Anya-para: fogadalmak, hogy milyen leszek a terhesség alatt, és hogyan készülök az anyaságra

Anya-para: fogadalmak, hogy milyen leszek a terhesség alatt, és hogyan készülök az anyaságra
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

F

Fogadjunk ti is mindenfélét megfogadtatok ezerszer is mielőtt, és miután gyereketek lett! És mennyi volt az, amit nem tudtatok belőlük betartani? Csak őszintén!

Eszméletlenül jó hírt kaptam minap az orvosnál: a vetélésemet követő hosszú hónapok után úgy tűnik, a szervezetem végre regenerálódott, és ismét készen áll arra, hogy befogadjon egy magzatot. Egy babát, aki majd egyszerre csak sitty-sutty megérkezik, bizonyára teljesen felforgatva ezzel szülei addigi életét. Miután a kezdeti örömködés után felfogtam, hogy most ismét zöld utat kaptunk a családalapításra, elkezdett kattogni az agyam: vajon megfelelő-e ehhez a mostani életvitelem? Készen állok én erre? Innen aztán jó messzire kalandoztak a gondolataim, és arra jutottam, hogy mindent, ami csak eszembe jut, hogy szeretnék rá odafigyelni, változtatnék rajta, vagy fontosnak tartom, papírra vetem. (Vagy ha már úgyis cikkeket írok, akkor összeírom egy cikkbe!) Így született meg ez a lista, ami az úgymond „jó anyasági” terveimet, fogadalmaimat tartalmazza.

Kép
forrás: europress

1)) Első és legfontosabb, hogy visszaveszek a tempóból. Csak azt és csak annyit vállalok, amiről úgy érzem, még oké. Nehogy szegény gyerek azt higgye még a végén, hogy idekint minden ilyen őrült sebességgel zajlik!

2)) Tök nyugis leszek, nem húzom fel magam sem a munkán, sem magánéleti dolgokon. Jó, azért valószínűleg továbbra sem fogom kibírni, hogy rá ne dudáljak a béna vezetőkre, meg hasonlók. De ez nem vészes.

3)) Abbahagyom a körömrágást. Tényleg! Egy anya legyen ápolt kezű, vagy nem?

4)) Kibírom, hogy már az első pár hónapban ne vásároljam fel a cukibbnál cukibb babaholmikat, amikor még azt sem tudom mekkora lesz az a gyerek.

Kép
forrás: europress

5)) Nem kergetem őrületbe az anyámat és a legjobb barátnőmet naponta olyan kérdésekkel, mint hogy „ez normális ilyenkor?”, vagy „ezt kell éreznem?”, inkább azonnal elhúzok az orvoshoz.

6)) Rengeteg gyümölcsöt eszek, még akkor is, ha inkább egy üveg nutellát kanalaznék be helyettük egy ültő helyemben...

7)) Alapvetően figyelek az étkezésemre, nem eszek össze mindenfélét. A chips és az egészségtelen nassolni valók eltűnnek a szótáramból. És a szekrényemből is.

8)) Kibírom, hogy hosszú ideig ne egyek sushit és tatárbeefsteaket se! (De előtte még azért egyszer muszáj.)

9)) Kiegyensúlyozott és boldog leszek, és ebből nem lehet majd kizökkenteni! Tulajdonképpen kicsit olyan leszek, mint aki minden nap bevette a „leszarom” tablettát. :-D

10)) Elmegyek az összes kismamás foglalkozásra, legyen az felkészítő, vagy jóga; akkor is, ha amúgy nem igazán tudok az ilyesmitől átszellemülni.

11)) Veszek egy olyan kismamáknak való biztonsági övet, már az első percben, hogy gond nélkül tudjak vezetni és utazni. (Nyilván a terhesség alatt bárhova is megyünk, alapból rám esik majd a „bulisorfőr” szerepe.)

Kép
forrás: europress

12)) Rengeteg DIY holmit készítek majd a gyerekszobába. És persze tartalékba is, hogy jusson a szüleimhez, és a férjem szüleihez is belőlük!

13)) Megveszem az én régi kedvenc mesekönyveimet a mostani szebb, újabb kiadásban.

14)) Ha nyáron már terhes leszek, akkor is koccintok a barátnőm lánybúcsúján, még ha gyerekpezsivel is!

Kép
forrás: europress

15)) Összegyűjtöm egy jegyzetfüzetbe a terhesség alatt kapott össze vicces kommentet, jótanácsot, hogy aztán meg tudjam írni egy cikkben, meg hogy majd jó sokára megmutassam a gyerekemnek.

16)) Készítek egy naplót, e-mail címet, vagy blogot, amit akkor írok, ha valami történik a terhesség alatt, vagy a gyereknevelés első megpróbáltatásokkal teli éveiben. Ezt archiválom, hogy később jót nevessen rajta a kölyök.

17)) Ha már itt tartunk, összeállítom és rendszerezem az esküvői fotókat, lefűzök egy scrapbookot az emlékekkel, mert mire a gyerek megérkezik, kinek lesz már arra ideje?

18)) A kilenc hónap alatt módszeresen elejtek majd egy-két gyereknevelési nézeteimmel kapcsolatos gondolatot a család körében, hogy jó előre tisztázzuk, ki mit gondol, és biztosítsam a békességet. (Például, hogy az almás pép bevezetése után nem következik egyenesen a jól csócsálható fél szál kolbász a gyerek kezébe.)

Kép
forrás: europress

19)) Nem fogom hagyni, hogy az otthonunkból játszóházat meghazudtoló valami váljon (már a gyerek érkezése előtt)! Na jó, ezen én is röhögök.

20)) Na igen, és a babakocsi! Olyan hiper-szuper, mindenre képes darabot választok majd, hogy ihaj! Ki se akar majd szállni belőle az a gyerek! ;-)

Aztán pár év múlva majd meglátjuk mi az, ami meg is valósult ezekből... Talán azt is megírom majd! Csak nehogy a fél listát ki kelljen húznom a végén!

Ilyen fényűző pompába öltöztette Michelle Obama utolsó karácsonyukra a Fehér Házat - FOTÓK

Imádjuk a család házikedvenceit megformáló mézeskalácsokat.😊😊

5 tipp, hogyan készítsd fel a kölyök immunrendszerét a télre!

Ezekkel a dolgokkal sokkal intenzívebben léphettek fel a megfázás ellen, és erősíthetitek a kicsik védekező képességét.

Napi horoszkóp december 3.: az Ikrek komoly lehetőség kapujában vannak, a Szüzek lezárhatnak és továbbléphetnek

A hétvége első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz fontos információkat tudhatsz meg belőle!

Top 10 igényes karácsonyi film, nem csak romantikusoknak

Elő a popcornnal, ropogtatnivalóval! Huppanj le a kanapéd kényelmébe, és tegyél be egy igazán szórakoztató mozit!

Anyám! Ez most komoly? - szomorú képet mutat az anyákról a Google kereső

Kiábrándító, szomorú, és nem utolsósorban elgondolkodtató, hogy milyen keresési eredményeket mutat a Google az "anyám" szó kapcsán.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft