A cekkereket a földre dobta, a keresztcsíkos minták besározódtak, de már annyira fájt a háta, hogy – magát is meglepte – engedett a csábító ötletnek. Az utcán jöttek-mentek, volt, aki furcsálló pillantást vetett rá, máskor biztos szégyenkezett volna emiatt, lesüti a szemét, magában elnézést kér és kivonszolja a cekkert a sárból. Általában nem akart terhére lenni senkinek, a feltűnést sem kedvelte, de most mégis úrrá lett rajta egyfajta ismeretlen, véres dac. Ha őneki itt van kedve eldobni a cuccát, hát állampolgári joga. Hol szerepel az Alaptörvényben, hogy cekkert sárba nem dobunk?

Este hat körül lehetett, az utcák lehűltek, a házak között járt a téli szél, az aszfaltot esőfoltok tarkították. Csillapodott a hátában a sajgás, így mégiscsak fogta a cekker száját és húzni kezdte. Engedelmesen, mint az igáslovak. Erről eszébe jutott a főnöke, és egy furcsa jelenet, amikor az egyik kollégája felmondott, mert a központból cseszekedtek vele – ó, hogy irigyelték mindannyian, hogy fel mer mondani! –, akkor a főnök felindulva magyarázta nekik, hogy ez a kolléga tulajdonképpen velük szúrt ki, ővelük, akik rendben húzzák az igát. A vicc az volt, hogy az igás metaforát bóknak szánta, miközben ötven ember nézett kissé megalázottan maga elé.

Megcsapta a felismerés: egyre nő körülötte a tömeg. Nem értette, miért jönnek egyre nagyobb csoportokban, beszélgetnek, nevetgélnek, volt, akinek a hóna alatt transzparenst, zászlót is látott.

Mit akarnak ezek? Nem kéne már hazamenni? Ébredezik a város ahelyett, hogy csicsikálni menne. Dühösen összehúzta magán a kabátot, bár nem értette, miért ingerli a gondolat, hogy ezek nem akarnak lepihenni. Megint megfájdult a háta, de egy újabb lázadáshoz nem volt kedve. Az előzővel bőven kimerítette az idei keretet.

Hét fele érkezik Balázs a gyerekkel. Talán még lesz ideje gyorsan kinyitni a bort, ami ott lapul a cekker mélyén, és – ellenőrizte – nem tört össze. Megfogadta, hogy kibírja estig, akkor sem iszik három decinél többet, és azt is csak akkor, ha a gyerek már elaludt. De most kivételesen rögtön megengedhet magának egy kortyocskát, ahogy hazaért. Elvégre névnapja van. Balázs egyetlen szót sem szólhat. Sosem ünnepelték a névnapokat, de ha belegondol, ez elég buta döntés volt. Vissza is vezeti a családi köztudatba, legközelebb a gyerek névnapján bulit rendeznek, szép ajándékot vesz neki és meghívják az összes osztálytársat.

A tömeg egyre dagadt, mint a mindent felfaló kisgömböc, ahogy benne is nőtt a tehetetlen méreg. Mindenféle eszébe jutott, leginkább a közelmúlt bosszúságai, csalódásai, amelyek mind korábbi gondolatok, pillanatok, életszilánkok másolatai voltak. Nemrég kimentek a játszótérre, jött velük a barátnője is, olyan hálás volt neki, manapság egyáltalán nem divat, hogy barátok segítsenek a gyereknevelésben, de a barátnője később kérdőre vonta, amiért magára hagyta őket fél órára a gyerekkel, ráadásul piaszaga volt, amikor visszatért. Akkor érezte ugyanezt a dühöt. Mit tudják az emberek, ez mennyire nehéz?

Mégis tombolt tegnapelőtt, mert nem kapta meg azonnal, amit akart, és amikor le akarta csillapítani kedvesen és higgadtan, ahogy a könyvekben olvasta, ráütött a kezére. Balázs kéthetente viszi el néhány napra, neki az Édenkert jut, egy kezes, doromboló kisfiú. Micsoda igazságtalanság.

Már annyian voltak, hogy a tömeg kis híján elsodorta, és egyre csak jöttek, nem akartak elfogyni, hömpölygött a sokaság, transzparenseket lengetett, jelszavakat skandált. Dühös volt, mint ő, ugyanakkor tettre kész, felszabadult, mosolygós. Megfordult, látta, hogy a távolban lezárták a környező utcákat, mindenfelé kéken villogó rendőrautók, a térről zeneszó és üdvrivalgás hallatszott. Van valami a levegőben, rezgett át az agyán a sláger sűrűn idézett részlete, és hirtelen elfogta a vágy, hogy ismét a sárba hajítsa a cekkert, de ezúttal végleg, hogy csatlakozzon, beleolvadjon a rengetegbe, feloldódjon a végtelenben, az eufóriában, elfelejtse a gyereket, a munkát, a k..va sok gondot, amivel egy egyedülálló, közepesen tehetős, és valljuk be, némileg szenvedélybeteg anya birkózik, hogy gyarapítsa azok számát, akik azt ordítják, elég volt, ez így nem mehet tovább. Hogy legyen végre valaminek valami értelme. Vitte volna a csábulat visszafelé kitartóan, de aztán közbelépett egy gondolat, megint korábbi gondolatok újabb másolata, azaz a cekkerben lapuló bor képe, szóval inkább hazament.

Az alábbi galériában 5 kortárs magyar novelláskötetet ajánlunk!