A te cuccaidat is lenyúlja a lányod?
És itt nemcsak a ruhákra gondolok, hanem a körömlakkra, parfümre, sminkcuccokra, borotvára és a végtelenségig sorolhatnám, hogy még mi minden másra. Egyedül a cipőim nem tartoznak ebbe a körbe, de ennek csak pusztán az az oka, hogy nem ugyanakkora a lábunk. Szerencsére!
Szóval vadul pörögtem és forogtam a fürdőszobában, mert időre mentem és sehol nem találtam a kedvenc porpúderemet, amit legalább 10 éve használok, anno baromi drága volt, gyönyörű, tökéletes a színe, és imádom. Mindig pontosan ugyanoda teszem vissza, bebetonozott helye van, és mégsem találtam sehol.
Már áttúrtam a fürdőszoba összes rejtett szegletét, mire rájöttem, hogy mennyi időt veszítettem feleslegesen csak azért, mert nem használom a fejemet. Hát, hol a fenében lenne máshol, mint az én egyetlen kamaszlányom szobájában? Azonnal be is rongyoltam hozzá, és ott kezdtem keresni, kb. egy perccel később - a kezemben a megtalált csoda púderrel - diadalittasan távoztam. De aztán gondolkozóba estem, hogy most már ez mindig így lesz? Vagy vennem kell mindenből kettőt, esetleg kezdjem el dugdosni a cuccaimat? Végül egy időre elhessegettem a nyomasztó kérdéseket, mert indulnom kellett, és egészen addig nem is jutott eszembe, amíg keresni sem kezdtem a manikűrkészletemet.
Ami mindig ugyanott szokott lenni. És nincs sehol. És azonnal kellene… Egészen addig morfondíroztam ezen, amíg rá nem jöttem, hogy ez a helyzet igazából ismerős, és a megoldás a lányom szobájában vár. Ahogy a múltkor, úgy most is előkerült pillanatokon belül, amit kerestem. És akkor úgy döntöttem, hogy szabályokat kell hoznom.
Szépen, érthetően elmagyaráztam a gyerekemnek, hogy ami az enyém, az nem automatikusan az övé is, de egye fene, a dolgaim nagy részét használhatja nyugodtan, csak arra kérem, hogy tegye vissza oda, ahol lenni szokott. Úgy tűnt megértette, én pedig megnyugodtam, egészen addig, amíg a következő cuccot nem találtam sehol… nagyon kevés sminkcuccom van, és viszonylag ritkán használom ezeket, de ragaszkodom a jól bevált dolgaimhoz. Ráadásul elég precíz vagyok, nem hagyom szanaszét a cuccaimat. Így aztán baromira bosszant, ha ennek ellenére nincs meg.
A következő kétségbeesett lépésem az volt, hogy elkezdtem duplázni a dolgokat, kifaggattam Pankát, mi az, amire feltétlenül szüksége van, és elmentünk, megvettük neki. Úgy tűnt ezzel a sminkjeimet megmentettem a közös használattól, de akkor csacska módon nem gondoltam a ruháimra. Egészen addig, amíg a kedvenc szürke pulóveremet nem találtam, és a lányom csak hanyagul rángatta a vállát, amikor hazaért a suliból – persze a szürke pulcsimban- , hogy nem gondolta, hogy éppen ezt szeretném én is felvenni. Hiába érveltem azzal, hogy szólhatott volna, nem mentem sokra, úgyhogy ezt a ruha dolgot végleg el is engedtem, elvégre ruhából van annyi, hogy egynek a hiányát mindig sikerül orvosolni.
Körömlakkot már nem tud elemelni tőlem, mert az összeset nekiadtam, közben pedig a saját készletét annyira felfejlesztette, értsd van neki kb. 100 darab, hogy lassan én fogom az ő körömlakkját használni. Kíváncsi leszek, mit szól majd, ha éppen a kedvence nálam fogy el…
A te lányod is lenyúlja a cuccaidat? Mit csinálsz ilyenkor?