Ez a cikk az ÉVA Magazin 2014-es 3. lapszámában jelent meg először „Mama, meséld el nekem..." címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

SÜLE JUDIT PSZICHOLÓGUSSAL ROJKÓ ANNAMÁRIA BESZÉLGETETT

– A történet elején még nem lehet tudni, hogy az apa döntése végleges. Talán az anya így gondolja, de három vagy tíz év múlva az apa egyszer csak újra jelentkezik. Nem tanácsos kijelenteni, hogy a helyzet örökre így marad.

– Valamit azért mondani kell, ha a gyerek megkérdezi, hogy hol van az édesapja…

– Mindenképpen próbáljuk őszintén megfogalmazni, hogy mi történt. Az apáról akkor is beszélni kell, ha nincs jelen a családban, hiszen saját apaképe mindenkinek van. Önképünk, önértékelésünk meghatározó része, hogy honnan jövünk. Jó, ha tudjuk, hogy a gyerek egész személyisége akkor sem csupán az anyai vonallal töltődik fel, ha az apa tabutéma, ha nem beszélünk róla és az apai nagyszülőkkel sem tartjuk a kapcsolatot. Az apai rész ott marad üresen. A gyereknek nem mindegy, hogy az apa helyén űr keletkezik-e, vagy az anya hajlandó mesélni róla, esetleg régi közös fényképeket nézegetni. Az anyának be kell látnia, hogy a gyerek mindkettejüktől származik. Az természetesen az apa felelőssége, ha a családdal nem tart kapcsolatot.

OTT IS VOLT MEG NEM IS

– Az egyik kliensem apa nélkül nőtt fel. Négyéves volt, amikor a garázsukban robbanás történt és meghalt az édesapja. Az anya soha többé nem beszélt az apáról és fotókat sem nézegettek együtt.

Amikor a lány nagyobb lett, előkereste az apja képeit és kitapétázta velük a szobáját. Egyik látogatásán arra kértem, hogy rajzolja le a családját. Lerajzolta az apát, de nem találta jónak. Megfordította a papírt, lerajzolta önmagát és az anyját, akik valójában a családot alkották. Ahogy fogta a papírt, rásütött a nap és a másik oldalról átlátszott az aparajz árnyéka: ott állt mellettük. Ott is volt meg nem is, éppen hogy látszott. Ez a történet igazolja, hogy a gyereknek még a nem létező apa is fontos, tehát az apa nem tűnik el sohasem.

– Ha egy apa szó nélkül lelép, az anyának nem lehet könnyű így gondolkodnia, hiszen nyilván sok sérelem érte…

– Nem tudom, hogy létezik-e ember, aki megússza az életet sérelmek nélkül. Tisztában vagyok azzal is, hogy egy dühös és csalódott anya nehezen tudja elkülöníteni érzéseit a helyzettől, ám neki elsősorban a gyerek érdekeire kell tekintettel lennie. Ha az anya a saját megbántottságát rátolja a gyerekre, azzal sokat ront a helyzeten. A gyerek ugyanis egy napon számon fogja kérni, hogy milyen képet kapott az apjáról. Felnőttek beszámolóiból tudjuk, hogy akármilyen zűrös vagy gázos az apa-anya kapcsolat, a gyerekben valamilyen formában mind a két szülőhöz ott marad a kapcsolódás. Neki a megbízhatatlan apa is érték, hiszen ő az apja, akit senki sem pótolhat.

A FÉL GÉNÁLLOMÁNY TŐLE VAN

Az apától „megóvott” gyerekek úgy gondolják, hogy náluk valami nem stimmel, holott nem velük, hanem az apjukkal van baj. Hasonló helyzetben gyakran felmerül az anyákban, hogy „károsodik a gyerek lelke”, hogy „az én gyerekem kevesebbet ér, mert ilyen apja van” vagy „milyen ember lesz, ha apa nélkül nő fel?”, ám ezek a gondolatok többet ártanak, mint maga a szituáció. Sajnálkozás helyett inkább az elfogadást kell erősíteni: jelenleg ez van, így alakult a helyzet. Egy családját elhagyó apában is lehet találni valami jót. Nem szabad elfelejteni, hogy a gyerek tőle örökli a génállománya felét. Tény, hogy azokban a családokban, ahol az apa is jelen van, nem feltétlenül jobb vagy rosszabb a kapcsolatrendszer, hanem egyszerűen csak más, de semmiképp sem több! Mert lehet, hogy az osztálytárs vagy a szomszéd gyerek ép családból jön, de náluk eltussolják a problémákat vagy mindennaposak a konfliktusok, és előfordulhat, hogy ettől éppen ő lesz boldogtalan. Ha az anya túlteszi magát a sérelmein és így gondolkodik, akkor kislánya vagy kisfia olyan különleges erőforrásokat fejleszthet ki magában, amelyektől társainál sokkal érettebb emberré válhat.

Miért lehetnek az apák boldogabb szülők, mint az anyukák? Galériánkból kiderül!