Telik az idő, változik az egészségünk is. Próbálunk szépen fogalmazni, kerüljük az „öregedés” szót, inkább korosodásról, még nagyobb eufemizmussal érett korról beszélünk, de azért mindnyájan tudjuk, mire megy ki a játék. Abban viszont óriási különbségek vannak, hogy kinél hogyan megy végbe ez az egész. Dr. Eörsi Dániel írása

Korányi professzor definíciója
Korányi Sándor, a magyar orvoslás egyik nemzetközi jelentőségű alakja az 1930-as években fogalmazta meg, hogy az idősödés nem más, mint az alkalmazkodóképesség csökkenése. Minél jobban elmélyedünk a témában, annál jobban látjuk, hogy mennyire mély, mennyire sokrétű igazság ez. Akár a testi funkciókat, akár a társas viselkedést nézzük, az egész folyamatnak ez a lényege. És most ne csak a nyugdíjas korosztályra gondoljunk. Nehéz megragadni, hogy mikor vagyunk a teljesítőképességünk csúcsán, de az biztos, hogy életünk egy-két területén már a harmincas éveinktől kezdve romlik a helyzet. Vegyük például a látásunk romlását: azért fókuszálunk egyre nehezebben, mert a szemlencsénk elveszti a rugalmasságát, így egyre kevésbé tudunk alkalmazkodni ahhoz, ha afigyelt tárgy túl közel vagy túl messze van. Ha pedig egy addig ismeretlen emberrel kell együtt dolgoznunk, akkor egy idő után egyre inkább a nehezünkre esik alkalmazkodni személyiségének szokatlan vonásaihoz. Sorolhatjuk a példákat, de mindig azt látjuk, hogy Korányi fején találta a szöget; bizony egyre nehezebben alkalmazkodunk a körülmények változásához.
Persze egyáltalán nem kell pusztán egy lefelé mutató nyíllal ábrázolni életünk utolsó kétharmadát. Igaz, hogy vesztünk a rugalmasságunkból, ugyanakkor egyre tapasztaltabbak leszünk. A legdurvább állóképességet igénylő, hosszú távú triatlonversenyeken például bő harmincasok-negyvenesek indulnak, itt az elvileg erősebb huszonéveseknek esélyük sincs, egyszerűen azért, mert nem elég érettek ahhoz, hogy a hosszú küzdéshez szükséges belső harcot meg tudják vívni. A kiszámítható, tartós egészséges életmódra sem az izgága tinik szoktak ráállni, ehhez is kell némi életbölcsesség. Gondolataink, alkotó-képességünk sokkal később érnek be, mint a testi működéseink, de ettől még igaz az, hogy többé-kevésbé egészséges testre van szükségünk ahhoz, hogy gondolkozni, alkotni tudjunk.

Hát nem természetes?
Elvben tudjuk, hogy idővel minden elhasználódik, és így van ez a szervezetünkkel is. Évezredeken keresztül az volt a helyzet, hogy békés, jó körülmények között ötven-hatvan évig éltek az emberek, ennek úgy a közepén volt a fizikai csúcspont, addig javult, onnantól hanyatlott a testi működés. De változnak az idők; sokkal későbbre tolódott afelnőtté válás, az első gyerekszülés átlagosan huszonnyolc éves korban történik, fér-fiak gyakran ötven év felett alapítanak – olykor második, adott esetben harmadik – családot. A nyugdíjkorhatár kitolódása is jelzi, hogy egyre későbbi életkorig tart igényt a munkánkra a társadalom. És nemcsak szükség van ránk, de szeretünk is élni, ezért egészségesek akarunk maradni. Emiatt beleavatkozunk a „természet rendjébe”, és nem nyugszunk be-le a korosodással járó hanyatlásba: még fejlődni is szeretnénk, testi és szellemi téren is.

A biológiai életkor fogalma
Gyakran nem tűnik igazságosnak az a szám, ahány évesek vagyunk. Ha valaki folyamatosan többnek vagy kevesebbnek érzi magát, akkor szoktuk úgy vélni, hogy az illető gyorsabban vagy lassabban öregszik. Ezt az intuíciót próbáljuk megragadni a biológiai életkor fogalmával – ha a születési dátumot nézzük, akkor X éves vagyok, de „igazából” a szervezetem nem annyi. Kérdés azonban, hogy mindezt mennyire tudjuk pontosan ki-számolni, és ha igen, mire megyünk vele.

