Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

A fenti sorokat Márta írta, aki segítséget kért az Éva magazin szerkesztőségétől. Anyja és összes nőrokona abból él, hogy a testét árulja. Márta erre nem hajlandó, mégis úgy érzi: épp úgy bánnak vele is a férfiak, mint egy utcalánnyal. Pedig ő másfajta életet szeretne.

Márta gyönyörű: leginkább egy török hercegnőre emlékeztet. Mondja is, hogy Németországban, ahol iskolába járt, gyakran nézték töröknek. Egy volt a sok bevándorló közül, és senkit nem érdekelt a cigány származása. A lány ezt nem is szégyellte soha, annál inkább az anyja foglalkozását. Merthogy a mama prostituált. Méghozzá nem is akármilyen.

Gyerekfejjel tudtad, hogy mit csinál édesanyád, mikor este dolgozni megy?
- Nyolc-kilenc évesen már sejtettem. 11 éves koromra teljes bizonyossággal tudtam. Hogy mit szóltam hozzá? Semmit. Ez volt a természetes, ebben nőttem fel. Egy gyerek mindent elfogad úgy, ahogy van. Anyám és a testvérei nagyon nagy szegénységben, egy cigánytelepen nőttek fel. Nem volt víz, villany se, a földön aludtak, és felváltva jártak iskolába, mert nem jutott mindenkinek ruha meg cipő. A faluban kezdődött az egész. Anyám gyönyörű nő, megtetszett a kocsmárosnak. Tudod, milyenek a férfiak, azt képzelik, egy cigánylány különleges szerető. Anyám értette a dolgát. Aztán a zöldségessel is elment, így rendezte a tartozásait. A nőrokonok közül akkor már sokan dolgoztak az utcán, hívták anyámat is. Felkerült Pestre, és olyan szép, ügyes meg okos volt, hogy nemsokára már a luxusszállókban szedte össze a kuncsaftjait.

Luxusélet

Együtt éltetek?

Engem hétéves koromig a nagymamám nevelt. De Pestre már hozott minket anyám, a bátyámmal együtt. Pénz volt dögivel, anyánk nagyon jól keresett. Nemsokára lakást is vett. Aztán hozzáment egy gazdag német férfihoz, aki különben szintén a kuncsaftja volt.

És a férje hagyta, hogy tovább dolgozzon?

Persze. Este ő vigyázott ránk, míg anyám dolgozott. Kiköltöztünk vele Németországba, anyám ott folytatta a munkát, még több pénzért. Minket meg beírattak a német iskolába. Kilencéves voltam akkor.

A barátnőid mit szóltak a mamádhoz?
Semmit. Soha nem jött hozzánk senki, mi pedig nem beszéltünk róla. Ha kérdezték, mi az anyukánk foglalkozása, azt mondtuk: pincérnő, valahol messze. Mindig hazudni kellett, úgyhogy inkább kerültük is ezt a témát.

Akkor nem is voltak barátaid?
Dehogynem! Lányiskolába jártam, és valahogy mindig olyan barátnőim lettek, akiknek rendben volt a családi hátterük. Szégyen vagy nem szégyen, engem nem is annyira a barátnők érdekeltek, hanem inkább a családjuk. Volt, hogy a hétvégéket náluk töltöttem. Imádtam azt a légkört, ahogy törődtek velük! Mikor ott voltam, együtt főztünk, beszélgettünk, mintha én is közéjük tartoznék.

Édesanyád nem foglalkozott veled?
Nem sokat. Reggel, mikor felkeltem, ő még aludt. Délután meg, mikor hazaértem az iskolából, sokszor már nem is volt otthon. Azért gyakran láttam, ahogy készülődik a munkába. Az mindig egy nagy műsor volt! Leült a tükör elé, sminkelt, néha engem is kifestett. Sokszor jöttek a rokonok, nővérek, unokanővérek, mind prostituált. De másokat soha nem hozott fel anyám. Kuncsaftokat se. Barátai soha nem voltak, ezek a nők semmilyen külső kapcsolatot nem tartanak fenn, csak a saját világuk létezik számukra.

