Az a cikk az ÉVA magazin egy korábbi számában jelent meg először.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Amikor megismerkedtem vele, már Máté volt. Csak hallomásból tudtam, hogy az előző tanévben még Annaként szerepelt a naplóban, és így szólították az osztálytársai. Év végén kaptunk egy e-mailt a középiskola igazgatójától, amelyben tájékoztatott bennünket – a tanári kart – Anna nemváltásáról. A levél tárgyilagos és tényszerű volt, a kollégák megértését kérte, és beszámolt arról, hogy az osztályban, amelybe Anna járt, külön pszichológiai beszélgetéseket is tartanak majd a gyerekeknek. Tanév vége volt, Anna nem jött már be az iskolába, az első műtétjére várt. A tanáriban napokig beszédtémát szolgáltatott a lány, a sokat látott pedagógusok értetlenül vitatkoztak az átváltozásról. Az igazgató szűkszavú leveléből az is kiderült, hogy Anna olyan pszichésállapotba került, hogy a műtét életmentő jelentőségű, és személyiségének épsége, fejlődése érdekében a tizennyolcadik életévének betöltésével lehetségessé váló beavatkozást jobb minél előbb végrehajtani. Hogy hogyan jutott el odáig, hogy akár az életét is eldobja, ha nem mehet el a műtétre, jóval később, az érettségi után mesélte el.

MAJD KINÖVI

„Már óvodás koromban tudtam, hogy fiú vagyok – kezdi fojtott, feszült hangon mesélni a történetét. – Egy bölcsis fénykép, amelyen hosszú a hajam, emlékeztetett arra, hogy lánynak születtem. Meg az a sok-sok megalázó élmény, ami aztán minden olyan helyzetet követett, amikor a magam gyerekfejével ezt cáfolni igyekeztem. Már az óvodában sem igazán találtam a helyem a nagy létszámú csoportban, de szerencsére fél év múlva átírattak egy éppen induló magánoviba, ahol hagytak olyannak lenni, amilyen vagyok.

A számtalan lélekbúvár, aki megpróbálta Mátét jobb belátásra bírni, illetve a pedagógusokat, szülőket megnyugtatni, csak addig jutott, hogy majd „kinövi a gyerek”. Mátéval nem volt könnyű beszélgetnimert hamar bezárkózott, és makacs kitartása falát senkinek sem sikerült áttörnie, az édesanyját kivéve. Ő volt és a mai napig ő a legfontosabb támasza, támogatója. A család többi tagjának, az apjának, a nagyszüleinek egyáltalán nem volt egyszerű elfogadniuk, hogy kislány helyett egy fiú él velük.

Máté öccse már ebbe a helyzetbe született, számára, ahogy az édesanyjuk számára sem volt kérdés Máté neme. A műtét, az átváltoztatás gondolata Máténak már kiskamasz éveiben eszébe jutott. A nála öt évvel idősebb unokanővérével osztotta meg először a terveit, és kérte a lány segítségét, nézzenek utána, vajon hol végeznek ilyen beavatkozásokat. Máté számára ez vált élete nagy kérdésévé, bár közben a kortársaihoz hasonlóan ő is járt különórákra, zenét tanult, megbirkózott – nem is akárhogyan – a tanulással, és jó eredményeinek, nyelvtehetségének köszönhetően bekerült az egyik elit középiskolába. Ahol szerelmes is lett az egyik osztálytársnőjébe.

ALUSZÉKONY PSZICHIÁTER

A teste, a ruha alatti valóság elviselhetetlensége adott erőt Máténak ahhoz, hogy belevágjon az átalakulásba. Hosszas kutatások eredményeképpen eljutott azokhoz az információkhoz, amelyek feltárták előtte azt a bürokratikus, nem igazán humánus, de működő procedúrát, amelynek a végén a megerősítő (azaz „nemváltó”) műtétek sora várja. Düh és fájdalom cseng a hangjában, amikor erről az időszakról beszél. „A műtét engedélyezésének egyik feltétele – túl a nőgyógyászati, urológiai szakvéleményen – egy pszichiáteri hozzájárulás is, amit egy terápia végén kaphat meg az ember – meséli. – Az ország egyik legnevesebb orvosához fordultunk, aki sok-sok pénzért vállalta a kezelésemet.

Volt olyan ülés, ahol egyszerűen beleszundított a beszélgetésbe, majd időben egyre távolabb tolódtak egymástól az egyes alkalmak, soha nem volt számomra szabad időpontja. Attól kezdtem félni, hogy ha nem lesz meg a véleménye időre, nem tudok belevágni a dologba a tizennyolcadik születésnapom utáni nyáron, ahogyan terveztem. Ráadásul, ha végre kegyeskedett fogadni, az egyórás beszélgetés helyett tíz–tizenöt perc alatt letudta az egészet.”

