Majd rátalált egy testét-lelkét-szellemét egyformán kielégítő foglalkozásra: a Ma-uri masszázsra. Éppen csak elhagyva a harmincat most mellékállású anya.
ÉVA: Hogy megértsük a vargabetűt, kezdjük a gyermekkori álmaiddal.
Győri Zsófi: Amióta az eszemet tudom, edző szerettem volna lenni. Négyéves koromtól úsztam, majd tájfutottam, amikor pedig tizenöt lettem, edzői javaslatra Győrbe mentem, a női öttusa akkori fellegvárába. Másik két lánnyal együtt úgy tekintettek ránk mint a jövő nagy reménységeire.
ÉVA: Úgy kezdődik, mint egy igazi sikertörténet.
Győri Zsófi: Talán. Egy többek között túlfárasztás okozta betegség azonban ráébresztett, hogy az ott tapasztalt edzői beállítottsággal nem tudok és nem is akarok azonosulni. Olyannyira nem, hogy nemcsak az élsportnak, hanem annak a gyermekkori álmomnak is hátat fordítottam, hogy edző és tanár legyek. Nem akartam vállalni annak a felelősségét, hogy esetleg elrontom mások életét.

Kecses hidak, favázú épületek
ÉVA: Akkor jött a műszaki egyetem?
Győri Zsófi: Éppen hiányoztam a gimnáziumból, amikor beosztották a diákokat a különböző fakultációkra. Engem matematikára tettek, ahonnan pedig egyenes út vezetett a Műszaki Egyetem építőkarára. Nagyon sok minden érdekelt, de leginkább kecses hidakat és favázú épületeket szerettem volna tervezni, bár sosem tudtam feloldani magamban azt az ellentétet, hogy imádom a természetes anyagokat, a fákat, az építkezéshez viszont éppen azokat kell kivágni. Az egyetem mellett több helyen is dolgoztam, munkát vállaltam a vasbeton tanszéken és hosszabb ideig egy kivitelező cégnél is tevékenykedtem. Lenyűgözött az a rendkívüli pontosság, amit a mérnöki pálya igényel. Hogy a papíron a hatalmas hidaknak az utolsó szögét is tökéletesen kell kiszámítani. Ott ugyanis, ami kicsit rossz, leszakad.

ÉVA: Ma is ez az elvrendszer kísér? Maximalista maradtál?
Győri Zsófi: A Ma-uri masszázs és az alapját képező polinéz életelvek sok mindenre megtanítottak. Elsősorban arra, hogy a világ olyan, amilyennek hisszük, illetve amilyenné a magunk számára tesszük. A Ma-uri sikeres gyakorlásához az kell, hogy tizenkét elem folyamatosan és együttesen jelen legyen. Ha csak egyetlen elemmel baj van, valószínűleg már nem lesz tökéletes az eredmény. Fura dolog, de ahogy az ember az elveket gyakorolni kezdi a masszázsban, lassan rájön, hogy általánosságban, az életben is érvényesek.
ÉVA: Az térített el a hídtervezéstől, hogy találkoztál masszázzsal?
Győri Zsófi: Aligha jó időzítéssel, de éppen akkor jöttem rá, hogy ez mégsem az én utam, mikor lediplomáztam. Valahol itt a vargabetű másik szára. Három állásajánlat volt a kezemben, de úgy éreztem, hogy nekem emberekre és mozgásra van szükségem, képtelen vagyok naphosszat egy tervezőasztalnál ülni. Akkoriban már azon is gondolkoztam, hogy beszállok a kivitelezésbe, de valahogy az sem vonzott, hogy naphosszat építkezésekre mászkáljak. Hobbiból már az egyetem alatt is aerobikoztam, később pedig úgy döntöttem, hogy beállok a versenyzők közé. Itt csapatban ötödikek lettünk a világbajnokságon. Aztán jöttek a különböző képzések, s mire észbe kaptam, már aerobik- és személyi edzőként jártam a termeket.

A jó beválik a gyakorlatban
ÉVA: Újra megérkeztél?
Győri Zsófi: Egy időre. Egy napon azonban arra eszméltem, hogy már nem szerez olyan örömet az oktatás, mint korábban. Az edzéseket még élveztem, de a reggeli indulás előtt már nem fogott el az a várakozásteljes, jó érzés. Belső kényszer hajtott valami új felé, s ekkor az újságban olvastam egy élménybeszámolót a Ma-uri masszázsról. Azt írta az illető nő, hogy a teste és a lelke szinte a fellegek között járt. Nem sokkal később jelentkeztem egy tanfolyamra. Nem csalódtam, a Ma-uri filozófia pontosan illeszkedett a világképembe. Az egyik kedvenc gondolatom például ez: mindegy, hogy milyen elméletet követsz, a legjobb dolgok mindig azok, amelyek a gyakorlatban beválnak.
ÉVA: Mintha a véletlennek jelentős szerepe volna az életedben.
Győri Zsófi: A véletlenben nem hiszek, de az tény, hogy egy csomó mindenbe inkább csak belesodort a sors. Én meg hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok. Na, néha egy hangyányit rásegítettem.
ÉVA: Mit érzel masszázs közben?
Győri Zsófi: A Ma-uri irányt mutat és szabadon enged egyszerre. Túlvisz a határokon (maga a szó is azt jelenti: „korlátok, kötöttségek nélküli ember”). Ezt érzem és ezért is igyekszem a tudásomat folyamatosan mélyíteni, szélesíteni. Tavaly például a kismamamasszázst kezdtem el tanulni, ami egy nagyon speciális rész a Ma-uriban. Később a férjemet is magával ragadta a dolog, ő is megtanulta a masszázst, azóta pedig együtt tartjuk a tanfolyamokat. Persze a „ítás”a polinéz kultúrában egészen mást jelent, mint az európaiban. Ők például úgy tartják: egy tanítványnak már elsőre meg lehet mutatni a legbonyolultabb mozdulatot. Ha felkészült az elsajátítására, rögtön képes lesz megcsinálni.
ÉVA: Hogy képzeljünk el egy ilyen kezelést?
Győri Zsófi: A Ma-uri egy több ezer éves, polinéz eredetű technika modern újjászületése. Ruhátlan (de nem meztelen) testen, olajjal végzett, különleges gonddal megtervezett, szakrális masszázs, melynek során az intim testrészek mindvégig biztonságosan takarva vannak. munkarész bizonyos rituális táncok lépéseihez igazodik. A masszőr alkarja hosszú, ritmikus mozdulatokat végez, így ébreszt folyamatos áramlást a testben, s bírja munkára a páciens öngyógyító energiáit. A test fizikai kezelése az egész folyamatnak pusztán egy kis része: itt a lélek is gyógyítás alatt áll.
ÉVA: Egy ennyire szabadon gondolkodó és élő nőnek nyilván nagy változást hozott az életébe, hogy kisfia született.
Győri Zsófi: Korábban mindig azt csináltam, amihez kedvem volt. Ebből a szabadságból elég nagy váltás belecsöppeni egy olyan valóságba, ahol egy apróság szükségletei határozzák meg az ember egész napját. Időbe is telt, amíg magamra találtam az új helyzetben, és rájöttem, hogy szükségem van rendszeres külön időre, a saját feltöltődésemhez. Mára már képes vagyok a pillanat adta kereteken belül is megélni az igazi szabadságot.

Szöveg: Somogyi Eszter, Fotó: Batár Zsolt
Ez a cikk az Éva magazin 2008. évi októberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.