Nem vagyok rá büszke, de akkor már hónapok óta rágott a féltékenység. Laci nyílt ember volt, mindig mindent megmutatott, nem titkolta el a leveleit, elmesélte a napját, kikérte a tanácsomat, magával hurcolt a baráti találkozókra. Magamon kívül voltam a boldogságtól: végre egy igazi kapcsolat, egy őszinte szerelem!

Az együtt töltött két mézes évben állandóan hájjal kenegettek. És erre tessék, valami megváltozott. Lacit egyik napról mintha kicserélték volna: már nem kényelmesen hátradőlve csetelt, hanem szinte rádőlt a monitorra, mint akinek súlyos titkai vannak. Gyakran rajtakaptam, hogy elmereng a semmibe. Ha közel mentem hozzá, miközben a mobilját nyomkodta, a háta mögé dugta a kezét, és ártatlannak álcázott sunyi mosollyal habogott valamit. Bejelentette, hogy sörözni megy Ádámékkal, de amikor már nyúltam volna a szekrénybe a csini ruhámért, nagyot nyelt, és közölte: Ádám különféle párkapcsolati kríziseket óhajt vele megvitatni, ne harizzak, most jobb, ha egyedül megy.

Basszus, a kapcsolatunk új szakaszba lépett, gondoltam nekikeseredve. A félrelépés gyalázatos szakaszába.

Mohón kerestem az árulkodó jeleket. Átvizslattam a pulóverét női hajszálak után. Szagolgattam a nadrágját parfümillatot kutatva. Kiforgattam a zsebeit, hátha találok bennük egy tárgyat, ami nem illik oda, ami árulója lesz. Semmi szokatlan nem volt. Amikor Ádámmal ment sörözni, ellopóztam a törzshelyükre, és bepislogtam az ablakon, de csak hűlt helyüket találtam. Pedig Laci szentül állította, hogy a Mikában találkoznak.

Éreztem, hogy gondolataim a pokol legmélyebb bugyra felé tartanak. Kikutatni a telefonját, átnézni a levelezését, sms-ét, ellenőrizni az összes csetjét! Ezt súgta az én álnok Luciferem. Szívből megvetettem azokat a nőket, akinek efféle kontrollra volt szükségük ahhoz, hogy bízni tudjanak, most meg ültem a kanapé szélén sóhajtozva, a két diplomámmal meg a doktorimmal, és ugyanazt a tervet forgattam a fejemben, mint ők.

A terv megfoganása és megvalósítása között kevés idő telt el. A telefonjába nem tudtam bemászni, Laci, mint annyian, újabban mintával védte a titkait. Elkezdtem figyelni: amikor szórakozottá vált, és valószínűleg tényleg csak valami ártatlan dolgot akart megnézni, berajzolta a bűvös feloldást takargatás nélkül, s én láttam, milyen nevetségesen könnyű a megfejtés. De problémát okozott, hogy a telefont mindig magával vitte: a fürdőbe, a vécére, éjjel pedig a párnája mellett tartotta. Így hát várnom kellett a pillanatra, de tudtam, hogy csak idő kérdése, hisz mindenki ébersége ellankad egyszer. Én pedig lecsapok, mint sas az áldozatára.

Egy pénteki napon jött el az alkalmas pillanat. Laci még a szokottnál is óvatosabb volt, nesztelenül jött-ment a lakásban, farzsebébe tűzte a telefont. Kétszer is hallottam, hogy suttogva beszél, miközben folyatja a zuhanyt a fürdőszobában. Az átkozott! Elvakított a düh. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan!

Kijött a fürdőből, mosolygott, negédeskedett: hamis volt minden gesztusa. Drágám, el kell mennem, ne haragudj, egy röpke óra, és itt vagyok. Majdnem megütöttem, ehelyett mosolyogtam én is, persze, menj csak, kefélj egy villámgyorsat a szeretőddel, te szemét, vajon hova mentek egy órára, egy kapualjba, vagy az egyik szomszédom a kiválasztott?

Elkeseredve mentem vissza a lakásba, s ahogy beléptem a nappaliba, új, nem várt remény csillant fel előttem. Laci nyitva felejtette a gépet, a gépen pedig a levelezést. Ott állt előttem tárva-nyitva az összes titka. Egyetlen percet sem haboztam, lerogytam a gurulós székbe, és mohón bámultam a leveleket, néztem, olvasgattam mindet, egyiket a másik után.

Munkahelyi emailek. Reklámok. Rendelések. Semmi, semmi, semmi. Az lehetetlen. Mélységes csend ült a lakáson, én teljesen magamba süppedtem, így amikor hirtelen felharsant a hepibörzdéjtujú, majdnem lefordultam a székről, de ehelyett csak megpördültem, és szembe találtam magam nyolc emberrel, akik apró színes kalappal a fejükön, kezükben szerpentinnel és pezsgővel ugrottak be az ajtón, és üvöltötték kórusban, hogy hepibörzdéj, dír Anna.

Köztük állt Laci, akinek nevetős arca egy pillanat alatt állt vissza komorra, amikor megértette, mit csinálok. A bűntudat annyira süthetett az arcomról, hogy a barátok is tisztába jöttek mindennel. Sosem felejtem el a pillanatot. Nem az van, aminek látszik, dadogtam, mint valami hülye amerikai filmben, de Laci némán letette a kezéből a piros masnival átkötött ajándékot, és kiment a szobából.

Tejesen kiment a fejemből, hogy ma van a harmincötödik szülinapom. Ahogy később a barátok elárulták, Laci hónapok óta csak erre készült. Mindent megszervezett a meglepetésbulitól a délutáni hintózáson át az esti partiig (ez még a Covid előtt történt), s szent elhatározása volt, hogy eltitkolja előlem, hadd legyek még annál is boldogabb. Hát, sikerült.

Füstbe ment a terv: minden programpont elmaradt, a barátok tétován hazaszállingóztak, mi az ágyon ültünk egy olcsó vörösbor társaságában, én pedig megpróbáltam megmagyarázni neki is, önmagamnak is, hogy miért viselkedtem így ahelyett, hogy kérdeztem volna. Laci teljesen kikészült. Nem szakított velem – nagyon szeretlek, mondta bánatosan -, azóta is egy pár vagyunk, de az aranykor elszállt, mint a homok a szélben.

Az első szakasznak nem ő vetett véget. Hanem én. És ezzel együtt kell élnem.