Meséli egy harmincas nő egy másiknak a buszmegállóban, hogy mostanában nem érzi annyira jól magát, talán a  stressz, talán a tél miatt, de még be sem fejezi a mondatot, a másik a szavába vág, és percekig csak beszél, elég hangosan, hogy mindenki okuljon belőle, aki csak a buszra vár. Az egészséges táplálkozás fontosságáról tartja előadását, és minden részletre kitér. Szenvedéllyel veti bele magát a  fehérjék és a szénhidrátok kérdésének tárgyalásába, a különböző vitaminokról és nyomelemekről is ejt néhány szót, elmagyarázza, hogy az emésztéshez mennyi energiára van szükség, és arra is kitér, hogy mi mennyi ideig tárolódik az ember beleiben. És így tovább, egészen addig, hogy nyilvánvalóan az egészségtelen táplálkozás az oka minden rossznak a földön, valószínűleg az em-beri gonoszságnak és a háborúnak is. Záróakkord gyanánt szelíden bár, de alaposan megfeddi a barátnőjét, hiszen ha csak egyszer megfogadná a tanácsait, akkor végre nem panaszkodna stresszről és fáradtságról. A buszmegállóban állók egyre kínosabban érzik magukat, a barátnő is, akinek tekintetéből a figyelmes szemlélők kiolvashatják, hogy nem először szenvedi el ezt a műsort.

Rögeszme, fából
Az a gyanúnk, hogy a hölgy az egészséges táplálkozás helyett beszélhetne szinte bármiről, a lényeg ugyanaz: van egy dolog, egy elmélet, egy rendszer, és szerinte ez ad megoldást a világ összes gondjára és bajára. Mindannyian ismerünk ilyen alakokat: ott vannak a baráti társaságunkban, a családi ebédeken, sőt, gyakran a  tévéből, az újságokból szólnak hozzánk. Legfontosabb ismérvük: mindig ugyanarról beszélnek. Képesek egymástól mérföldekre eső problémákat ugyanazzal a teóriával magyarázni, ők ugyanoda lyukadnak ki. Sajnos nem pusztán önmagukat ismétlik, hanem a  hallgatóságukat is meg akarják téríteni és győzni igazukról (bármi legyen is az). Van egy szép fordulat arra, ha valaki makacsul mindig ugyanazon a témán lovagol, akármiről beszélnek is körülötte: ez a téma az illető vesszőparipája.
A vesszőparipa kifejezés eredetileg egy nádból készült játékszert jelölt, amelyet annak idején a kisfiúk és a modern kislányok a lábuk közé kaptak, és azzal nyargaltak fel és alá, közben nyihogtak nagyokat, és valószínűleg el is hitték, hogy valódi lovon vágtatnak. Fából készült vesszőparipákat a nagyvárosok divatos fajátékboltjaiban ma is lehet vásárolni. Persze esetünkben a vesszőparipa nem fából, nem is nádból készül. De akkor miből? Pontosabban: miért?

Önismeret
A jelenségnek több oka is lehet. Sokaknak például a biztonságérzetét erősíti, ha vannak kész válaszaik az élet kisebb-nagyobb problémáira. Szükségük van rá, hogy higgyenek valamiben, és ha másokat is meggyőznek igazukról, maguk is jobban fognak hinni benne. Mindennap tapasztaljuk, hogy az emberi természet nem tökéletes, mégis mindenki tökéletesnek igyekszik látszani mások és saját maga előtt is. Mi is így vagyunk ezzel, s aztán előfordulhat, hogy miközben mások vesszőparipájától már a falra mászunk, a mi istállónkban is ott prüszköl a paci. Gondoljunk erre legközelebb, amikor valaki előre gyártott szólamait nyomja. Talán nem csillapíthatjuk le őt, mi azonban tanulhatunk a helyzetből, ami valószínűleg enyhíti saját indulatainkat. Vegyük végig  például: mi miket ismételgetünk az utóbbi időben, kinek és miért? És  még milyen saját gyöngeségeinkre emlékeztetnek bennünket mások rögeszméi?

Szöveg: Mánvárhegyi Réka, illusztráció: Europress
Ez a cikk először a 2008. évi januári számban jelent meg. Minden jog fenntartva.