Borítókép: Politikai okokból ért véget a szerelem Forrás: pixabay

Politikai okokból ért véget a szerelem

Villő szomorú története a csoporttársairól.

Csoporttársaim voltak az egyetemen. Mindenki azt mondta rájuk, hogy igazi álompár. Szerelmesek voltak, szépek, és mindenben tökéletesen passzoltak. Lilla is mérnök akart lenni, Tamás is. Két gyerekről álmodoztak. Kis családi házról, fehér puliról. Minden zavartalannak tűnt. Aztán jött a feketeleves.

Egy házibulira voltunk hivatalosak. Hivatalosak, hm: hülye szó, inkább hasonlítottak ezek az összejövetelek egy tornádótámadásra, mint huszonévesek konszolidált programjaira. Ha valaki látta a Moszkva tér című filmet, pontosan tudja, miről beszélek. Lelkesen vásároltuk a piákat meg az olcsó cigit, és alig vártuk, hogy kiereszthessük a gőzt a sok uncsi szeminárium után.

Lilla kisírt szemekkel érkezett a Moszkván az óra alá. Hiába faggattuk, nem árulta el, mi történt. Annyit kiszedtünk belőle, hogy Tamás ma nem jön, mert „rosszul érzi magát”. El nem tudtuk volna képzelni, hogy ők ketten összevesszenek. Olyanok voltak, mint a zsák meg a foltja, az egyiket nem lehetett elképzelni a másik nélkül.

A buli tökéletesen sikerült, kivéve, hogy Lilla képtelen volt sokáig elviselni a nevetést és a vidámságot. Éjfél körül el is tűnt. Másnap semmit nem bírtam tenni a brutális macskajajtól, de harmadnap felhívtam. Anyukája vette fel a telefont - az még egy vezetékes világ volt -, és szűkszavúan közölte, sajnos most nem adhatja a lányát. Indoklás nélkül. Kedves, barátságos anyuka volt, nem tudtam hova tenni a színeváltozást.

Hétfőn se Tamás, se Lilla nem jelent meg az egyetemen. A telefont nem vették fel, nem kerestek senkit. Pár nappal később hallottam, hogy a fiú el is hagyja a kart, vidékre távozik egy másik egyetemre. Lilla több hét hiányzás után bukkant fel először. Sápadt volt és lefogyott legalább tíz kilót. Csak annyit árult el, hogy végleg szakítottak. De hát miért? Megcsalt? Te csaltad meg? Másba vagytok szerelmesek? Bunkó volt veled? Vagy mi történt? „Nem voltunk egymáshoz valók.” Ennyit lehetett kihúzni belőle.

Abban az időben a kart jobban foglalkoztatta a szakítás oka, mint a közeledő vizsgaidőszak. A diákok, az oktatók el voltak képedve. De mint minden csoda, egy hét múlva ez is halványulni kezdett, és hamarosan mindenki belenyugodott, hogy Lillát ezentúl egyedül látja.

Nem is lett többé barátja az egyetemen. Miután lediplomáztunk és szétszóródtunk a szélrózsa összes irányába, hallottam, hogy férjhez ment, jó állása van, később szült két gyereket –ahogy Tamással is tervezték. Nem foglalkoztam vele többé, elfelejtettem őt is, a nagy szerelmét is.

Egészen a múlt télig.

Tizenhat év telt el, és én egy plázában, a karácsonyi bevásárlás kellős közepén Tamásba futottam. Nagyon örült nekem. Kicsit meghízott és megritkult a haja, de alapvetően jól nézett ki. Meghívott egy kávéra, én pedig szívesen elfogadtam. Már csak azért is, mert feltámadt bennem a kíváncsiság: mi a fene történt tizenhat évvel azelőtt az egyetem irigyelt szerelmespárjával, akiről mindenki azt hitte, egymásnak teremtette őket az ég?

Úgyhogy néhány udvariassági kör után – mivel foglalkozol, mit csinál a társad, nyúz-e a gyerek a Jégvarázzsal - kerekperec rákérdeztem.

Árnyék suhant át az arcán, de azonnal bólintott.

-Számítottam rá, hogy egyszer valaki megkérdezi.

-Igen, mert soha nem értettük, miféle titokzatos oka lehet annak, hogy két ennyire összeillő ember se szó se beszéd véget vet a kapcsolatnak. – mondtam. – Olyan volt, mint egy tündérmese csúfos lezárása.

-Rendben. Elmondom. – sóhajtotta kis hezitálás után, és belekezdett.

Hajmeresztő Rómeó és Júlia -történetet vázolt fel a kilencvenes évekből. Őket, Lillát és Tamást ugyanis a szüleik választották szét. Kiderült, hogy Tamás apja a háromperhármas ügyosztály egyik prominens tagja volt, Lilla anyja pedig befolyásos politikus a másik oldalról. Ha kitudódik a dolog, lőttek volna a karrierjének – legalábbis a szülők így gondolták. Zsarolásig, sőt, nyílt fenyegetőzésig jutott el a dolog, a vége pedig az lett, hogy a szerelmesekre ráparancsoltak: azonnal fejezzék be a kapcsolatot. Rómeó és Júlia elbuktak.

-Én nem akartam hagyni magunkat, de Lilla az anyja befolyása alatt állt.– mesélte Tamás. – Hiába győzködtem, nem volt ereje szembeszállni vele. Befejeztük hát. Én elmentem Szegedre, és legalább tíz évbe telt, mire nagyjából túljutottam rajta. Ő meg inkább férjhez ment egy palihoz, aki a családjuk politikai oldalán állt. Ennyit tudok. És tudod mit? Több nem is érdekel.

-És legalább most boldog vagy? – kérdeztem, mert jobb nem jutott az eszembe. Vállat vont.

-Mi a boldogság? – kérdezte szinte sértődötten. Aztán megenyhült. – Elvagyok. Van egy szép gyerekem. Jó állásom. Házam. Ez is több, mint ami a legtöbb embernek jut. De az a nagy büdös igazság, hogy a gyerekemet leszámítva mindent odaadnék, ha visszatekerhetném az időt tizenhat évvel.

-Mit csinálnál másképp? – kérdeztem. Elmosolyodott, és én újra a húszéves, fülig szerelmes Tamást láttam magam előtt.

-Nem adnám fel. Megragadnám Lilla kezét, és magammal vinném. Mondjuk külföldre. Életem legnagyobb hibája, hogy ezt elmulasztottam.

És kik azok a hírességek, akik a vörös szőnyeget politikára cserélték?