Visszahívott egy kamasz fiúknak szóló könyvet a kiadója, mert szexista hangnemben beszélnek benne a női mellről

Visszahívott egy kamasz fiúknak szóló könyvet a kiadója, mert szexista hangnemben beszélnek benne a női mellről
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

S

Szerintetek is gáz?

Egy brit gyerekkönyvkiadó úgy döntött, visszahívja a Growing Up for Boys című könyvét a polcokról. A szerzőnek korábban több ifjúsági ismeretterjesztő könyve megjelent magyarul is. Alex Frith 2013-as kiadású, külföldön több kiadást is megért könyvében ugyanis van egy passzus, amelyet egy apablogger nemrég kiposztolt a Facebookon:

„A lányoknak két okból van melle. Egyrészt azért, hogy tejet adjanak a kisbabáknak. Másrészt azért, hogy felnőttnek és vonzónak látsszanak. Gyakorlatilag minden női mell, függetlenül a méretétől és az alakjától, képes mindkét dologra, amikor egy lány a pubertáskora végére ér” – áll a könyvben.

WTF?

- tette fel a magvas kérdést a blogger.

A posztra rengeteg komment érkezett, azt kifogásolva, hogy a lányok melle a könyv szerint arra lenne való, hogy „kiszolgálja a fiúk igényeit”.

„Ha arra szeretnénk bátorítani a gyerekeinket, hogy egészséges kapcsolatot építsenek ki egymással, ha olyan kultúrát szeretnénk, amelyben a szex beleegyezésen alapul, akkor problémát jelenthet, hogy bizonyos testrészek csak valamilyen ‘használatra’ léteznek, mert ezzel azt üzenjük, hogy az adott testrészek tulajdonosainak nincs hatalmuk ezek fölött, és ez legalábbis nagyon veszélyes” – mondta a Guardiannek egy gyerekkönyv-eladó.

A könyvkiadó annak ellenére hívta vissza a könyvet, hogy nem értettek egyet a kifogásokkal, „kontextusból kiragadottnak” nevezve azokat. „Ugyanakkor elismerjük, hogy ez a konkrét tartalom felülvizsgálatra szorul, és most éppen ezt is tesszük” – olvasható a kiadó közleményében. A szerző pedig így kommentálta az estetet a Times-nak:

Ha bármelyik szülő elolvasná az egész könyvet és ezután aggodalom fogná el, hogy a fiúk úgy nőnek fel, hogy biológiai joguk tárgyként kezelni a nőket, nos, ezt eléggé rémisztőnek találnám.


Nézd meg a galériánkat> 23 kép
11 sztár, akinek annak idején megváltást jelentett a kamaszkor

quartz.com

Ezért nem ülhetett Meghan Markle és Harry herceg egymás mellé az egyik első közös szereplésükön a nyilvánosság előtt

Gyakorlatilag jelent meg együtt a nyilvánosság előtt Harry herceg és barátnője, Meghan Markle színésznő. Az esemény, amelyen minderre sor kerülhetett csaknem egy évvel azután, hogy fény derült a kapcsolatukra, az Invictus játékok volt Torontóban, amelyet Harry alapított 2014-ben és amely egy paralimpia jellegű sportverseny különböző hadseregekben megsérült veteránoknak.

A nap tippje: telefontisztító gép, mert a mobilod koszosabb, mint a vécéd, csak hogy tudd

A telefon a legkevésbé higiénikus tárgy körülöttünk, mert nemcsak állandóan a kezünk ügyében van, hanem az akkumulátorának köszönhetően melegebb hőmérsékletű is, mint mondjuk a slusszkulcsunk, tehát könnyebben tenyésznek rajta a baktériumok.

Kövess minket

Spórolj ősszel is!

Csak 1185 Ft