– Köztudott rólad, hogy a művészet mellett hatalmas sportrajongó vagy: jógázol, futsz, úszol, kerékpározol, indultál már triatlonversenyeken is. Bennem él egy egy párhuzam, elsősorban a futás és a színészet között, méghozzá a szabadság. Te mikor vagy felszabadultabb, egy szerepben, vagy sportolás közben?

– Én erre úgy tekintek, hogy van egy hivatásom, és van egy hobbim, a kettő pedig segíti egymást. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne érjen semmilyen baleset például, mert azzal veszélybe sodorhatom a soron következő fellépésemet, vagy épp egy forgatás kimenetelét. A sport számomra inkább a rendszerességről szól, ezt még akkor tanultam meg igazán kialakítani, amikor egy ideig Norvégiában éltem. Azóta a jógában találtam újra rá erre a rendszerre, viszont a legnagyobb szabadságot a kerékpáron érzem. Nekem az a legszabadabb dolog a világon.

– A versenyzés is motivál a rendszerességben?

– Sajnos erről csak múlt időben tudok most beszélni, mert három éve volt egy csúnya bringás balesetem. Egy autós hirtelen lefékezett előttem, én szó szerint letérdeltem a csomagtartót, porcrepedést szenvedtem, amit hosszú rehabilitáció követett. Futni másfél éven át nem is tudtam. Most már szerencsére újra megy, de csak az élvezetért futok. Tavaly például nehéz évem volt, és sok mindent magam mögött akartam hagyni, ezért szilveszter napján futottam 16 kilométert, az nagyon jól esett. Lehet, hogy ment volna egy félmaraton is újra, de akkor azt éreztem, nem kell erőltetni. Pedig nagyon mélyen él bennem a korábbi versenyek emléke, az mindig egy igazán különleges érzés. Volt idő, amikor edzői iránymutatásokkal készültem, nagyon komolyan vettem a munkát. Egy verseny, legyen az futó, vagy épp triatlon, tényleg óriási dolog. Most épp ezeket a lego-darabokat rakom újra össze.

– Hiányzik az adrenalin?

– Nézd, őszinte leszek, én az egész amatőr sportpályafutásomat mindenfajta tudatosság és fokozatosság nélkül építettem, ami hirtelen, egy fékezés hatására összeomlott. Úgy kezdtem a futást, mint egy bolond, egyből két Szigetkört, majd utána félmaratont, a térdműtétem után két hónappal maratont futottam. Ez nem volt helyes. Azóta óvatosabb vagyok, és a jóga által sokkal tudatosabb is. Nagyon jó lenne azt érezni, hogy újra ott tartok, ahol korábban, amikor minden kiírt edzést elvégeztem, a csapattal versenyekre jártunk. Ez is csodálatos ebben a légkörben, az a csapat, a sporttársak, az attitűd, ami ott körülvesz. Persze ez is mind hiányzik.

– A korábbi versenyeid közül ki tudsz emelni egy olyan eredményt, amire igazán büszke vagy?

– Futottam 1 óra 42 perc alatt egy félmaratont, erre büszke vagyok. Végig mellettem futott edzésképp Szabó Nóri (magyar válogatott atléta, világbajnoki 26. helyezett maratoni futó – a szerk.) aki annyira motivált, hogy muszáj volt tartanom vele a tempót. Pedig aznap nem is volt komolyabb edzése, ezért lassított le 4:30-as kilométerekre a kedvemért, aztán a 7. km-nél mondtam neki, hogy nyugodtan elnyargalhat, és utána is másodpercekkel az 5 perces km-en belül futottam. De így is nagyon hálás voltam neki.

– Említetted a rendszerességet, hogy számodra mekkora jelentőséggel bír, viszont egy színész életmódjára legkevésbé a rendszeresség jellemző. Hogy tudod ezt mégis egyensúlyban tartani?