Bár a nagy nevű terapeuta egyáltalán nem viselte szívén Máté sorsát, végül nagy nehezen ugyan, de megszületett a hozzájáruló szakvéleménye. Amikorra biztossá vált, hogy megcsinálhatják a másodlagos nemi jelleget megszüntető mellkasi műtétet, Máté szólt az osztályfőnökének. Akivel egyébként saját bevallása szerint megfogta az isten lábát. A nő együttérző és támogató határozottsága egyszerűen lehengerelte az igazgatót, aki alig jutott szóhoz, amikor a tanár kézen fogva bevezette hozzá a szorongó diákot. Mindent megbeszéltek, azt a néhány hiányzást, amire szükség volt, az osztálytársak és a tanárok tájékoztatását. Anna elbúcsúzott az osztályfőnökétől és az iskolától, hogy ősszel mint Máté léphessen be újra a kapun.

FÉRFI LESZ BELŐLE

A névváltoztatását az MTA különbizottsága bírálta el. A nyári műtét és ami még utána következett, több millió forintjába került Máté szüleinek. A nagyszülők még mindig elsietettnek tartják unokájuk fájdalmas és nagy tűrőképességet igénylő műtéteit, de az édesapja ma már elfogadta a fa döntését, és a feleségével együtt előteremti a szükséges anyagi fedezetet. Máté leérettségizett. Az utolsó tanév nagy hajrájában, a rengeteg tanulás mellett kellett felkutatnia azt az orvost, aki a végső, nagy műtétet végrehajtja. Olyasvalakit keresett, akinek komoly rutinja van, és akinek tudását, eredményességét mások is igazolják – még ha ezek az interneten felbukkanó tanúk ismeretlenek és láthatatlanok is.

Az utolsó műtét előtt állok, amitől igazán férfvá válok. Külföldön csinálják majd ezt a bonyolult, hat–nyolc órás, saját bőrt felhasználó, nagy vérveszteséggel járó, szinte életveszélyes operációt. De enélkül nem lehetek az, aki lenni szeretnék. Fel sem merült bennem soha, hogy nem vállalom a kockázatát.” Máté műtétje „férfibbá teszi őt a férfiaknál”, nemi szervének működése ugyanis nem függ majd az érzelmeitől és a vágyaitól, akaratlagosan tudja majd irányítani. Egyedül arra nem lesz képes, hogy gyermeket nemzzen, de ahogy ő mondja, ha mégis rászánná magát arra, hogy apává váljon, lesznek lehetőségei.

TÁMOGATÓ KEZEK

Az utolsó tanévben tervek, vágyak, remények izzította feszültség érződik a tanteremben, amikor a jövőről esik szó. Máté csendesen és szerényen hárította el a továbbtanulására vonatkozó kérdéseket. Még nem tudja, egy évet halaszt a döntéssel, mondta. Pedig hogyne tudta volna! Csak éppen, mielőtt egyetemista lesz, végképp le akarja zárni a gyerekkorát, és végérvényesen újjászületve szeretne továbblépni.

„Lehet, hogy író leszek, és egyszer megírom a velem egy cipőben járóknak az útmutatásomat. Egy könyvet, amelyből erőt meríthetnek, ugyanakkor könnyebben eljuthatnak a céljukhoz. Mert sokan vannak, akik hozzám hasonlóan transzneműnek születtek, de sajnos a mai magyar társadalom teljesen felkészületlen és hárító velünk kapcsolatban.”

Az iskolában eddig a lányok voltak Mátéval nyitottabbak, és ő is inkább az ő társaságukban ült az órákon. A fiúk is elfogadták, és ha nem keresték is a barátságát, nem érte atrocitás, amikor harmadik osztálytól a fiúöltözőt használta tornaóra előtt. Máténak az iskolában egyetlen igaz barátja volt, akivel meg tudta osztani a műtétek izgalmát, az átváltozás megpróbáltatásait. Vele ment el alig két-háromszor szórakozóhelyre, de a felszabadult bulizás eddig kimaradt az életéből. Nehezen küzdi le a gátlásait, hosszú idő, amíg maga mögött tudhatja majd a félelmet, hogy lelepleződik, és megtudják, ki volt ő, és min ment keresztül. De mára megtapasztalta, hogy igenis vannak emberek, akik támogató kezet nyújtanak. Ezzel együtt tudja, hogy önmaga vállalása minden embernek a saját, másra át nem ruházható feladata.

Nézd meg a lenti galériánkat: Híres transznemű emberek, akik a világ előtt mutatták meg az átváltozásukat!