk esett meg. A következtetéseket mindenki vonja le saját maga.

Első történet: munkahelyi malőr

Bori nagyon jóban volt az egyik kolléganőjével. Mindketten szerették a mozit, a színházat, a borozgatásokat, a pletykát. Aztán kitört a háború a szomszédban, és minden megváltozott. „Azelőtt csak azt mondogatta mindig, hogy őt nem érdekli a politika, 2022-ben azonban váratlanul elkezdte azt a frazeológiát használni, amit a tipikus relativizáló. Szerinte csak megszerkesztett képeket látunk a támadásokról, amit az amerikaiak készítenek, meg hasonló baromságok.” Bori finoman figyelmeztette a kolléganőjét, hogy ne beszéljen előtte ilyeneket, de csak annál jobban csinálta. „Végül látványosan kerülni kezdtem, és bár még egyszer elhívtam színházba, azt az invitálásomat végül nem fogadta el. Nemrég felmondtam, és addigra annyira elhidegültünk, hogy el se búcsúztunk egymástól.”

Második történet: a tékozló fiú

Csongi apja megveszekedett kádárista mind a mai napig. „Ő az a fajta, aki siratja a kétforintos kenyeret és a rendet, ami akkor volt.” Talán némileg lázadásból is, de Csonginak kamaszkorától a nemzeti-keresztény irányvonal jelentett egyre többet, felfogása miatt pedig az apjával gyakran összevitatkoztak. „Eleinte nem is volt ez olyan durva, de 2022-ben a választások után olyan sértéseket vágott a fejemhez, hogy egyszerűen kinyomtam a telefont, aztán sírtam. És azóta nem beszélünk egymással. Volt egy családi összejövetel, az asztal két végére ültünk. Nagyon kínos volt, de nem tudom, hogyan fogunk kibékülni azok után, amiket a saját apám mondott nekem.” A szavakat Csongi nem hajlandó elismételni.

Harmadik történet: Keresztapa part 2.

István nagyon jó kapcsolatot ápolt a keresztapjával, gyerekkorában sokat játszottak, a tágabb családból ő volt az abszolút kedvence. A férfi azonban a kétezres évek elejétől szélsőséges irányba sodródott. „Egyszer vitába szálltam vele egy Facebook-csoportban, amibe ő hívott meg. Viták és érvek helyett az összes haverja elküldött a jó francba, István pedig nem kelt a védelmemre. Látszott, hogy úgy gondolja, aki efféle nézeteket vall, az megérdemli, hogy sértegessék. Ez 2017-ben volt. Azóta nem láttam.”

Galériánkban további négy tanulságos történetet olvashatsz a mai Magyarországáról!