Bár a tea és a kávé szeretete nem zárja ki egymást, nekem, hajdani nagy kávékedvelőnek igencsak furcsa volt tapasztalnom, hogy reggelente az első utam – az évtizedes gyakorlattal ellentétben – nem a kávéfőzőhöz, hanem a teásdobozokhoz vezet. Szépek, színesek, kelletik magukat: amíg felforr ateavíz, a hangulatomnak megfelelően választok közülük. Ma már egy csésze finom tea jelenti számomra a napindító reggeli szertartást.

Így születik egy új íz
Talán eljött az ideje, hogy az életemet a szelíd, de hatásos módszerek pártfogása alá helyezzem? Vagy egyszerűen csak az üzletek polcain megjelenő, számtalan új tea csábított el?
Tényleg, hogyan kerül egy vadonatúj tea a boltokba és a bögrémbe? A multinacionális teaforgalmazó cég központjában lezajló jelenetet a következőképpen képzelem el. Becsörtet a holland marketinges az indiai származású kutató laboratóriumába, és azt mondja: „Kéne egy új tea. Holnapra!” Mire a kutató: „Te is tudod, hogy ez képtelenség. Meglesz: talán egy év múlva.” Néma csönd. Aztán némi alkudozás után a marketinges és a kutató megegyeznek egy reálisnak tűnő időpontban. Egy új ízkombináció kifejlesztése általában 6–9 hónapot vesz igénybe, egy új technológiáé akár 3-4 évet is. De ezután még nincs vége a menetnek, mert a marketingesre elkezdenek záporozni a kérdések: „És kinek készüljön a tea? Ki lesz a fogyasztó? Mi jellemzi az ízlését?” A kutató kínai asszisztense feszült figyelemmel hallgatja a válaszokat, hiszen főnökével azok alapján fognak kísérletezni, hogy milyen fűszerekkel, virágszirmokkal, gyümölcsdarabokkal és aromákkal bolondítsák meg a születendő teakeveréket.
Na persze, ez a képzeletbeli jelenet a valóságban másképp zajlik. Egy újfajta tea igényét a fogyasztókért folytatott piaci verseny gerjeszti, ezért a kutatórészleghez intézett hivatalos megbízást eleve alátámasztják komoly piackutatási adatokkal, a jövőbeli teafogyasztó részletes meghatározásával, valamint látványos szakmai prezentációkkal.
És mivel nem létezik olyan tea, amely mindenkinek egyformán finom volna, az egyes országokban forgalomban lévő teakeverékek apró ízkülönbségeket is rejthetnek. Nem feltétlenül érzéki csalódás tehát, ha a kedvenc teamárkádat külföldön enyhén másmilyen ízűnek érzed.

Mit iszik a világ?
A víz után a világon a tea a legelterjedtebb ital. Japánban és Kínában a zöld tea a legnépszerűbb, Európában viszont a fekete tea: a kontinensen citrommal, a szigetországban tejjel. Az amerikaiak ajeges teát kedvelik a legjobban, ez egyébként az ő találmányuk, mint ahogy a filteres teát is nekik köszönhetjük. Egy amerikai teakereskedő, Thomas Sullivan 1908-ban apró selyemzacskókban osztogatott termékmintákat a vásárlóinak, mígnem egy leleményes teafogyasztó a tasakkal együtt helyezte a teát forró vízbe. Utólag kézenfekvő megoldásnak tűnik, így van ez a hasznos találmányokkal.
A legtöbb teát a törökök isszák, naponta majdnem 4 csészényit. Utánuk következnek az angolok, de ők csak feleannyit, átlagosan napi 2 csésze teát fogyasztanak. Dobogós még Oroszország is. Mi, magyarok napi fél csészénél alig iszunk többet – bizonyára többet kortyolgatnánk el, ha tudnánk, mennyi jótékony hatása van a teának a szervezetünkre.

