Az olimpiai mozgalom nemzetek közötti kölcsönös szolidaritást, tiszteletet és esélyegyenlőséget kifejező fogalma 1896, az első, ugyancsak Athénban megrendezett újkori játékok óta létezik. Amagasztos eszme azonban sohasem valósul meg tökéletesen, főkéntma, amikor az élsport gazdasági tényezővé vált. Magyarország se nem nagy, se nem különösebben gazdag ország, az olimpiákon mégis rendre jobban teljesít, mint a hasonló helyzetű országok. Az olimpiák hatalmas lehetőséget nyújtanak, hogy hazánkra egy jó ügyben figyeljen fel a világ, és sok történelmi trauma és ballépés után a dicsőség aranysugarai fonják körbe hőseink fejét. A sport a háború, a nemzetek közötti hatalmi és gazdasági öldöklés játékká szelídített verziója. Mindennél nemesebb tett legyőzni ellenfelünket anélkül, hogy megsemmisítenénk. Aki tiltott szereket használ vagy levág egy kanyart, az ezt az eszmét sérti meg, és olyan sportolókat üt el csalással a sikertől, akikért esetleg milliók drukkolnak, mert a dicsősége az övék is (vagy az lehetett volna). Persze ami legális teljesítményfokozó segédeszköz csak fellelhető, annak megszerzéséért asportolók és hátországuk szakemberei minden követ meg fognak mozgatni, ahogy a sporttörténetben mindig is tették. Ha egy mai sportoló nem kapja meg ezt a legális segítséget, elveszett: megfelelő táplálékkiegészítők, orvosi felügyelet és nem utolsósorban a napi több óra kőkemény edzés nélkül semmi esélye. A legális és a doppingnak minősülő szerek között azonban sok helyütt elvékonyodik a határvonal, bizonyos táplálékkiegészítőknek „majdnem olyan” a hatása, mint a szteroidoké. Itt van az asztmaellenes szerek gyakran elhangzó példája. Közülük nem egy légzéskönnyítő hatású – vagyis csökkenti a fáradtságérzetet, ilyesformán már eleve előnyt ad használójának –, összetételében pedig emlékeztet az anabolikus szteroidokra, az izomépítő vegyületek egyik legismertebb és legjobban üldözött fajtájára. Enyhe asztmával bárkiből lehet élsportoló, hiszen ha nem engedélyeznék részvételét a versenyeken, akkor csökkenne az esélyegyenlőség. Így viszont könnyű visszaélni a spray-vel.

Igazság és sportdiplomácia
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem véletlenül hirdeti minden létező fórumon, hogy versenyzőit akár a rajtnál állva is ellenőrizni fogja, azt pedig, aki doppingvétséget követ el (például nem jelenik meg a mintaadáson), azonnal hazaküldi, és többet nem indulhat olimpián. A 2004-es athéni játékokon két arany- és egy ezüstérmet vesztett a magyar csapat, ami óriási botrányt keltett, és nagyon rossz fényben tüntette fel az egész magyarországi élsportot. Atörténet annak idején felkorbácsolta a hangulatot, a magyar közvélemény valósággal hazaárulásnak ítélte, hogy Schmitt Pál, a MOB elnöke néhány héttel az események után elnézést kért a csúcstalálkozójukat Magyarországon tartó európai sportminiszterek előtt. Csak azért, mert Fazekas nem adott elég vizeletet, képesek voltak elvenni az aranyát?! És még mi kérjünk bocsánatot?! Azóta sem változott sokat az athéni események megítélése: a legtöbben sportdiplomáciai kudarcnak vagy egyszerűen nemzetközi összeesküvésnek fogják fel a fiaskót, hiszen az egyik súlyemelőt kivéve senki sem produkált pozitív tesztet. A helyzet összetettségét jól mutatja a ma „a világ legszigorúbb szabályzatát” kidolgozó MOB nézete: eszerint a nyolcfajta lehetséges doppingvétség közül csak az egyik a pozitív mintaadás (az is sikertelen mintavételnek minősül, ha például az ellenőrzött személy nem tud fényképes igazolványt felmutatni). Vajon ki az asportoló, aki nem tesz meg mindent azért, hogy a nagy pillanatban ne lehessen kimutatni aszervezetéből a tiltott szert? Ki az, aki – ha elkerülheti – a tisztességtelenül szerzett győzelem után odaballag a bizottság elé, és ugyanúgy vizeletet ad, mint tiszta versenytársai? Mert amai sportolók, főképp az úgynevezett doppingérzékeny sportágakban (amilyen az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpározás és az erősportok) egyre kevésbé remélhetik, hogy őfelettük mintegy véletlenül elsiklik az ellenőrök tekintete. Az egyes sportágak berkeiben a sportolók nagy valószínűséggel akkor is tudják (vagy legalábbis gyanítják) a másikról, hogy él-e doppingszerrel – és milyennel –, ha nem ismerik személyesen. Annus Adrián és Fazekas Róbert azért is találták igazságtalannak a leleplezésüket, mert azt állították: aki feljelentette őket a Nemzetközi Antidopping ügynökségnél (WADA), azt csakis érdekellentét vagy féltékenység vezérelhette, nem pedig a tiltott szerek használata fölötti megbotránkozás. Az állítólag Ben Johnson (az 1988-as szöuli olimpián lebukott kanadai sprinter) nevéhez fűződő mondás szerint tiszta sportoló az, akit nem kapnak el. Akkor tehát mindenki doppingol? Nos, ez valószínűleg még a doppingérzékenynek nevezett sportágakban is túlzás (az olyan területeken, mint az asztalitenisz, nincs is szükség teljesítményfokozó szerekre), de különböző becslések ezekben a szektorokban átlagosan 50 százalékra teszik akokszolók arányát. Aki épp csak a lábujját dugja át a tiltott mezőbe, és mégis lebukik, holott a szemérmetlenebbül és rafináltabban csalók megússzák, az nyilván igazságtalannak tartja az eljárást és mögötte összeesküvés-elméleteket, korrupciót keres. A legtöbb esetet nem tudjuk bizonyítani. Nincs ember, aki saját erőből öt nap alatt öt világrekordot képes dönteni és további két aranyat szerezni, ahogy Michael Phelps tette a 2007-es melbourne-i úszó-világbajnokságon. Mégsem lehet rámondani, hogy gyanús, mert nem tudjuk tényekkel alátámasztani. Az is ritka, hogy valakire tanúk bizonyítják rá, hogy csalt, míg végül önként kell visszaadnia évekkel azelőtt szerzett érmeit, ahogy az Marion Jones amerikai futónővel történt 2007 őszén. Időközben a lebukás elkerülésére szolgáló fedőszereknek egész iparága alakult ki. Kifejlesztettek egy sor olyan vegyületet, amelyek megakadályozzák a tiltott szerek anyagcseréjét, kimutathatatlanná teszik, manipulálják őket: ezen a ponton látjuk igazán, micsoda versenyfutás zajlik a legális és illegális gyógyszeripar, illetve a doppingellenőrzést támogató sportorvoslás között. A fedőszerek egy része – például az epitesztoszteron, amely a szervezet „előírt” tesztoszteronarányát állítja helyre mesterségesen, vagy a vizelethajtók, amelyek a pisivel együtt akimutatható molekuláktól is megszabadítják a delikvenst – természetesen szintén tiltott, és a sportélet vigyázó tekintete mohón lesi a még felfedezetlen fedőszerek évről évre megújuló listáját. A doppinggyanúba keveredett sportolók és edzőik többnyire arra hivatkoznak, hogy ők nem állnak kapcsolatban a fejlett vegyiparral, ellentétben szerencsésebb földekre született kollégáikkal.

