Hogyan indult a pályád?

Már egészen korán, hat éves koromban felfedezte az egyik tanító néni, hogy szépen énekelek. Annyira különlegesnek találta a hangomat, hogy egyik nap kézen fogott, tanórák közben bekopogott az osztályokhoz és félbeszakította azzal, hogy “Itt egy kislány, akit meg kell hallgatnotok”. Énekeltem, a gyerekek pedig körbeálltak és tapsoltak. Ezek után mégsem konzervatóriumban tanultam tovább, hanem közgazdasági szakközépiskolában. Itt egészen a szalagavató ünnepségig senki nem tudta, hogy a legnagyobb szenvedélyem az éneklés. Egy nap azonban hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem a szervező tanárt, és mondtam, szeretnék énekelni a szalagavatón. Nagyon meglepődött, de igent mondott. Így végül is az első fellépésem 800 ember előtt zajlott, nagy siker volt és meghatározó élmény számomra: azután már tudtam, hogy mindig ezt akarom csinálni. Fél évvel később elkezdtem jazzénekórákat venni, és onnantól nem volt megállás.

Mit jelent számodra a siker szó?

Manapság bárki és bármi lehet sikeres rövid távon, ezért én csak a hosszútávú sikert tekintem annak, ami mögött valódi tehetség, munka és teljesítmény lapul. Így tulajdonképpen a siker mindig egy egyenes következmény, és sosem cél. Siker számomra az, ha azt csinálhatom, amiben jó vagyok, amiben hiszek, amire van befogadó közeg, és nem kell közben sem a szakmai, sem az emberi értékrendemtől eltérnem. Számomra egyébként legalább annyira fontos az odavezető út is. A világ legnagyobb sikere sem ér semmit, ha közben meghasonul az ember, elveszti önmagát vagy olyan lemondásokat vállal, amiket később megbán.

Mit gondolsz az énekes– énekesnő (színész-színésznő, író-írónő stb.) kifejezésről?

Nincs vele különösebb bajom, bár nekem az énekes - énekesnő megnevezés kicsit semmitmondó. Mindenki énekel valamilyen szinten, de a hivatásos énekes tudja megtölteni tartalommal, mondanivalóval, egyéni hanggal. Az előadóművész ilyen szempontból komplexebb kifejezés, jobban megmutatja a különbséget. A férfi-női változat viszont nem zavar, szeretek nő lenni, megélni a nőiségemet akár ilyen formában is.

Van-e a pályáddal kapcsolatban olyasmi, hogy "nagy cél", "végső cél”?

Hosszútávú nagy célom, hogy újra sokat koncertezzek külföldön is. Évekig egyáltalán nem foglalkoztam a külföldi karrieremmel, mivel kicsit voltak a gyerekeim. Nagy sikerű lemezeket adtam ki Japánban, koncerteztem sok országban, de ez aztán megszakadt. Most már 14 éves a lányom, a fiam pedig 12, ezért úgy érzem, készen állnak arra, hogy kicsit többet utazhassak. Rövid távú nagy célom, hogy megjelenjen az első saját, magyar nyelvű dalokból álló albumom. Ezen már dolgozunk, idén a tervek szerint ki is fog jönni.

Mit gondolsz a karrier-család összefüggéséről/ellentmondásáról?

Egyfelől logisztikailag és fizikailag kimerítő együtt, másfelől alkotóművészként nagyon nagy biztonságérzetet, kiegyensúlyozottságot ad a családom szeretete, támogatása. Ezáltal jobban tudok alkotni, előadni. Az tény, hogy szükséges az átlagon felüli teherbírás, a gyors tanulási készség, a rugalmasság és a külső - esetemben a nagyszülői - segítség, amíg a gyerekek kicsik. Régen nagyon gyakran több generáció lakott együtt, így eloszlott a feladat, de ma rengeteg probléma hárul mind a nőkre, mind a férfiakra, ráadásul a reklámok is azt sugallják, hogy mindennek úgy kell mennie, mint a karikacsapás. Elengedtem az irreális elvárásokat magammal szemben, nem akarok mindig minden területen tökéletes lenni. Prioritásokat állítok fel minden nap, és előfordul, hogy tudatosan “nem csinálok semmit”, azaz teljesen kikapcsolok. Ez nagyon sokat segít a karrier-család egyensúly fenntartásában.

