180 milliót is megérhet Eric Clapton egykori gitárja

Eric Clapton Martin gitárja Forrás: Bonhams
A legendás zenész ezen a hangszeren írta meg a Wonderful Tonight című számot.

Eric Claptonnak kétségkívül helye van minden idők legjobb gitárosai között, de persze dalszerzőként sem volt kispályás. Legismertebb nótái közt említhetjük a Laylát, a Crossroadst, a Cocaine-t vagy éppen a Wonderful Tonightot. Utóbbit – akárcsak a Laylát vagy a Bell Bottom Bluest – az a Pattie Boyd inspirálta, akit 1979-ben a zenész feleségül is vett.

Nagyon idekívánkozik, hogy egészen elképesztően szövevényes volt akkoriban az ő szerelmi életük: Pattie Boyd első férje a Beatles gitárosa, George Harrison volt, akitől sorozatos hűtlensége miatt vált el. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor rajtakapta Harrisont zenésztársa, Ringo Starr feleségével, Maureennal. De azért Boyd sem volt az ártatlanság mintaképe, hiszen viszonya volt a Faces-gitáros Ronnie Wooddal – bár akkor Harrison meg éppen Wood feleségéhez került az indokoltnál közelebb. Majd miután Pattie Boyd elvált George Harrisontól, 1977-ben hozzáment annak jó barátjához, Eric Claptonhoz. Szóval ez azért baromira megfilmesítésért kiált.

De ne kalandozzunk el ennyire. A lényeg tehát, hogy a Wonderful Tonightot Pattie Boydnak írta Clapton 1976 szeptemberében. A hangszer, amelyen a dal megszületett, egy 1974-es Martin 000-28 volt – igazán fontos a zenész életében, mert abban az időben főleg ezt vitte magával, amikor utazott, és számtalanszor lépett vele színpadra. Egyébként pedig egy egészen egyszerű, mindenféle díszítettséget mellőző darab – ahogyan Clapton mondta, pont olyan, mint ahogyan ő a világra tekintett akkoriban. Egyedül egy jókora „She’s in love with a rodeo man” feliratú matrica van az egyik oldalán, utalva Don Williams slágerére.

A hangszert 1999-ben adta el a Christie’s jótékonysági árverésén, most azonban újra gazdát keres. Június közepén a Bonhamsnél lehet majd rá licitálni, és bár kereken ötvenéves, még most is eredeti állapotában, átalakításoktól mentesen lehet megvenni. Használati nyomok persze vannak rajta, a fejen például néhány kisebb égés, mivel Clapton előszeretettel tűzte be égő cigarettáját a húrok mögé. A becslések szerint akár 500 ezer dollárt, vagyis közel 180 millió forintot is megérhet.