Kérdezz meg bárkit az ismerősi körödben, megnyomják-e reggelente a szundi gombot, s a válasz szinte biztos, hogy egyöntetűen igen lesz. Az emberek többsége ugyanis az első csörgésnél olyan álmosnak érzi magát, hogy inkább visszaalszik még 5-10 percre, gondolván, hogy így több idő jut pihenésre. De biztos, hogy olyan jó ez az egészségünknek? Vagy pont emiatt leszünk még kimerültebbek?

A neten rengeteg infót találni arról, hogy szakértők szerint miért nem jó ötlet használni a szundi gombot, pláne nem hosszú időn át. Egy gyors összefoglaló:

• A testedet arra kényszeríted ezáltal, hogy egyetlen reggel alatt többször is átélje az ébredési folyamatot.
• Ha nagyon kimerült vagy és megnyomod a szundit, a tested visszakerül az alvási ciklus elejére. Ilyenkor pedig több alvási hormon szabadul fel a szervezetedben, így ha végül felkelsz, fáradtabb leszel, mint az első csörgésnél.
• Összezavarod az agyadat is: egy idő után megszokod, hogy az ébresztő hangja nem azt jelenti, hogy ideje felkelni, hanem azt, hogy még mindig van néhány perced aludni.

Bevallom, mindezek ellenére én is gyakran nyomogatom a szundi gombot reggelente – néha akár fél órán keresztül is. Noha esténként eltervezem, korábban kelek fel, hogy maradjon bőséges idő a készülődésre és az evésre, az ébresztőóra hallatán mindig meggondolom magam.

Ezúttal viszont úgy döntöttem, részt veszek egy kisebb emberkísérletben, és kipróbálom, változik-e valami a szundi gomb mellőzésétől. Hétfőtől kezdve minden reggel felkeltem az első csörgésre, hagytam magamnak egy percet a gondolataim összeszedésére még az ágyban fekve, majd rögtön ki is másztam a takaró alól. Így, az ötödik nap reggelén már kezdem érteni, miért nem javasolják szakértők, hogy visszaaludjunk "még öt percre".

Így éreztem magam, amikor többször is megnyomtam a szundi gombot reggel:

Reggelente mindig nehezen ébredtem fel, és még nyomtam egy utolsó szundit akkor is, ha tudtam, hogy igazából már kelni kéne. Ennek az lett a következménye, hogy a nyugodt készülődés helyett kutyafuttában fésülködtem meg, válogattam ki a ruháimat, reggelizni pedig már csak az irodába érve tudtam – ahogyan kávézni is. Ettől függetlenül viszont kora délelőtt nem éreztem magam kimerültnek.

Ebéd után viszont lecsapott rám a kajakóma – vagy legalábbis azt gondoltam, hogy az. Délután 1 és 2 között mindig rámtört a fáradtság, és szinte biztos, hogy helyben el tudtam volna aludni. Nehezebben koncentráltam, szétszórtabb lettem, és lassabban is tudtam haladni. Ez az érzés délután 6 felé enyhült mindig, innentől kezdve pedig szinte hajnalig ébren tudtam volna lenni.

Hogy mi változott, amikor a csörgésre egyből felkeltem, KATTINTS IDE, és olvasd el a cikk második felét!