Aki kiköpi a teát
Teakóstolónak lenni nagy kiváltság: különleges, veleszületett ízérzékű emberek végzik ezt a kívülről nézve nagyon komikusnak tűnő munkát. Egy teamester napi 200 csésze teát is megihat – azaz, dehogyis issza meg! Megízleli és kiköpi a kortyot. Mindezt különböző teakeverékekből, sokszor egymás után, elképesztő gyorsasággal. Vajon a teamester szereti a teát? Nem vonom kétségbe, hogy szakmájából eredően tisztában kell lennie a tea minden előnyével (nagy valószínűséggel ezt már ateakóstoló iskolában is tanulja), de kíváncsi volnék, nem sújtja-e az a szakmai ártalom, hogy otthon rá sem tud nézni erre a hivatalból oly sokat kóstolgatott italra.
Mindenesetre amit ő tudhat, azzal én korábban nem voltam tisztában. Mármint hogy a tea nemcsak hidratál (hiszen vízzel készül), nemcsak élénkít (hiszen koffeint tartalmaz), és nemcsak jókedvre derít (kellemes aromájával), de flavonoidtartalma védi a szívet és az érrendszert – ez különösen a fekete teára igaz –, és segít megelőzni a fogszuvasodást, mivel fluorid is van benne – ez pedig főként a zöld teát jellemzi.
Ha cukor és méz nélkül iszod a teát, akkor nem hizlal, és koffeintartalma ellenére sem dehidratál, azaz nincs vízhajtó hatása, mint a kávénak – hacsak nem döntesz le belőle 10–15 csészényit a nap folyamán. Egy csésze teában 30–50 milligramm koffein van, egy csésze kávéban 75–100 milligramm.
A teában viszont megtalálható egy olyan aminosav is, amelynek érdemes megjegyezni a nevét: ez ahangulatjavító hatású L-teanin: általa a tea megnyugtat, miközben fel is frissít. Ki ne vágyna rá, hogy jókedvű, éber és közben mégis relaxált legyen?

Zöld, fehér, fekete
A közvélekedés szerint India és Kína a legnagyobb teaexportőr, de ez tévedés, mert bár az ott lakók sok teát termesztenek, sokat is isznak. A nemzetközileg forgalmazott tea többsége Kenyából és Srí Lankáról származik: előbbiből az erősebb ízű, az utóbbiból az aromásabb fajták (amelyekből aztán akülönböző teakeverékek készülnek). A teafű nem más, mint az örökzöld teacserje szárított levele: aCamellia sinensis főként a zöld tea alapanyaga, a Camellia assamica pedig leginkább a fekete teáé. Ám a fekete és zöld tea közötti lényegi különbség a feldolgozási folyamatban rejlik. A fekete tea úgy készül, hogy a tealeveleket fonnyasztják, sodorják-vágják, majd fermentálják, végül szárítják. Afermentálás természetes kémiai folyamat, voltaképpen oxidáció: az elnevezéssel ellentétben valódi baktériumos erjedés a tea esetében nem történik. Ilyenkor nyeri el viszont a fekete tea a rá oly jellemző színt és ízvilágot.
A zöld teát nem vagy csak alig fermentálják, és egyáltalán nem fonnyasztják. A fehér teát ahajtásvégekből, levélrügyekből szedik és csak megszárítják. Ezek az apró, fiatal levelek kevés klorofilt tartalmaznak, ezért olyan világos a fehér tea színe. A Roobois-tea egy dél-afrikai cserje hajtásaiból áll. A gyümölcsteák pedig valójában csupán gyümölcsdarabok forrázatai, így voltaképpen nem is teák, hiszen nem tartalmaznak teacserjelevelet.

Vissza a laboratóriumba
Indiában minden családnak megvan a saját, jellegzetes teája, melyet otthon főznek, különböző fűszerekkel, az évek során kifejlesztett házi recept alapján. Az indiai kutató éppen ezért nem lepődött meg, amikor marketinges kollégája egy nap azzal a lehetetlennek tűnő kéréssel kereste meg, hogy a hagyományosan főzött tea ízét adja vissza egy újfajta filteres megoldással. „Különösen az európai fogyasztók érzékelik úgy, hogy a hosszabb tealevelek és a nagyobb gyümölcsdarabok finomabb, aromásabb teát adnának” – foglalta össze megfigyeléseit a holland szakember. „Olyan filterre lenne szükség, amiben méretesebb tealevelek és gyümölcsdarabok férnek el, amit jobban átjár a víz, és ezáltal teljesebb íz oldódhat ki a teakeverékből?” – kérdezett vissza a módszeres tudós. Talán így történt, talán nem. Tény mindenesetre, hogy 1996 óta élvezhetjük a piramis alakú filter előnyeit.

Fotó: Ribánszky Kata, Jágfai Eszter

Megjelent a 2009. decemberi számban. Minden jog fenntartva.