A szemünk előtt zajlik a történelem: még sosem versenyzett ennyi női rendező a legjobb idegen nyelvű film Oscarjáért (köztük Enyedi Ildikó is)

A szemünk előtt zajlik a történelem: még sosem versenyzett ennyi női rendező a legjobb idegen nyelvű film Oscarjáért (köztük Enyedi Ildikó is)
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A Testről és lélekről rendezője szerint Magyarországon nehezebb nőként filmet rendezni, mint bárhol másutt.

Update: azóta a Testről és lélekről is bekerült a legjobb idegen nyelvű film jelöltjei közé, és ebben a kategóriában ez az egyetlen film, amit nő rendezett.

92 film esélyes arra, hogy bejusson a legjobb idegen nyelvű film jelöltjei közé a 2018-as Oscaron; ennyi ország jelölt egy-egy filmet a maga terméséből. Magyarországot Enyedi Ildikó ünnepelt és sokszorosan díjazott filmje, a Testről és lélekről képviseli, s a jelölés még szeptemberben történt. Na mármost a 92 filmből 27-et nő rendezett; ez rekordszám, soha még a filmtörténetben nem szerepelt ennyi női rendező a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Olyan országok is adtak női rendezők által készített filmet, mint Afganisztán, Palesztina vagy Kambodzsa – na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi ország által jelölt film rendezőjét Angelina Jolie-nak hívják.

Olvasd el exkluzív interjúnkat a Testről és lélekről két szereplőjével, Borbély Alexandrával és Nagy Ervinnel!
Olvasd el exkluzív interjúnkat a Testről és lélekről két szereplőjével, Borbély Alexandrával és Nagy Ervinnel! „A színházon kívül is van közös témánk” – interjú Borbély Alexandra és Nagy Ervin színészekkel

A Variety megkeresett néhányat a rendezőnők közül, köztük Enyedi Ildikót is, aki elmesélte többek között, hogy a film legeslegelső nyilvános vetítése a Berlinálén volt 2017 márciusában.

Dermedten ültem a hatalmas moziterem sötétjében. Aztán meghallottam az első nevetéseket, az első jelentőségteljes feszült csendet, éppen ott, ahol szerettük volna, és úgy, ahogyan szerettük volna, és a jégtömb, amely annyi éven át nőtt a bensőmben, lassan felolvadt. A filmünk annak rendje és módja szerint kommunikált ezekkel az idegenekkel. Átéltem ennek a találkozásnak a teljességét és egyszerűen mélyen, felszabadultan boldog voltam

mondta Enyedi Ildikó a Varietynek, hozzátéve, hogy „Magyarországon nehezebb nőként filmet rendezni, mint bárhol máshol a világon”.

A 27 női rendező közt olyan művészek is szerepelnek, mint Anahit Abad (Örményország), akinek Yewa című filmje indul a szoborért (a főszereplőnő férje halála után a nagyvárosból egy kis faluba menekül az őt zaklató rokonok elől); Agnieszka Holland (Lengyelország), akinek már több filmjét láthattuk itthon is, és aki most a Pokol című krimivel indul; vagy Petra Volpe (Svájc), aki a női választójogi mozgalomról rendezett komédiát – mint ismert, a nők csak 1971 óta szavazhatnak Svájcban. A nőkért című filmjét december 7-től nálunk is játsszák a mozik.

Az Oscar-díj átadására 2018. március 4-én kerül sor; az legjobb idegen nyelvű film kategóriájának öt döntősét – a többi jelölttel együtt – 2018. január 23-án hirdetik ki.


Idén jó néhány figyelemre méltó magyar film jött ki – segítünk válogatni közülük:

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
Mit nézünk 2017-ben? 7 izgalmas magyar film
Magyarország 3. a munkacélú kizsákmányolással érintettek közül

Azaz rengeteg embert visznek (csalnak kelepcébe) közülünk. És nem úgy, ahogy gondolnád! Ne lepődj meg, ha mostanában két elég depresszív kisfilmmel találkozol a szexuális- vagy a munkacélú kizsákmányolással kapcsolatban. Oka, hogy végre egy szerteágazó kampány indult a szexuális és munkacélú kizsákmányolás visszaszorítására, mely reméljük eljut azokhoz akik érintettek lehetnek, vagy akik segíteni tudnak az érintetteknek.

Will Smith felesége elárulta: ez a szomorú oka annak, miért csak kendővel a fején jelenik meg a nyilvánosság előtt

Az elmúlt hónapokban sokan észrevették, hogy Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith szinte mindig kendővel takarja el haját. Hosszas titkolózás után viszont most először őszintén mesélt a színésznő arról, hogy egy betegség áll a háttérben. A joy.hu híradása.

Napi horoszkóp május 23.: az Ikrek fontos döntést készülnek meghozni, a Halak teljesen új kalandnak vágnak neki

Ma se felejtsd el elolvasni a horoszkópod, a csillagok izgalmas üzeneteket küldtek.

Borkvíz - 10 kérdés, amire csak egy igazi profi tudja a választ

Borrajongó vagy? De vajon tudsz is mindent erről a különleges nedűről?

A jövő vagy inkább a jelen zenéje? 10 dolog, ami hamarosan átalakítja az életünket

Összeállításunkban az ezredforduló környékének mindennapi tárgyait, jelenségeit szedtük össze. Most azok következnek, amelyek az eljövendő 10 év során épülhetnek be mindennapjainkba.

Ennyi játéka kéne legyen a babádnak a tudomány szerint

Mit gondolsz, mennyi az annyi? Egy szakterapeuta megmondja, hány játék az ideális a 0-12 hónapos baba keze ügyében. Arra is tippet ad, hogy mi az a játék, ami hatékonyan fejleszti a csecsemőnk készségeit, amilyen például a hasra fordulás.

Napi horoszkóp május 21.: a Kosoknak fontos döntést kell meghozniuk, a Szüzeknek rengeteg támogatójuk akad

A hosszú hétvége utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

50 szomorú film: te melyiken sírtad el magad? Teszteld, mennyire vagy érzékeny típus!

Vannak olyan filmek, amiknek nem érdemes nekiállni egy csomag zsepi nélkül, ugyanis a történet és a színészi alakítás szinte garantálja a sírást. De vajon mennyire vagy érzékeny típus? Most letesztelheted!

Napi horoszkóp május 20.: a Mérlegeknek végre önmagukra is jut idejük, a Halak számára minden a várakozások szerint alakul

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert izgalmas üzeneteket találsz az egyes csillagjegyek alatt!

Így védekezz a szúnyogok ellen a nyári estéken

Imádjuk a nyarat, a strandolást, a kellemes estéket, a jó időt, de a szúnyogokat már kevésbé. Sőt, állítólag idén kifejezetten nagy számban lesznek jelen a kis vérszívók, úgyhogy még többet bosszankodhatsz – kivéve, ha betartod a joy.hu szerkesztőjének tippjeit!

#van20percem: most pedig következzenek a második hét kihívásai!

Az evamagazin.hu és a Gyerünk, anyukám! közös kihívássorozata május 14-én indul, de ti bármikor csatlakozhattok! :)

Napi horoszkóp május 19.: a Skorpiók számára nagy kaland kezdődik, a Szüzeknek felelősségteljes döntést kell hozniuk

Hétvégén is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, hisz ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

A futás hatása a termékenységre - érdemes visszavenni a családtervezés előtt?

Ha szeretnél családot alapítani, akkor valószínűleg azon is elgondolkodtál már, hogyan hat a futás a termékenységre. A Runner's World cikkéből kiderül, mikor érdemes visszavenni kicsit a heti futásaid mennyiségéből és mikor nincs szükség semmilyen változtatásra.

„Sokkal jobban szeretek adni, mint kapni” – interjú egy fiatalemberrel, aki baleset következtében bénult le

Egy autóbaleset. Egy fiú, aki lebénult, mert az ittas haverja árokba hajtott. Tizenhárom év. Düh, megbocsátás, újrakezdés. Csángó Dani története.

Gondoltad volna? Ez a vitamin segíthet abban, hogy emlékezz az álmaidra

A mélyalvás fázisában olyan élethűnek tűnik minden, ami álmodban történik, azonban gyakran előfordul, hogy ébredés után semmire nem emlékszel. Szerencsére szakértők szerint van egy vitamin, aminek fogyasztásával könnyebben fel tudod idézni, mi történt alvás közben. A JOY-Magazin cikkéből kiderül, pontosan miről is van szó.

Napi horoszkóp május 18.: a Kosok maximalizmusuk miatt képtelenek nemet mondani, a Skorpiók végre átadhatják magukat a pihenésnek

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, mert ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Pár perces szépségpraktikák anyukáknak és időhiányban szenvedőknek

Kisgyermekes anyuka vagy és nincs időd szinte semmire, pláne nem magadra? Pedig nagyon fontos lenne, hogy naponta legalább pár perc énidőd legyen. Egy-egy szépségpraktika elsajátítása a mindennapokban, például nem csak hogy kikapcsol, de sokkal jobban is érzed majd tőlük magad a bőrödben. És hát azt mindannyian tudjuk, ha boldog a mama, akkor boldog a baba is! Na jöhetnek a tippek?

Ha ezt a 7 trükköt betartod, mindig rend és tisztaság uralkodik majd a konyhádban

Utálsz főzni? Amint belépsz a konyhába inkább gyorsan ki is fordulsz onnan, akkora a kupi? Nem emlékszel, hogy mikor cserélted le utoljára a mosogatószivacsot és hogy mikor dobtad ki a lejárt élelmiszereket a hűtődből? Ez sajnos a legjobbakkal is előfordul néhanapján, de ha betartod Marie Kondo - a New York Times egyik bestseller írójának trükkjeit-, örömmel töltesz majd újra időt ebben a helyiségben.

Gyógydiéta: 4 recept, amitől jobban leszel

Azt azért nem javasoljuk, hogy a rendelőben kapott recepteket ne váltsd ki, de a szakácsdoktor jóvoltából mi most olyan receptekkel szolgálunk, amelyeket megelőzésképpen vagy a gyógyszerek mellett is érdemes bevetni. Dale Pinnock könyvéből válogattunk.

Kövess minket

Éves előfizetéssel most az Utazó különszámunkat is megkapod, és 6950 Ft helyett csak 3950 Ft-t fizetsz.

Csak 3950 Ft