Siess, ha látni szeretnéd az idei, 41. Magyar Sajtófotó Kiállítást! A tárlat május 27-ig látható a Capa Központban.

Sajtófotókat nézegetni olyan, mint bepillantást nyerni golyóbisunk titkos szegleteibe, ahova a fotográfus segítsége nélkül sose jutnánk el. A fényképészek – konkrétan és metaforikusan egyaránt - helyettünk is rálépnek az elaknásított területekre, műveiken keresztül követhetjük nyomon a világ eseményeit, melyek diadalmas pillanatokat és borzalmas tragédiákat rögzítenek, feltárják a nyomort és a fényűzést, megmutatják a szegényeket és elesetteket, vagy néhány szerencsést életük egy-egy kivételes pillanatában. „Ilyen az ember – egyedüli példány.” A sajtófotók a melléjük rögzített ismertető szöveggel közösen rajzolják ki egy adott kor ívét, egyben mérleget készítenek az időszakról és a benne élő emberről. Alig-alig festenek derűs képet, de hát nem is ez a dolguk.

Az idei tárlat méltón emlékezik meg a tavaly decemberben tragikus balesetben elhunyt fényképészről, Móricz-Sabján Simonról. 2022 egyébként is „szörnyű idő”, a háború és a rettenetes aszály éve volt, szerencsésebb helyeken élők azonban ebben az évben is nyertek sportverseny-díjakat, bulizni mentek a Balaton Soundra, a Strand Fesztiválra, vagy hosszú évek kilátástalan küzdelme után végül eljött számukra a gyermekáldás. Nagyon nehéz volt a magyar sajtófotográfia tavalyi terméséből kimazsolázni a személyes kedvenceket, ráadásul ügyelni arra, hogy három különböző témájú és hangulatú kép kerüljön fel a privát dobogómra. Sikerült, úgy, ahogy. Íme az idei magyar sajtófotó-gyűjtemény első három helyezettje - szubjektív tükörképben.

Mohos Márton: Superman

A kiállítás egyik üdítő látványossága a tavaly júniusi Balaton Soundon készült fotó az ég felé szárnyaló és közben szélesen mosolygó (a nyakban lebegő sál alapján talán finn?) fesztiválozóról. A háttérben az aszály sújtotta Balaton aprócska vize látszik, mégsem formálja át a kép hangulatát: ez a tárlat egyik olyan pontja, ahol egy kicsit fellélegezhetünk a sok súlyos pillanat után.

Kovács Bea: Nehezített gyermekáldás - fotósorozat

Zsuzsi és Tamás története tíz megrázó fotográfián keresztül elevenedik meg. A gyermekért küszködő házaspár négy vetélést, rengeteg orvosi kezelést és lombikprogramot csinált végig, míg végül az örökbefogadásban találta meg a megnyugvást és a boldogságot. Lencsevégen egy profán szenvedéstörténet boldog zárlattal: két bizakodó, majd meggyötört arc, mozdulatok, meghajlott hátak, a gyász, a remény és az önfeledt öröm stációi. Személyes érintettségem okán (is) ezt a fotósorozatot megsirattam.

Hajdú D. András: A herszoni fiú

Ha egy gyerek az áldozat, az a legkérgesebb szívben is komoly kognitív disszonanciát okoz. A szomszédunkban megállás nélkül dúló háború emblematikus fényképe egy olyan portré, amin nem folyik könnycsepp, amiről hiányzik a pátoszos, szenvedélyes tragikum. Mégis zsigeri szinten hat, szinte beleég az ember recehártyájába, hatásától napok múlva is nagyon nehéz megszabadulni. A 13 éves Glib sokat próbált felnőtt arcokat is megszégyenítő, cserzett tekintete és lefelé görbülő, öregemberes szájtartása a soha nem pótolható gyerekkor elvesztéséért, a paradicsomi kiűzetésért vádolja a háborút – ezt a borzalmas és bizarr színjátékot, melyben a civilek, a gyerekek sorsára soha egyetlen vezető, egyetlen döntéshozó sincs tekintettel.

Galériánkban régi karácsonyi fotókat nézegethetsz!