Ellentétes tendenciák
A nemzetközi doppingellenőrzés, főképp az említett sportágakban és főképp Athén után annyira megszigorodott, hogy az elmúlt években jelentősen visszaestek a súlyemelő- vagy úszóteljesítmények. A sportolók nemhogy nem tudják fölülmúlni, de meg sem közelítik korábbi legjobb eredményeiket. A súlyemelők 20–30 kilóval gyengébben szerepelnek, mint eddig; Bodrogi László kerékpáros azért lett nagy esélyes az olimpián, mert a tavalyi Tour de France-on a legnagyobb ászok lebuktak (többnyire úgy, hogy távolmaradtak a mintaadástól, akonkrét bukta tehát náluk is elmaradt). Csak remélni lehet, hogy a média gerjesztette várakozás és ateljesítménykényszer nem gáncsolja el ezt a tisztító folyamatot.
Akárhogy is, a wellness aranyszabálya jegyében – mindig csak azt nézd, ami a saját tányérodonvan – a MOB és a Magyar Antidopping Csoport Kft. (MACS) minden eddiginél intenzívebben figyeli a hazai élsportolókat. Olyannyira, hogy érte már őket a szabadságjogok megsértésének vádja is, hiszen a sportolóknak három hónappal előre meg kell jelölniük, hogy melyik pillanatban hol fognak tartózkodni, és gyakran kényes helyszínekről rángatták ki őket, például keresztelőről, ahogy az egy ízben történt. A közelmúlt ominózus esete volt Kovács Ágnesé. Az olimpiai bajnok úszónő tavaly novemberben a kelleténél kevesebb vizeletet adott(25 millilitert, azaz pont annyit, mint Fazekas Róbert Athénban), majd egy olyan hivatalos elfoglaltságra távozott, amelyet sem előre nem jelentett be, sem pedig külön engedélyt nem kért rá (pedig az szabályos lett volna, és nem minősült volna vétségnek). Arra hivatkozott, hogy a MACS ellenőrei biztosították róla: elmehet hivatalos igazolás nélkül is, később pedig a vizsgálatot lefolytató Magyar Úszószövetség hivatalosan felmentette, noha akár el is marasztalhatta volna. Kovács nem sokkal ezután bejelentette visszavonulását. Kovács Ágnes ügye, amely valósággal sokkolta a sportolónő rajongóit, mindennél jobban rávilágít, hogy milyen fontos a látszat fenntartása is. Egy amúgy is doppingérzékeny országban – amelynek állítólag kollektívolimpiai eltiltását is fontolóra vettea Nemzetközi Olimpiai Bizottság – a legtisztább eszközökkel játszó sportolóknak is minden lépésére ügyelnie kell, hogy a tisztaságra ne vetüljön a gyanú árnyéka. Nem szabad olyan gesztust tennünk, amely kétes színben tüntetheti fel a fair play, az olimpiai eszme iránti elkötelezettségünket.

Szöveg: Eörsi Sarolta, FOTÓ: Europress

A cikk az Éva 2008. augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.