Pont az ellenkező irányba

Azért, mikor nagylány lettél, csak beszélgettetek női dolgokról!?
Úgy külön nem. A technikákat már gyerekkoromtól előttem tárgyalták ki, korán megtudtam, mi mindent művelnek ezek a nők a férfiakkal. De amúgy soha nem mondta el, hogyan működik a testem, mi miért történik velem. Mindent a barátnőimtől meg az újságokból tudtam meg. Később meg a fiúkkal úgy voltam, hogy na jól van, figyelj, ne fárasszuk egymást, tudom, hogy mit akarsz, akkor gyere, és csináljuk. Nem jártam együtt senkivel. Nem is értettem, hogy mi abban a jó, moziba menni meg ilyesmi. Szerelmes azért voltam, de mindig olyanokba, akik teljesen elérhetetlenek voltak számomra.
Én azt tanultam meg, hogy használjam ügyesen a testem. Már tini koromban úgy mászkáltam, hogy mindenemet kipakoltam, hadd lássák. Pénz volt, tizenéves létemre a legmenőbb francia butikokban vásároltam. Különc voltam, ki akartam tűnni a többiek közül. Azzal is, hogy direkt jól tanultam. Én voltam a legjobb tanuló az osztályban. A mostohaapám nagyon szigorú volt, megkövetelte a tanulást. Aztán elköltözött tőlünk, és mi magunkra maradtunk. Akkor én elkezdtem lázadni. Pont az ellenkező irányba mentem, mint anyám. Hogy én nem adom pénzért magamat. Én ingyen adtam. Sok alkalmi kapcsolatom volt. Most már nevetek ezen, de ugyanaz volt, amit az anyám csinál. Ugyanaz.

Anyád sosem mondta, hogy tarts vele?
Dehogynem. A mai napig mondja. Azt hajtogatja, hogy már nem neki való ez a munka. Mert ma is dolgozik, pedig már 47 éves. Nagy a konkurencia is, rengeteg magyar lány dolgozik kint, és mind nagyon szép. Szőke, szolibarna lányok, szilikonszájjal meg szilikonmellekkel. Képzelheted, anyám meg közel az ötvenhez. Ő azt mondja, az adottságaimmal sok pénzt kereshetnék. Az igaz, hogy ilyen profi kiképzést senki nem kapott, mint én. Tudom, ha az ő útját választom, akkor ma többszörös milliomos lehetnék.

És nem sajnálod?
Nem. Ilyen áron nem kell. Undorodtam az egésztől már gyerekkoromban, még ha nem tudtam is pontosan, hogy miért megy el anyám esténként. Riasztott az a sok dráma is, ami a kapcsolataiból adódott, féltékenység meg minden. Visszataszító volt, ahogy a nővéreivel beszéltek a férfiakról. Mindig azt táplálták a fejembe, hogy öregembert fogjál meg magadnak, akinek jó sok pénze van.

Hogyhogy? Hiszen szép vagy, fiatal vagy…
Rám telepednek a férfiak. Mindig meg tudom őket fogni szexuálisan, mert azért csak magamba szívtam otthon azt a légkört meg a viselkedést, de soha nem tudtam úgy kialakítani kapcsolatokat, hogy megmaradjon az önállóságom, a saját személyiségem. 27 éves vagyok, és a mai napig problémát jelent, hogy mennyire legyek szexuálisan nyitott. Mennyire legyek irányító, vagy mennyire hagyjam magamat vezetni? Ezek a hétköznapi dolgok számomra bonyolultak. A cigányságomból adódóan otthon azt tanultam, hogy a nőnek alá kell vetnie magát a férjének, a férfi dolgait kell tiszteletben tartania. A cigány nő gyerekszülő, gyereknevelő cseléd. A másik véglet, amit otthon láttam, hogy anyám igenis nagyon önálló, a maga ura, elmegy dolgozni, saját pénze van, nem parancsol neki senki. Nekem egyik se megy.

Van egy gyereked. Őt egyedül neveled?
A gyerekem apjával is rosszul alakultak a dolgok. Ő német, és nem tartjuk a kapcsolatot. Jobb ez így. Tudtam, mikor megismertem, hogy jó lesz vele egy ideig. Megéreztem talán, hogy lesz tőle egy gyerekem. De hogy vele éljek hosszan, azt nem tudtam elképzelni. Miután meglett a gyerek, jöttek a problémák, nem találtam a helyem. Most ketten vagyunk a kicsivel, óvodába jár, és már egész jól beszél magyarul.

Saját lábon

Mikor jöttetek haza?
Három éve megismerkedtem kint egy magyar cigány fiúval a családból, a gyerek születése óta nem volt senkim, és akkor úgy éreztem, itt az idő, hazaköltözöm. Már nem vagyunk együtt, ez is egy rövid kapcsolat volt, ugyanúgy, mint a többi. De nem csak a fiú miatt jöttem. Meg akartam ismerkedni a cigánysággal, mert ezt külföldön nem lehetett. Azt is át akartam élni, hogy milyen lehet magyarnak lenni, mert Németországban ezt se lehet megtudni. Amikor hazajöttünk, szinte újra meg kellett tanulnom a nyelvet, hiszen 15 éven át szinte csak németül beszéltem.