Mit gondolsz a zene, a koncert szerepéről manapság?

A karantén és az azt követő koncertmentes időszak alatt bebizonyosodott, hogy nagyon fontos a zene a mindennapokban, az élő fellépés pedig az otthoni zenehallgatási élmény megkoronázása. Nemcsak a zenéről szól, hanem igazi közösségi élmény, melyet nem tudunk átélni sem a YouTube-ot nézve, sem fülhallgatóval a fülünkben. Számok uralta világban élünk, a zene pedig nem olyan kézzelfoghatóan megvásárolható tárgy, mint egy ruhadarab vagy egy műszaki cikk, viszont személyiségformáló ereje van. Elkísér bennünket életünk boldog és szomorú pillanataiban is.

Van-e ún. „bakancslistád”? Megosztanád az első három tételt?

1. Eljutni a riói karneválra 2. Hőlégballonozni Kappadókia felett 3. Befejezni az éneklés miatt félbehagyott egyetemet.

Vannak olyan könyvek, filmek, színdarabok, lemezek stb., amik változtattak a gondolkodásodon, életeden?

Számomra az egyik legmeghatározóbb lemez Shirley Horn Here’s to Life című lemeze volt. A jazzrajongók a “Balladák Királynőjének” nevezték el, és az ő művészete nagyon sokat formált az előadói látásmódomon. Hornt nem lehet felületesen hallgatni, nem harsány, nem hatásvadász. Általa értettem meg, hogy a szünet is ugyanolyan fontos a zenében, sőt, fontosabbá teszi az utána jövő gondolatot. Horn dalai után éreztem meg azt, hogy az énekes valójában mesélő, akinek az énekhang az eszköze. Az egyik legutóbbi és egyben legsokkolóbb élményem – talán szokatlan módon - pedig egy papi beszéd volt egy megemlékezésen. Már az első pár szónál meglepett a csodálatos orgánum, de ami utána jött, az teljesen váratlanul ért. Életemben nem hallottam olyan gyönyörű gondolatokat az emberi életről, a létezésünk céljáról és a távozás elfogadásáról. Napokig a hatása alatt álltam.

Hova jutnál el szívesen a világban, ha se pénz, se hosszú utazás nem lenne akadály?

A bakancslistás Rióba és Kappadókiába szívesen elmennék és nagy vágyam egyszer Kenyába eljutni. New York kicsit kilóg a sorból, mivel ott már voltam, viszont a gyerekeknek mindenképpen szeretnénk megmutatni a férjemmel.

Mit vársz 2023-tól?

Nem lesz olyan felpörgés, mint a vírus utáni nyitáskor, és lesznek mindannyiunknak nehézségei, az már most látszik. Ugyanakkor nem vagyok borúlátó, az improvizáció ugyanúgy jelen van az életemben, mint a színpadon, így könnyen tudok alkalmazkodni a változásokhoz. Sok felkérésem van erre az évre, különleges projektekre hívtak meg fantasztikus zenésztársak, emellett két saját zenekarom is van, melyekkel szintén koncertezem és új dalokkal jövök ki. Ez az év sok szakmai kihívást fog hozni, és ennek nagyon örülök, mert hiszek a folyamatos fejlődésben. Úgy látom, az emberek kevésbé rohannak, mint korábban, látok egy kis lelassulást magam körül, és ez jó. Remélem, sokáig megmarad a ritmus, mindannyiunknak szükségünk van némi megpihenésre.

plusz egy:

Szeretnél valamit nagyon elmondani, amit nem kérdeztünk meg?

Nem.