Szülő vagy? Akkor mindenképpen olvasd el ezt a levelet

Szülő vagy? Akkor mindenképpen olvasd el ezt a levelet
Forrás: Europress / A kép illusztráció

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Tudom, hogy semmi olyat nem mondhatok, ami megváltoztathatná más emberek hitét. De amikor ki vagyok akadva, akkor írok.”

Az Egyesült Államokban sok szülő dönt úgy különböző okokból, hogy nem adatja be a gyerekének a védőoltásokat. Ebben a témában végeérhetetlen viták zajlottak már az írott és elektronikus sajtóban. Ennek az anyukának az „el nem küldött levele” ritkán feszegetett kérdést vet fel. Konkrétan azt, hogy mit kezdjen az a gyerek, akinek a meggyengült immunrendszere megkövetelné, hogy körülötte mindenki be legyen oltva.

Az érintett kislány, Scarlett négy éves és most kezdett el óvodába járni (pontosabban pre-schoolba, iskola-előkészítőbe; a levél szerzője következetesen iskolaként emlegeti az intézményt). A kislány két éve küzd akut limfoid leukémiával. Olvassátok el a blogger édesanya levelét és írjátok meg a véleményeteket!

Kép
forrás: Europress (a kép illusztráció)

„Gyönyörű lányunk első napja volt ma az iskolában. Miközben a többi szülő izgatottan nevetgélt és bátorította a gyerekét, minket félrehívott a tanítónő. Elmondta, hogy végignézte az osztály tagjainak orvosi leleteit és észrevette, hogy az egyik gyerek nincs beoltva... Tudom, hogy semmi olyat nem mondhatok, ami megváltoztathatná más emberek hitét. De amikor ki vagyok akadva, akkor írok.”

„Ma reggel a lányaim szépen felöltöztek: ma volt az első napjuk az iskolában. Új ruhában feszítettek, amelyet maguk választottak ki. Felvették az iskolatáskájukat. Fotók készültek róluk. Az iskolába menet mosolyogtak és nevetgéltek. Épp olyanok voltak, mint a te gyereked.

Csakhogy az én lányom nem olyan, mint a te gyereked. Az én lányomnak rákja van... Megszámlálhatlanul sokszor szúrtak már bele a testébe. Átesett műtéteken, elvesztette a haját, végignézte néhány barátja halálát. Szenvedett ő már eleget.”

Ezután a levél írója elmondja, hogyan küzdöttek ők, a kislány szülei: ápolták Scarlettet, miközben kesztyűt és maszkot viseltek, mert „a saját lányunk mérgező volt számunkra, nem volt szabad megérintenünk”. Elmeséli, hogy pénzt gyűjtöttek a kislány gyógyulásáért és általában mindent megtettek és megtesznek azért, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a betegségre. „Mindezt nem a mi gyerekünkért tesszük, hanem a tieitekért.”

Abban reménykedünk, hogy soha többet egyetlen gyereket se kelljen rákkal diagnosztizálni, hogy soha egyetlen gyerek se szenvedjen vagy haljon meg ebben a betegségben.

„Ma reggel a lányom iskolába ment – folytatódik az el nem küldött levél. – Ma este döntést kell hoznunk, hogy elküldjük-e oda újra vagy kivegyük, mert te nem oltattad be a gyermekedet... Emiatt nekem kell döntenem arról, hogy okozzak-e még nagyobb szenvedést az én gyerekemnek. Megkockáztassam-e, hogy kiteszem őt egy olyan betegségnek, amely fél Amerikát kiirtotta, és amelyet most beoltatlan gyerekek hoznak vissza?... Egy 'egyszerű' bárányhimlőbe is simán belehalhat...

Egyetlen dolgot kérünk tőled annyi szenvedés után. Vigyázz a társadalomra, gondolj a legfőbb jóra. Oltasd be a gyermekedet, hogy megvédd a mieinket. Az oltás nem okoz autizmust. Az oltás nem okoz rákot. Az oltás életeket ment. Punktum.”

„Ezt a levelet nem fogom elküldeni, mert gyáva vagyok. Nem fogok konfrontálódni a családdal (nem is tudom, hogy kik ők)... Csak arra tudlak kérni titeket, akik olvassátok, hogy gondoljatok a Scarletthez hasonló gyerekekre, amikor mérlegelitek, hogy beoltassátok-e a gyereketeket. És imádkozzatok Scarlettért, hogy a tanévet egészségben és biztonságosan vészelje át” – így zárul a blogger anyuka levele. Egy másnapi posztjából egyébként kiderül, hogy úgy döntött: mégiscsak elengedi a lányait az iskolába, hiszen mindketten be vannak oltva, az életük többi részében (például a játszótéren) is ki vannak téve a beoltatlan gyerekek társaságának és a legfontosabb, hogy Scarlettnek normális élete legyen.

Te már találkoztál oltásellenes szülőkkel? Mi a véleményed? Írd meg nekünk emailben vagy kommentben.

Kép

iflscience.com

Bejött a Kaliforniai álom? Jó hírünk van: Ryan Gosling a következő filmjében is énekel

Ryan hangját legújabb filmjének előzetesében is meghallgathatod (és olvadozhatsz).

3 testrész, amiről megfeledkezünk randi előtt, aztán jól megbánjuk

Randi előtt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az alábbi testrészeinket – majd kínos helyzetbe kerülni miattuk.

Micsoda ötlet! Egy anyuka „valódi" gyerekarcokat pingál ezeknek a túlsminkelt babáknak

Egyre több baba esik át ilyen „rehabilitáción”, ezeket bárki meg is vásárolhatja.

Kismama-krónikák: én, a várandós Szupergörl

Reméltem, hogy egyszer még lehetnek szuperképességeim, de nem egészen erre gondoltam...

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Apa csak egy van, de ha most megrendeled az Éva magazint, négyet adunk hozzá! Élj a rendkívüli lehetőséggel: 10 Éva és 4 Apa magazin most 10 930 Ft helyett csak 5990 Ft!

Csak 5990 Ft