Ellopták a barátnőm kisautóját. Ez persze még nem akkora csoda. De az már igen, hogy másnap meg is lett. És nem az történt – amit egyes rosszindulatú ismerősök feltételeztek –, hogy elfelejtette, hol parkolt le előző nap, és nem is az, hogy a kamaszgyereke kölcsön vette egy éjszakára. Nem.

Hanem az, hogy egy rendőr megtalálta. Feltűnt neki, hogy kis falujukban egy idegen autó ácsorog az út mentén. És megnézte a rendőrségi lopott autók jegyzékét (nem biztos, hogy szakszerű voltam), és ott megtalálta ezt az autót, minden adatával együtt. Nyomban fel is hívta a barátnőmet (tulaj), s értesítette a fejleményről, s azt is elmesélte, hogy csapdát állított a tolvajnak, de sajnos az megneszelte, s elszelelt még a rajtaütés előtt. De tudja, ki volt az, mert helybéli, ismeri. A barátnőmnek már csak annyi dolga volt, hogy elvergődjön valahogy (autója nem lévén, baráti segítséget vett igénybe) a főváros közeli faluba, s azonosítsa a talált tárgyat. Szegény kis járgány mozdíthatatlan állapotban várt jobb sorára, most a szerelőnél pofozzák helyre sérüléseit (slussz szétbarmolva, ajtózár kicsorbítva stb.) Barátnőm boldog (született mázlista!), mert már azon volt, hogy beszerez egy villanykerékpárt (hegyes-dombos vidéken lakik) vagy neadjisten egy használt autót sok százezerért, így viszont százezer alatt megússza. Így esett a csoda 2013 októberében Budán.

Szöveg: Betlen Katalin, fotó: Pinterest