Hogyan számíthatjuk ki?
A biológiai életkor kiszámítása nem tartozik a nyugati orvoslás általánosan elfogadott módszerei közé. Ne is várjuk, hogy valamelyik belgyógyászati klinika szakvéleményén az EKG- és a vérképlelet között a biológiai életkorunk is szerepelni fog. Egyelőre ott tartunk, hogy van néhány, kutatásokkal többé-kevésbé alátámasztott modell, amellyel meg tudjuk becsülni, hogy a vizsgált személy várhatóan mennyi ideig és mennyire lesz még egészséges. Mindezt pedig az emberek átlagos egészségi mutatóihoz hasonlítják. Ha tehát valaki a számítások alapján még várhatóan harminc évig egészséges lesz, miközben átlagosan harmincnégy évesen mondhatjuk el magunkról, hogy harminc egészséges évünk van hátra, akkor azt mondjuk, hogy az illető biológiai életkora har-minc-négy, függetlenül attól, hogy valójában huszonnyolc éves vagy negyven. Online is megtalálhatunk jó néhány ilyen kiszámítási módszert. Legtöbbjük az egészséges életmód közismert paramétereit veszi alapul – aki sok zöldséget eszik és keveset dohányzik, annak alacsonyabb biológiai életkor fog kijönni, mint aki fordítva. Ezek mellett a családi megbetegedési adatokat is bele szokták venni a számításba: milyen betegségei voltak a szülőknek, nagyszülőknek, hány évig éltek és más efféléket. A harmadik fajta adatnyeréssel ritkábban találkozunk, pedig minden bizonnyal ez aleghitelesebb eljárás: a test aktuális működését jellemző értékeket veszik bele a számításba. Ide tartoznak a vérnyomás és a pulzusszám mellett olyan, ritkábban vizsgált jellemzők, mint a tüdő kapacitása, az ízületek hajlékonysága vagy a reakcióidő.

Megéri-e kiszámoltatni?
Mivel nem teljes mértékben elfogadott módszerekről van szó, a társadalombiztosítás nem is támogatja a biológiai életkor kiszámítását. Egyes privát egészségszolgáltatók azonban készséggel állnak a rendelkezésünkre, sőt tanáccsal is ellátnak, hogy hogyan javíthatnánk a végeredményen. Ők persze jól keresnek közben, ami nem probléma akkor, ha cserébe olyan tudást kapunk a kezünkbe, amellyel valóban érdemben javíthatjuk életkilátásainkat. Ahhoz, hogy ezt képesek legyünk megítélni, tudnunk kellene, hogy pontosan milyen adatok alapján számítják ki az átlagos várható életkilátást, és egyáltalán, mennyire megalapozott, hogy éppen azok a tényezők szerepelnek a tesztekben, amik benne vannak. Ezt az adatbázist azonban – nyilván üzleti titokra hivatkozva – nem szokták közzétenni, így sajnos nem sok támpontunk van a számítások hitelességéhez. Egy számítás szerint például napi 1 doboz cigi három évvel növeli, arendszeres testmozgás pedig kettővel csökkenti a számított biológiai életkort – de nem tudjuk ellenőrizni, hogy ez a mi életünkben valóban ennyit jelent-e, vagy esetleg sokkal többet. Vannak azonban más tényezők is, amelyek segíthetnek eldönteni, kihez forduljunk. Létezik például olyan szolgáltató, amely még arra sem vette a fáradságot, hogy anála használt teszt fordításakor az Egyesült Államokban használt mértékegységeket átváltsa az itthon megszokottra. Ezzel nemcsak az a baj, hogy idegen tőlünk, hanem az is, hogy ezen cégek mögött aligha áll hazai szakembergárda, ekkor pedig kétséges, hogy mennyire tudnak valóban megalapozott egészségügyi útmutatást adni. Más társaságok ugyanakkor valóban meggyőző stábot vonultatnak fel, s a nagy neveket látva nehezen tudjuk elképzelni, hogy valami kóklerség zajlana a színfalak mögött.

Igény pedig volna rá
Feltehetőleg elég egyértelmű volt a kedves olvasó számára: kételkedünk abban, hogy érdemes-e biológiai életkort számítani. Az egészben az a legvitathatóbb, hogy ki lehet-e egyáltalán egyetlen számmal fejezni egészségünk aktuális állását. Kijön egy végeredmény: Ön biológiailag X éves, és akkor mi van? Nem túlzott egyszerűsítés ez? Nem lehet, hogy csak arra jó az egész, hogy a jövővel kapcsolatos alapvető bizonytalanságunkat eloszlassuk? Hogy tápláljuk azt az illúziót, hogy tudjuk, mi vár ránk? Arról nem is beszélve, hogy életszeretetünket egyáltalán nem lehet számszerűsíteni, pedig eléggé jelentősen befolyásolja azt, hogy mennyit várunk még az élettől. Pedig arra szükség van, hogy aki szeretne, kaphasson tudományosan megalapozott, személyre szabott útmutatást testi-lelki egészsége megóvására. Erre elsősorban a háziorvos len-ne hivatott, hiszen ő látja át az összes meglévő egészségügyi problémánkat, az ő feladata a szűrővizsgálatok megtervezése, neki van a legnagyobb lehetősége hosszú távon befolyásolni az életmódunkat. Akár rajta keresztül intézzük, akár máshogyan, az biztos, hogy az étrendünket, a testmozgásunkat, sőt az anyagi lehetőségeinket és a párkapcsolati, családi helyzetünket is figyelembe kell venni ahhoz, hogy igazán hatékonyan dolgozhassunk egészségünk megőrzésén. Ismételjük: a kérdés az, hogy mennyire vagyunk és maradunk olyan állapotban, amelyben végre tudjuk hajtani az életünk során ránk nehezedő, sokrétű és hosszú távú feladatot.

Éva magazin 2010. január, Fotó: Red Dot, Europress Minden jog fenntartva