– Ez bizony nagy feladat, hiszen szabadúszó színészként hol itt, hol ott lépek fel, közben koncertezem, járom az országot. Gyakran veszem észre magamon is, hogy szétszalad az idő, az az idő, amit mégis én osztok be, én határozok meg önmagam számára. Na például ilyenkor nagyon jó, ha van egy edződ, aki megmondja, hogy mikor, mit csinálj, nem neked kell kitalálni. Megkapod az edzéstervet, amit jobb esetben az órád magától szinkronizál, és te csak végrehajtod a feladatokat, bárhol, bármikor. Az edző fegyelmezettséget ad, és ezáltal az edzésmunkában is fegyelmezettebb leszel. A futás ebből a szempontból nagyon egyszerű, és praktikus sport. A bringázás már komolyabb logisztika. A triatlon pedig végképp időigényes sport, ami rengeteg lemondással, áldozattal jár, mégis fantasztikus érzés a vége, amikor benned van, hogy megérte.

– A rendszeres edzéseknek érzed a munkádban is a pozitív hatását?

– Persze, többszörösen is. Ahogy már mondtam, a sport tökéletesen kiegészíti a munkámat. Sajnos az a sztereotípia, hogy a színészek isznak, drogoznak, éjszakáznak nem csak idehaza létező jelenség, és nagyon is létezik, de mégis van egy réteg, szerencsére egyre szélesebb réteg, aki már sokkal józanabb, egészségtudatosabb életmódot élnek. Én is közéjük tartozom. Ismert emberként van egy fajta felelősségünk is, hogy mi, mit közvetítünk. És ha ez épp jóga, meditáció, túrázás, aktív kikapcsolódás, az csak jó lehet. A mai napig aktívan járok castingokra, ahol nagyon sok 20-as, 30-as feltörekvő fiatallal találkozom, akiken sajnos látszik, hogy már kezdenek szétcsúszni, fizikailag és lelkileg is ápolatlanok, majd idővel el is tűnnek a szereplőválogatásokról. Sok tehetség veszik így el a süllyesztőben. Ez igen szomorú.

Viszont sok kollégám ismeri a sportosabb énemet is, többen kértek már tőlem tanácsot kerékpárvásárlással, vagy épp futócipő választással kapcsolatban, ami nagyon jólesik. Szóval a kérdésedre visszatérve, a határozott válaszom igen. Nekem teljesen másképp indul egy napom akár egy jógaóra, egy úszóedzés, vagy 6 kilométer futás után. A maximumot csak akkor tudom nyújtani, ha tudom, mi hogy működik, és erre én már rég rájöttem. A sport pedig ehhez ad egy rendszert, nem azért, mert kötelező, hanem mert jólesik. Viszont például télen óvatosabbnak kell lennem, vigyáznom kell a hangomra. Előfordult már, hogy bringázás közben defektet kaptam, két órát álltam egy helyben, mire érkezett a segítség, utána úgy berekedtem, hogy két hétig nem tudtam dolgozni.

– Ami az egészséges életmódot illeti, a táplálkozásban is ennyire tudatos vagy?

– Igyekszem, nagyon igyekszem. Tudom például saját tapasztalatból, hogy mennyire másképp megy az edzés is, ha jól eszem. Húst már egy jó ideje egyáltalán nem eszem, a tojás és sajt is kivonult a palettámról. Viszont azt érzem, jó lenne egy külső szakértői segítség. Nagyon szeretek főzni, szívesen készítek magamnak finom ételeket, de nem vagyok még ebben profi.

– Van álomversenyed?

– Egy fájdalmaktól mentesen befejezett triatlonverseny, valami álomszép helyen, ahol egyébként nagyon kevesen vannak.

– És álomszereped?

– Hú, ha nagyon álmodozhatok, akkor egyszer szívesen belecseppennék egy igazi amerikai szuperprodukció forgatásba, ha dalolásról van szó, akkor pedig egy komoly oratórium.

– Ha most utánad eresztek egy lesifotóst, merre készíthetne rólad sportos fotókat?

– Az uszodában hetente háromszor, bringázás közben Solymár környékén, az Árpád-hídon vagy a Margit hídon, futva pedig a Margitszigeten.