És milyen itthon?
Néha jó, néha rossz. Három év alatt megismertem olyan cigányokat, akiket addig sose láttam. Akik sártelepen laknak, egy szoba-konyhában hatan, nyolcan. Víz nincs, gáz sincs, olyan igazi telepi cigányok. Magyarnak lenni itt… nem tudom. Nagyon nagy az irigység meg az elégedetlenség az emberek között. Nekem saját házam van egy dunántúli faluban, de nem barátkozom a falubeliekkel. Kinek kell a pletyka? Ismernek, de én nem hívok senkit vendégségbe. Még a fiam barátai se jönnek soha hozzánk. A családommal se tartom a kapcsolatot, mert nem akarom az ő életüket élni. Nem akarok gyerekeket szülni, nem akarok hagyományos cigány asszony lenni. Sokan ezért elítélnek, de irigyelnek is. Én más életet élek. Anyagilag sokkal jobb volt külföldön, több a támogatás, a segítség. Itthon magamra vagyok utalva. Anyám küld pénzt, én nem dolgozom, hanem csak tanulok. Jövőre érettségizem, és aztán felvételizem a bécsi egyetemre. A gyerekem már ott kezdi majd az iskolát.

Miért pont Bécsben?
Az közel van Németországhoz is, meg Magyarországhoz is. Félúton leszek. Antropológiát akarok tanulni, aztán esetleg hazajövök, ha találok itt valami jó állást. A cigányok integrációja érdekelne, azt szeretném, ha jobb életük lenne.

Édesanyádról egy rossz szavad sincs. Milyen a kapcsolatotok?
Anyámat valahol szeretem, valahol gyűlölöm. Azt, amit csinált, azt nem tudom megítélni, ez az ő döntése volt. Meglehet, hogy ha én nem szenvedtem volna azoktól a dolgoktól gyerekkoromban, akkor most én is azt csinálnám. Mi csak az üzletről szoktunk beszélgetni, magunkról nem. Nem nagyon érdeklődik, hogy mi van velem vagy a fiammal. A fiamat még fölhívja a születésnapján, de az enyémet már rég elfelejtette. Karácsonykor nem találkoztunk, szóval nem igazán családias a kapcsolatunk.

Mégis ő tart el…
Igen. De nem szeretek kiszolgáltatott lenni. Mindig felhánytorgatja, hogy ő adja a pénzt. Otthon is ez volt a szöveg, amíg együtt laktunk, hogy csak azért csinálja ezt a munkát, hogy nekünk, a gyerekeinek jobb élete legyen. Pár hónapja jutottam el arra a pontra, hogy ez nem igaz, ez az ő döntése volt. Személyes terhet rakott ránk ezzel. Sok mindent túl korán tudtunk meg. Nem így és nem akkor kellett volna.

Nem volt előtted igazi anyaminta. Honnan tudod, hogy mi a jó a fiadnak?
Nem tanultam meg, hogyan lesz valakiből jó anya. Főzni, mosni, takarítani azt nagyon megtanultam, mert anyám nagyon pedáns. Azt a szennyet, amit magára vett munka közben, otthon takarította. Hét végén, amikor nem dolgozott, állandóan mosott, sikált. Ha valami bánt, akkor én is nekiállok takarítani. Úgy kell rászólnom magamra, hogy hékás, állj már le! Anyaminta? A többi barátnő. Meg a családok, ahol Németországban vendég kislány voltam. Igyekszem jó anyuka lenni. Igyekszem elfojtani az agressziót meg a dühkitöréseket, mert dramatikusak ám a cigányok a gyereknevelésben is.

Céltudatos, intelligens nő vagy. Mi az, amiben úgy érzed, hogy segítségre szorulsz?
Tudom a fortélyokat, tudom a trükköket, hogyan, mit kell csinálni a férfiakkal, hogy jó legyen nekik, de a saját igényeimről – mert egy nőnek azért más igényei vannak, mint egy férfinak –, azokról abszolúte nem tudok semmit. Vagy nagyon keveset. Anyukám nemrég azt mondta: húsz év óta először feküdt le egy férfival anélkül, hogy pénzt kapott volna érte. Azzal a férfival most együtt is van. Ő nem a kuncsaftja volt, szerelem alakult ki közöttük. Ennyi év után most először.
Szeretnék megismerkedni olyan emberekkel, akik hasonló helyzetben vannak, mint én. Tudom, hogy sokan vannak. Érdekelne, ők hogyan oldották ezt meg. Szeretnék továbblépni és igazán az lenni, aki én vagyok. Nem azt a mintát akarom követni, ami nekem van szánva. Az előző cigány generáció nőtagjai férjhez mentek, és teljesen elhasználódtak negyvenéves korukra. A szépségük hova tűnt? Gyereket nevelnek, főznek, mosnak, takarítanak, elviselik a férjük hülyeségeit. Ezt nem szeretném. Az jó, ha van családod, ha meghallgat valaki, de ilyen áron nem kell. Mindenre van pénz, csak saját magukra nincsen. Teljesen önzetlenül kell élnie egy cigány lánynak. Tanulni? Inkább menjél férjhez. A másik meg, aki ezt nem akarja, annak az a választása, hogy eladja a testét. A lelke meg? Úgy, mint anyámnál is, húsz év után költözött vissza.